Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tragikus körülmények között halt meg Babicsek Bernát

A Blikk értesülései szerint egy lakástűz végzett a színésszel, zenésszel.

Babicsek Bernát színész és harmonikaművész leginkább a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozatokból ismert, de szívesen szerepelt klipekben is. Többek között az Irigy Hónalj Mirigy együttes Szívószemű Márta című videóklipjében is részt vett.

Így emlékezett meg róla az Irigy Hónalj Mirigy együttes a Facebook oldalukon.

Fájó szívvel, összetörve búcsúzunk barátunktól, kollégánktól Babicsek Bernát harmónikaművésztől, aki a mai napon tragikus körülmények között itt hagyott minket. Ő játszott a Szívósszemű Márta című dalunkban, és vendégünk volt az azt követő SYMA koncertünkön. Egy tehetséges művészt és barátot vesztettünk el a mai napon! Őszinte részvétünk a családjának!

- írja a zenekar a bejegyzésében.

Bernát tegnap még fellépett Pokorny Liával egy színdarabban, ma pedig a Blikk meg nem erősített információi alapján lakástűz áldozata lett Babicsek Bernát. Január elsején 15:45-kor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Solymáron a Cserje utcában halálos lakástűz történt. A nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá. Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak láthatóak.

A legtöbben a színészt egy népszerű napi sorozatból ismerték. A 2003-2005 között futó Szeress Most! egyik főszereplője volt, Molnár Gábort alakította. 2010-ben szerepelt először a Barátok köztben, ő formálta meg Márko, aki 2018-ban visszatért a sorozatba. 2021 ősz óta a Jóban Rosszban sorozatban volt látható, mint dr. Váradi Gábor.

Tangóharmonikán is játszott, de Bernie Bellamy művésznéven a Paddy and The Rats nevű zenekar oszlopos tagjaként is fellépett sok helyen.

Babicsek Bernát 42 éves volt.

forrás: Blikk

Ezt is olvasd el:
Szomorú hírt közölt Majka felesége


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.