Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tízből heten behúznának a főnöküknek

Stressz, megkülönböztetés, agresszió, szexista megjegyzések – a Work-Force munkaerő-kölcsönző és közvetítő cég online felmérése a beosztottak véleményét vizsgálta. A vélemények nem hízelgőek, csak a megkérdezettek 18%-a érzi kifejezetten jól magát a munkahelyén, 12% elégedett vezetőjével, 76% pedig olyannyira elkeseredett, hogy szívesen be is húzna a főnökének.

 

Ökölbe szorított kéz, Kép: pixabay

A válaszadók 62%-a nem igazán vagy egyáltalán nem elégedett azzal, ahogy a főnöke viselkedik vele, és csak 12% „abszolút igen”.  Csákvári Róbert, a kutatást végző Work Force ügyvezetője szerint sokan elfelejtik, hogy a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb munkaerő hatékonyabban dolgozik, és ez sikeresebb céget eredményez. Mindez nemcsak a fizetésen, hanem igen jelentős részben a vezetőn múlik. Szerinte jó vezetőnek lenni nem csak üzleti, hanem alapvető emberi norma és felelősség is, egy vezető sokak életéért felelős. A munkahelyi stressz csökkentése elsősorban vezetői felelősség.

Minden harmadik beosztottat ért már negatív megkülönböztetés

A válaszadók 14%-át illette már szexista megjegyzéssel a főnöke, és 4%-ot ért már szexuális zaklatás is. A válaszadók 35%-át érte már negatív megkülönböztetés, leginkább a dohányzás, a divatos ruhák hiánya, a nemi identitás, a politikai nézet és a gyerek miatt.

Hatalommánia, nem világos feladatok, kivételezés

Kiugróan kevés főnök bírja a kritikát, és kevesen motiválnak megfelelően, de a lehetséges főnöki erények közül a megértés és támogatás sem jellemző. Sok az agresszív vezető is, és az objektivitás hiánya, a közvetlen emberi kapcsolatok ápolása további gyengeség. Gyakran nem világosak a vezetői elvárások, és nehezen vállalható a hangnem is, amellyel kommunikálnak a beosztottakkal.

A legtipikusabb főnöki hibák közül a legmagasabb értéket (70%), a hatalommánia kapott, majd 67% voksolt arra, hogy a főnök ugyan nem ad ki világosan feladatot, de azért leszúr, ha nem azt kapja, amire gondolt, és magas az aránya (58%) annak is, hogy kivételez e vezető, illetve, hogy nem építi a csapatát (57%). A válaszadók 54%-a érzi úgy, hogy megalázza a főnöke, de fontos beosztotti észrevétel az is, hogy a vezető nem tanít, nem támogat, illetve, hogy agresszív és törtető. Nem véletlen, hogy csak minden ötödik munkavállaló érzi jól magát a munkahelyén. Csákvári Róbert szerint a munkaerőhiány miatt ma sok fizikai munkakörben könnyű állást váltani, így egy jó főnök a fluktuáció csökkentése szempontjából is HR-versenyelőny.

Adatok:
A kutatás 361 fős, a teljes magyar lakosság tekintetében nem reprezentatív, online lekérdezéssel készült 2016 novemberében a SurveyMonkey rendszerén keresztül, a Facebookon a kitöltésre irányuló felhívás alapján történő önkéntes részvétel eredményeképp. A megkérdezettek 44,32% férfi, 55,68% nő volt. Korosztályi megoszlás: 19-25 éves 1,66%, 26-35 éves 20,22%, 36-50 éves 71,75%, 51 éves vagy idősebb 6,37%. Végzettség szerinti megoszlás: 31,3 % egyetem/főiskola, 44,04% középiskola, 20,5% szakmunkásképző, 4,16% általános. Lakóhely szerinti megoszlás: 17,45% budapesti, 82,54% vidéki.

Fordulhatunk-e főnökünkhöz probléma esetén?

Mindössze a válaszadók 22%-a mondta azt, hogy bármikor fordulhat a főnökéhez, 32% szerint ez csak akkor fordulhat elő, ha fajsúlyosabb a probléma. Úgy tűnik, a kritikát sem viselik jól a főnökök: mindössze 18%-uk fogadja meg többször is beosztottja javaslatát, 45% szerint azonban a főnök nem fogadja szívesen őket, 27% kifejezetten mérges lesz ilyen esetben, sőt, 32%-ot már fenyegették kirúgással is kritikája miatt.

A főnök a stressz oka

A főnökök a munkahelyi stressz jelentős részét képezik: az alkalmazottak 16%-a állandóan stresszel a főnök miatt, 34% elég sokszor, 24% néha és csak 26% válaszolta, hogy ritkán vagy soha. A válaszadók 47%-a akkor is dolgozik, ha beteg, mert fél a következményektől (főnök véleménye, kirúgás stb.). Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a megkérdezettek 25%-a állást is váltana a munkahelyi bánásmód miatt, de valami miatt nem teheti, 33% aktívan keres is állást, 8% nem keres, mert elviseli jelen helyzetét, és mindössze csak 18% érzi jól magát, így ők nem is keresnek. Mindössze 24% nem érezte úgy soha, hogy behúzna a főnökének, 32% pedig kifejezetten sokszor érzi.

Ríz Ádám, a munkahelyi stressz audittal és stressz kezelési tanácsadással is foglalkozó Rávezető Projekt Kft. ügyvezető igazgatója szerint 2014-ben a munkahelyi stressz mintegy 440 milliárd forint veszteséget okozott a hazai gazdaságnak. A vállalatok többségénél a szükségesnél magasabb a stressz miatti hiányzások és a fluktuáció aránya, amely az érintett cégeknél folyamatosan komoly teljesítménycsökkenést okoz. Az uniós átlag szerint a negatív következmények 50-60%-a a munkahelyi stressz számlájára írható. Magyarországon ugyanakkor a vállalatoknak alig 18%-a rendelkezik stresszkezelési cselekvési tervvel, noha az ügyvezető szerint a szervezeti stressz faktorok jelentős részét egy jól átgondolt és következetesen megvalósított anti stressz akciótervvel gyorsan és hatékonyan lehetne kezelni.

Karácsonyi stresszteszt
A karácsony „házi tündére” egyértelműen szoknyát visel – aki a nagy stressz közepette is szépen sürög-forog. Ezt mutatja az a nemzetközi kutatás, amely 26 országban annak járt utána, milyen is a karácsony?

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.