Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tóth Gabi nemzeti ruhában énekli a Gábor Áron rézágyúja című dalt

Új nemzeti dalt dolgozott fel az énekesnő.

A március 15-i nemzeti ünnepen töltötte fel a Daloskönyv YouTube-csatorna azt a klipet, amelyben Tóth Gabi énekli huszárok között a Gábor Áron rézágyúja című dalt.

Tóth Gabi ezúttal a Gábor Áron rézágyúja közismert népdalt dolgozta fel. A dal az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ágyúöntő hőséről, Gábor Áronról. A hagyomány szerint a szabadságharc idején keletkezett. A dallam elemzése alapján Tari Lujza népzenekutató a dal keletkezését jóval a szabadságharc utánra, a 20. század elejére teszi. Jagamas Károly szerint műdalból eredhetett, de eredetije nem ismert. Mindenesetre a negyvennyolcas dalok közé sorolják.

A dal az idők folyamán katonadal lett és gyakran hangzik fel a szabadságharc ünnepein.

A 444 úgy tudja, hogy a klipet a komáromi Monostori erődben forgatták hagyományőrző huszárokkal, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség közreműködésével.

Tóth Gabi huszárokkal együtt vonul új klipjében (Foto: Youtube)

A klipben természetesen Tóth Gabi maga is szerepel a huszárok mellett. Az énekesnő egy huszár egyenruhára emlékeztető kabátban énekli a népdal híres sorait.

https://youtu.be/3icUSBzMki8

Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva.

Indulnak már a tüzérek messze a határba.

Nehéz a rézágyú, felszántja a hegyet, völgyet,

Édes rózsám, a hazáért el kell válnom tőled

A klip a Daloskönyv Youtube oldalára került fel, nem Tóth Gabi oldalára. A kommenteket letiltották a videó alatt, így csak sejteni lehet, hogy mi volt a nézők véleménye az énekesnő új népzenei átdolgozásáról.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.