Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szentpéteri Csilla és a szép haj

A szépség olyan, mint a szivárvány, ami végtelen egymásba folyó színekből áll, mégis tudjuk, hogy hét alapszínből tevődik össze. A szépségnek is számtalan megfoghatatlan eleme, alkotója van, ugyanakkor vannak bizonyos alaptulajdonságok, külső és belső jellemzők, melyek hatással vannak rá, sőt kifejezetten formálják azt.

 

A Pantene Pro-V 2006 novemberében készített egy reprezentatív felmérést 500 magyar nő részvételével, hogy megtudja, mit gondolnak ma a nők a szépségről, milyen tulajdonságok vagy értékek fontosak számukra, és melyek hatnak szerintük leginkább a szépségre. A felmérés szerint a magyar hölgyek körében a belső tulajdonságok a legfontosabbak, azon belül is a kisugárzás és az ápoltság. A megkérdezett hölgyek 99 százaléka mondta, hogy az ápoltság fontos meghatározója a szépségnek, ugyanakkor, amikor fel kellett állítaniuk a saját fontossági sorrendjüket, a kisugárzás került az első helyre. A magyar nők 76 százaléka tartja fontosnak a szép hajat, közülük is 40 százalék szerint különösen fontos.

"Számomra a három legfontosabb érték a belső harmónia, a kisugárzás és a szép haj." - mondta Szentpéteri Csilla, zongorista, a Pantene új arca, aki elsőként töltötte ki a kérdőívet. "Nehéz befolyásolni kisugárzásunkat és belső harmóniánkat, de mi döntünk arról, ha gyönyörű hajat szeretnénk minden nap." - tette hozzá.

A megkérdezett hölgyek közel fele, mintegy 43 százaléka úgy gondolja, hogy a kérdőívben felsorolt értékeken (önbizalom, kisugárzás, belső harmónia, természetesség, ápoltság, ragyogó mosoly, szép haj) kívül nincsen más fontos tényező, mely hatással van a szépségre. 19,4 százalékuk pedig teljesen eltérő külső és belső értékeket sorolt fel, mint például a jóság, humor, őszinteség, empátia, jó kommunikációs készség, stb.

A szépség elemeinek, illetve értékeinek elemzésén túl a felmérés célja volt, hogy kiderítse, a megnevezett értékek közül melyiket lehet a leggyorsabban és a legkönnyebben megváltoztatni a kívánt szépség elérése érdekében. Bár a nők többsége a belső értékeket tartja a legfontosabbnak, az mégis egyértelműen kiderült, hogy az elemzett külső és belső értékek közül a haj változtatható és szépíthető a leggyorsabban és a legkönnyebben, mindezt a válaszadók 48 százaléka gondolja így.

A valódi szépség eredendően belülről fakad, melyet azonban külső tényezők is befolyásolnak. A Pantene tudja, a test elválaszthatatlan a lélektől: az látszódik rajtunk, ahogyan érezzük magunkat; egy pozitív és élettel teli lelkiállapot ugyanannyira felélénkít, mint amennyire a negatív gondolkodás elkedvtelenít. A Pantene egyesíti a szép külsőt a különleges belsővel, hogy a hétköznapokon is nagyszerűen érezzük magunkat pusztán azáltal, hogy ragyog a hajunk. Mert minden nőnek szüksége van a csillogásra ahhoz, hogy jól érezze magát, és egy átlagos nap különleges pillanatok sorozatává váljon.

A Pantene Pro-V 7 hajápolási- és 5 hajformázó kollekciója segít abban, hogy különlegesen érezhessük magunkat egy átlagos napon is, mert a gyönyörű haj önbizalmat ad számunkra és segít kifejezni személyiségünket. Ragyogásunk mindenkinek feltűnik, és ez befolyásolja a rólunk alkotott képet.


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.