Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pink palacsintával a mellrák elleni küzdelemért

A mellrák élete során minden nyolcadik-kilencedik nőt érinti, a gyógyulás kulcsa pedig a korai felismerés és az időben elkezdett kezelés, amellyel a rosszindulatú elváltozás nagyon jó eséllyel kezelhető. A Rózsaszín Október mozgalom keretein belül minden évben a felismerés leghatékonyabb módszerére, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet. A főváros legújabb bisztró pubja, a High Five Budapest a kampányhoz csatlakozva egész hónapban rózsaszín palacsintákat és koktélokat kínál vendégeinek, az ezekből származó bevétel 15 százalékát pedig az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen nevű szervezetnek ajánlják fel.

Magyarországon évente megközelítőleg kilencezer nőt diagnosztizálnak mellrákkal, 10 százalékuk a fiatal korosztályhoz tartozik, 45 év alattiak. A betegség kizárólag a megbízható, hivatalos helyen elvégzett mammográfiával szűrhető ki, így lenne csökkenthető a jelenlegi több, mint kétezer fős éves halálozási száma. A korai felismerés és az időben elkezdett kezelés a gyógyulás kulcsa, erre hívja fel a figyelmet a Rózsaszín Október.

A High Five Budapestben rózsaszín palacsintával támogathatod a mellrák elleni küzdelmet. Fotó: High Five Bp

 

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen 2002 óta szervezi a figyelemfelkeltő rózsaszín sétákat a Lánchídon azzal a céllal, hogy felhívja a társadalom figyelmét a betegségre, az érintettekkel való szolidaritásra.

„A cél a mammográfiás szűrésekre való ösztönzés, vagy panasz, elváltozás észlelése esetén a diagnosztikai vizsgálatok fontosságára való figyelemfelhívás. A rózsaszín masni, szalag, az egész világon ennek a szimbóluma. Idén a járványhelyzet miatt sajnos elmaradt a hagyományos rózsaszín séta, de a tradíciók jegyében a Széchenyi Lánchidat október 4-én este kivilágítottuk” – mondta Báródi Edit, az egyesület elnöke.
A koktélok és a palacsinták is természetes összetevőkből állnak. Fotó: High Five Bp

Ajándék szalag a rózsaszín palacsintához

A mozgalomhoz idén csatlakozott a Király utcai High Five Budapest is. A vendéglátóhely vezetősége szerint ezekben a nehéz időkben a társadalmi szerepvállalás és az egymásra odafigyelés még fontosabb, mint bármikor.

Kovács Péter, a cég társtulajdonosa arról beszélt, anyukáink, feleségeink és barátnőink védelme semmi másnál nem lehet fontosabb. Mint mondta, ők tartják egybe a családot, védelmeznek minket, ezt szeretnék nekik most meghálálni és az ő védelmükre felhívni a figyelmet.

A High Five Budapest Pink Pancake elnevezésű kampánya októberben indult el, ezt egy másik projektjükkel, a Hello Sweet Pop-Up desszertbárral közösen fejlesztették ki.

„100 százalék természetes összetevőkből kísérleteztük ki a rózsaszín palacsintáinkat és koktélokat, melyeket több ízben is rendelhetnek a vendégeink. Ezen palacsinták és koktélok értékesítéséből származó bevételünk 15 százalékát ajánljuk fel az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen egyesület javára. Úgy gondoljuk, hogy egy nagyon hasznos munkát végző civil szervezetnek tudunk majd segíteni a befolyt pénzösszeggel” – magyarázta Kovács Péter, aki tulajdonostársával egyetemben családilag is érintett a mellrák elleni küzdelemben.

Közölte azt is, minden Pink palacsintához és koktélhoz ajándékba adnak egy rózsaszín szalagot is, amit mindenki büszkén viselhet, ezzel tudatva, hogy támogatja ezt a nemes kezdeményezést.

A belváros legújabb bisztró pubja szeptember közepén nyitott meg, és belepakoltak mindent, ami az 1980-as, 1990-es évek menő amerikai popkultúra hangulatát idézik. A Hello Sweet Budapest Pop-up desszertbár projekttel Kovács Péterék már a korábbi években is sok eseményt szerveztek és számos újvonalas desszertkülönlegességet fejlesztettek ki, mint például a Nutella Sushi, a Túró Rudi Sushi, a Rántott Túró Rudi és a Fekete Túró Rudi palacsinta.

 


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.