Facebook hozzászólás
769

Akik mégis utaznak

Sok a macera, de még így is több magyar kiruccan

A hagyományos téli üdülőhelyek mellett az elmúlt években alaposan divatba jöttek az egzotikus helyszínek, melyek valóban alkalmat kínálnak arra, hogy aki akar, el tudjon „menekülni” a télből a nyárba, maga mögött tudja hagyni a hagyományos karácsonyi ünnepeket. A koronavírus-járvány miatt persze sok mindent megváltoztatott, azonban úgy tűnik, hogy az elszánt utazókat ez sem tántorítja el, hogy útra keljenek.

Mint írja: „a Kanári-szigeteken kellemesen ki lehet húzni a karácsony előtti, az újév utáni időszakot, vagy akár az egész karácsonyt. Az ünnepi egy hét egyetlen dologban különbözik a többitől: az árban. Gépek mennek, bár Budapestről indulva nem árt figyelni, mert a Wizz Air nagy lendülettel törli a nem kellően töltött járatokat. Érdemes a budapesti indulás helyett a bécsi indulást fontolóra venni; a jegyek Bécsből jellemzően olcsóbbak – hogy mennyivel, az nagyban függ attól, hogy mikor vettük.

Ez a különbség most persze nem annyira jellemző, vagyis ha most támad kedvünk foglalni, akkor szinte mindegy, honnan megyünk, mindenképpen drága lesz. A legolcsóbb út karácsony után 99 euró kifelé és 129 visszafelé, karácsonyra jóval több. Kifelé még meg lehet úszni 50-60 ezer forint körül (Bécsből és Budapestről egyaránt), de visszafele vagy január 1-2-án kell jönni, vagy 150-200 ezer forinttal kell számolni.

Szezonon kívül már látszik a különbség, de egyelőre ez január közepétől február végéig nem jelentős.

A Kanári-szigetek Spanyolországtól eltérően saját szabályokat akart alkotni a turisták fogadását illetően. Míg Spanyolországba lépve csak a 72 óránál nem régebbi PCR-tesztet fogadják el, addig Kanárin az antigén teszt felmutatása is elegendő, erről saját hatáskörben döntöttek a szigetek, ami egy ideig működött is.

A spanyol kormány ugyanis alkotmánybíróságig vinné, hogy a szigetek is a PCR-tesztet követelje meg a beutazóktól. Ez a teszt drágább és körülményesebb összehozni, mert az antigén eredménye megvan szinte azonnal, a PCR-re viszont várni kell napokat. Így csak az utazás napján tudja meg jellemzően az utas, hogy mehet vagy sem.

Fontos, hogy a teszt igazolás meglegyen angolul és rajta legyen az útlevélszám vagy személyi igazolvány száma. Emellett fontos, hogy a teszt megbízhatósága is rajta legyen a dokumentumon.

Egy QR-kódos rendszerben is regisztrálni kell, a kódot a reptéren le is olvassák. A teszt és a QR-kódos regisztráció nélkül már a gépre sem engednek fel. Jobb is, mert ha a helyszínen derül ki, hogy nincs negatív teszt vagy az nem megfelelő, akkor büntetést kell fizetni.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!