Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Olaszország: az átoltottság elérte a kilencven százalékot, májustól enyhítenek

Májustól jön az enyhítés Olaszországban.

A tizenkét év feletti olaszok kilencven százaléka legalább két oltásban részesült, s ez lehetővé teszi, hogy május elsejétől Olaszország területén is eltöröljék a járványkorlátozásokat, amelyek között talán csak a beltéri maszkhasználat maradhat meg - közölte a római egészségügyi minisztérium szombaton nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva a Corriere della Sera című napilap vasárnap.

Az olasz kormány 2020 decemberében döntött arról, hogy 90 százalékos átoltottsági arányt kell elérni az országban a járványügyi korlátozások jelentős enyhítéséhez. A 90 százalékos átoltottság több mint 48,5 millió személy beoltását jelenti.

Olaszország enyhítésekre készül a koronavírus járvány miatt (Foto: Pexels.com)

A negyedik oltás lassabban halad

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a harmadik, emlékeztető oltást már több mint 84 százalék vette fel. Lassabban halad a vakcina negyedik adagjának beadása, melyből egyelőre csak a 80 év felettiek és a gyenge egészségű, 60 év felettiek részesülnek.

A jelenlegi járványhelyzet alapján az egészségügyi tárca arról döntött, hogy május elsejétől eltörlik az oltási vagy védettségi igazolás használatát. Tömegközlekedési eszközre, munkahelyre, üzletbe, zárt térbe bármilyen igazolás nélkül be lehet majd menni. Kivételt jelentenek - december 31-ig - a kórházak, más egészségügyi intézmények és idősotthonok. Ezekben az intézményekben az emlékeztető oltások kötelezettsége december 31-ig érvényben marad betegek, ellátottak, dolgozók és látogatók számára egyaránt.

Ami a maszkhasználatot illeti: a jövő héten dől el, hogy fenntartják vagy eltörlik-e beltéren. Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár korábbi nyilatkozata szerint májusban még fenntarthatnák az FFP2 típusú maszk kötelező használatát a tömegközlekedési eszközökön, a hivatalokban, vagy ott, ahol nem lehet biztonságosan távolságot tartani egymástól.

Itáliában a járványgörbe lassan ível lefelé, de a húsvéti családi összejövetelek után ismét emelkedett a betegek száma. Szombaton a napi esetszám ismét 70 ezer felett volt, és a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben 143 olasz hunyt el. A kórházi helyzet hetek óta stabil: valamivel kevesebben, mint 10 ezren szorulnak kórházi kezelésre, 409 beteget ápolnak intenzív osztályon.

A járvány 2020 februári kezdete óta Olaszország területein több mint 16 millióan betegedtek meg a 60 milliós országban, a halottak száma megközelítette a 163 ezret.

forrás. MTI

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.