Facebook hozzászólás
447

Örömhír Állatkertből

Új lakó az Elefántházban

Angela az elefántmama harmadszorra is anyuka lett. Szombaton, azaz április 24-én hajnalban megszületett a Fővárosi Állat és Növénykert új elefántbébije. Az eseményről felvétel is készült.

Tavaly novemberben közölte az örömhírt az Állatkert, hogy tavasz közepére új jövevénnyel bővülhet az Elefántház. Az elefántoknál 22 hónapig tart a vemhesség ideje, így a biztonság kedvéért március közepe óta folyamatosan figyelték Angelát, aki már rutinos anyukának számít, hiszen harmadszorra volt várandós. Végül április 24-én mindenféle komplikációk nélkül hajnali 5 óra 9 perckor világra jött a borjú.

A szülőszobában elhelyezett éjjellátó kamerák rögzítették is az eseményt, amit az Állatkert Youtube csatornáján is meg lehetett nézni. A Fővárosi Állat és Növénykert szóvívője Hanga Zoltán elárulta, hogy a felvételen látható jelenet igazi csodát örökített meg.

A Fővárosi Állat és Növénykert 1866-ban nyílt meg, és idén ünneplik a fennállásuk 155 éves fordulóját. Az Állatkertben 1930-ban született az első kiselefánt, a legújabb jövevény a nyolcadik a Budapesten világra jött elefántok sorában. A huszadik életévében járó Angela egyébként 2009-ben érkezett hozzánk egy franciaországi állatkertből, és harmadszorra lett édesanya. 3 éves fia is még az anyukája mellett van, akárcsak a legújabb családtag, akinek egyenlőre nem adtak nevet.

A látogatók hamarosan újra birtokba vehetik az Állatkertet, hiszen a járványügyi intézkedések következő lépésével (4 millió beoltottnál) a látogatók személyesen is megcsodálhatják az új jövevényt. Erről az Állatkert hamarosan több információt is megoszt, érdemes figyelni a Facebook oldalukat, ahol élő videókban is láthatjuk, és webkamerás közvetítéssel figyelni lehet  kiselefántot!

Olvass még több érdekességet az elefántokról: 

Az ember gyakran elfeledkezik a családjáról, de az elefánt sosem…

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!