AZ ÉLETNEK KELL MŰKÖDNI
„Sophie születésekor találtam meg a helyemet” – Apák napi interjú Bojár Iván Andrással
Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus, író, a 10 millió fa alapítója. Kislánya, Sophie 12 éves. A beszélgetésben arra voltunk kíváncsiak, hogy mit jelent Iván számára apának lenni.
- A kislányod anyukájával már nem éltek együtt. Elvált szülőként nyilván nehéz az ideális viszonyt kialakítani a gyerekkel, de a volt házastárssal is.
- Ez nagyon érzékeny dolog, fenntartok egy működőképes állapotott a gyerekem anyukájával, maximálisan Sopie érzelmi igényeit szem előtt tartva.
- Sophie 12 éves, intenzív kapcsolatotok van, de nem laktok együtt.
- Így van. Ez nagyon fura dolog. Van egy életünk, Sophie-nak és nekem. De neki van egy olyan élete is, amibe nem látok bele. Nem tudom, hogy az ő mindennapjai hogyan telnek. És persze viszont. A múltkor kérdeztem tőle, hogy hogyan érzékeli a jelenlétemet az életében. A karantén heteiről volt szó. Van egy apja, aki bejelentkezik messengeren esténként? Vagy pedig az a helyzet, hogy van az apja, aki mindig ott van az életében, még ha nincs is mindig fizikailag jelen. Nagyon megnyugtatott amikor azt mondta, az utóbbi. Nekem ez fontos volt. Szerintem neki is, kell, hogy legyen egy folyamatosságában legalább érzelmileg jelenlévő apja.
- Erős érzelmi kapcsolat van közöttetek, függetlenül attól, hogy nem laktok együtt. Amikor nincs járványhelyzet és az ezzel járó kényszerű távolságtartás, akkor sokat szoktatok találkozni?
- A kapcsolattartásunkat egy bírósági határozat szabályozza. Maga a mondat életidegen, ostoba és felháborító. Hétköznapi erkölcsű ember számára szerintem ezt nem is kell magyarázni. De tekintsük úgy, hogy ez így van. Pont a karantén előtti időszak volt olyan, hogy már úgy tűnt, az ő igényei, életformája kezdi ezt a rendszert felbontani. Amire nyilván nyitott vagyok, szerintem is az életnek kell működni, és nem elvont élet és érzelemellenes szabályoknak. Ez alakult épp, de a karantén visszavetette a dolgokat.
- Sophie születése előtt már élt benned a vágy, hogy szeretnél apa lenni?
- Nekem ez kifejezetten problémás kérdés volt. Olyannyira, hogy analízisbe is jártam éveken keresztül, tulajdonképpen ezzel a problémával. 35 évesen arra ébredtem, hogy ha szóba került a gyerekvállalás, akkor a hajam szála az égnek állt. Egyik részről érthető volt számomra, hogy hülyét kapok a gondolatától is, hogy gyereket vállaljak, apává váljak, másik részről viszont tudtam, hogy ez nem oké. Itt valami probléma van. Úgy gondoltam, hogy illenék akarnom. A természet úgy működik, hogy az emberben dolgozik egy reprodukciós program. Ha én ezzel nem vagyok semmilyen viszonyban, akkor valószínűleg blokkolja valami. Kíváncsi voltam, hogy mi, ezért mentem analízisbe. Hosszú folyamat volt, de sikerrel zárult, mert az történt, hogy a sokadik alkalom után egyszer csak eszembe jutott, hogy ja, nekem tulajdonképpen lehet lányom is! Abban a pillanatban ki is ültem az ágy szélére, megköszöntem az együttműködést és távoztam. A triviális dolgokat az ember nem látja. Őrült nagy munka, míg az evidenciákig eljutsz.
- Ezek szerint attól féltél, hogy fiad lesz?
- Igen, egyértelműen. Nyilván ez az apámmal való konfliktusból fakad. Azt a fajta apaszerepet nem akartam felvállalni, amit az apám nyújtott. Attól féltem, hogy ez a viszony csak az apa-fiú relációban működhet, de amikor felmerült, hogy ja, léteznek lányok is a földön, akkor megnyugodtam. Milyen csodálatos dolog, hogy lányom lett! Ha fiam lett volna, akkor is túljutottam már ezen a problémán, de ez még szebb volt így.
- Szerencsés vagy, kislányod lett, nem is akármilyen. Gyönyörű, tehetséges, klassz gyerek. Sophie születésére helyreálltak benned a dolgok?
- Mire megszületett, már igen. Sophie-t akartuk és vártuk. Nem volt kérdés. Az édesanyja terhességének kilenc hónapja is gyönyörű periódus volt.
- Mit jelent számodra a mindennapokban az, hogy apa vagy? Más érzés így működni, mint amikor még nem volt gyereked?
- Sok szempontból jelent ma, 56 éves koromban mást, mint egyébként. Már Sophie születése előtt elment apám, közben meghalt anyám, nincs testvérem. Gyakorlatilag biológiai értelemben az egyetlen kötésem a földi létezéshez a gyerekem. Nagyon fontos dolog, nagy érték. Minden gondolatban, minden döntésben benne van.
- Változik az ember attól, hogy szülő lesz?
- Egyértelműen. Maga a pillanat nagyon érdekes volt, amikor Sophie-t első ízben megláttam. Döbbenetes volt. Megrázkódtató és csodálatos. 44 éves voltam, amikor megszületett. Addig abban éltem, hogy a világ teremtése, mint láncolat végpontja én vagyok. Jött Sophie, és kiderült, hogy dehogy is! Én csak egy szem vagyok a láncban. Itt van a következő, és ő az, aki a legfontosabb! Nagyon felemelő pillanat volt. Azóta ez így van. Abban a pillanatban találtam meg a helyemet. Amióta Sophie van, mást gondolok a saját életprogramommal kapcsolatban. Azért írok, azért jelentetek meg könyveket, hogy Sophie legyen az első számú célközönsége ezeknek. Hogy tudjon miből meríteni majd, visszafordulni valamihez, akár annak a családjának a történeteihez is, akiket személyesen nem ismerhetett már. A faültetés is erről szól, ha ő nincs, akkor az a projekt sincs.
Facebook hozzászólás
Hozzászólás zárolva.