Vissza az időben – Marokkó másképp

Marokkó legrégebbi királyi városába, Fezbe érkezve az óváros közelében egy gyönyörű szállodában szálltunk meg, ami hagyományos mór stílusban épült. Mindenhol geometrikus mintázatú csempék borították a falakat, fából faragott oszlopok sorakoztak az előcsarnokban. Mind-mind káprázatos mintákkal díszítve, amelyeket a faragott stukkók egészítettek ki. Ahogy beléptünk az épületbe rózsaillat szállt a levegőben. Nem volt véletlen, hiszen rózsavízzel teli tálak sorakoztak az előcsarnokban. Rózsavizet hintettek egy díszes ezüst kancsóból a kezünkre, hogy lemossuk az út porát. A szobánkat is rózsacsokorral díszítették és még a szappan és egyéb tisztálkodó szerek is rózsaolajból készültek.

Finom menta teával kínáltak, hozzá marokkói édességeket csipegethettünk. A legtöbb édesség mandulából, marcipánból készült, kandírozott naranccsal megbolondítva. De a marcipánnal töltött datolyának sem lehetett ellenállni.

A hotel kertje olyan volt, mint ahogy a Koránban leírják a mennyországot. Tele illatozó rózsalugasokkal, narancsfákkal, amelyeken zöld narancsok lógtak. Ezek nem éretlenek gyümölcsök, hanem egy másik fajtához tartoztak, amiből a finom narancs lekvárt főzik. Az elmaradhatatlan mozaikkal kirakott szökőkút a kert közepén festői látványt nyújtott.

Óváros, a múlt lenyomata

Alig vártuk, hogy elinduljunk felfedezni az óvárost. A reptérről a szálloda felé tartva már láttuk a modern városrészt, ami teljesen jellegtelen, bárhol lehetne a világon. Ám óvárosi gyalogtúránk során hihetetlen világba cseppentünk.

Az utcák olyan keskenyek, hogy csak gyalogosan, illetve szamárháton, esetleg motoron lehet közlekedni. Autók nem férnek el. Itt még az emberek is másképp öltözködnek. A modern városrészekben európai ruhát hord szinte mindenki. Néhány hölgyön láttunk csak tradicionális, bővebb szabású öltözetet. Az óvárosban viszont a férfiak is és a nők is djellabába burkolóznak. Ez egy hosszú, bő köpeny csuklyával, ami megvéd a hidegtől, de az erős napsütéstől is. Télen vastagabb durva gyapjúból, nyáron szellős vászonból készül. Itt a nők kendőt hordanak, míg az új városban legtöbben fedetlen fővel járkálnak. Az óváros, amit medinának hívnak, teljességgel visszarepített minket pár száz évvel az időben. Ugyanígy nézhettek ki a házak, ugyanígy húzták az áruval megrakott kordékat a szamarak. Egyedül a motorok mutatták, hogy a huszonegyedik században járunk.

A bőrcserzők műhelye

Első utunk a bőrcserzők műhelyébe vitt. Már messziről éreztünk a különleges szagot, ahogy közeledtünk felé. Belépve az épületbe, rögtön kezünkbe nyomtak egy csokor mentát, hogy azon keresztül vegyünk levegőt. Nem sokat segített. Viszont a látvány feledtette a szagokat. Az épület legmagasabb pontján egy kis kilátó teraszt alakítottak ki, onnan figyelhettük a bőrcserzők nehéz munkáját. Hatalmas medencékben hosszú falapátokkal kavargatták, forgatták a bőröket, hogy a cserző anyag minden szennyeződést lemarjon róluk. Más medencék színes festékkel voltak megtöltve, abban pácolódtak a bőrök. Addig maradtunk, míg mindenki megcsinálta a maga ikonikus fotóját, majd megnézhettük a végtermékeket, a bőrkabátokat, táskákat, papucsokat. Marokkó másik jellegzetes viseletéről, a híres papucsról még nem is beszéltem, pedig az is része a helyi viseletnek. A férfiak teljesen lapos, puha bőrből készült lábbelit hordanak, leginkább a barna árnyalataiban, illetve egyéb sötét színekben. A nők viszont a szivárvány minden színében találnak maguknak topánkát, aminek általában egy kis sarka is van. Van, ami ki van hímezve vagy a bőrbe nyomott minták díszítik.

Selyem fonók- szövők utcája

Folytattuk utunkat és bekerültünk a selyemfonók, -szövők utcájába. Fejünk fölött, mint egy felhő, lebegtek a nagy motringba szedett fonalak, amelyek a festés után száradtak a köteleken. Ahogy megfogtunk egy selyemkendőt, más volt a tapintása, mint általában a hernyóselyemnek. Nem véletlenül, mert ezek agávé kaktusz leveleiből készültek. Ez az itteni jellegzetesség. Gyönyörű kendőket, terítőket készítenek, csak legyen türelme az embernek kiválasztani magának a megfelelőt.

Ahogy bandukoltunk a kis utcácskákon, igencsak figyelni kellett, hogy ne lökjenek félre az árukkal megpakolt szamarak vagy kordék. Hihetetlen sebességgel közlekedtek, egyáltalán nem változtatták meg az irányukat, ha akadályba ütköztek. Ha nem hallottuk volna meg a kiáltást: „Attention”, és nem tértünk volna ki előlük, akkor egyszerűen elütöttek volna.

Vallási kegyhely

Lassan eljutottunk az egyik legfontosabb vallási központhoz, II. Idrisz uralkodó mauzóleumához, ami a medina központjában áll. Ide nem mehettünk be, csak a kapun keresztül pillanthattunk be a kék csempés udvarra, ahol egy kis szökőkút csobogott. Megfigyeltük, hogy az épület egyik kis ablakánál az emberek megállnak és homlokukat odaérintik a nyíláshoz, hogy áldást kapjanak a város nagy hírű uralkodójától.

Nem messze innen meglátogattunk egy egyházi iskolát, arabul medreszát, ami ma múzeum. Itt megcsodálhattuk a marokkói építészeti stílus fantasztikus gazdagságát. Beléptünk a cédrus fából készült kapun az udvarra. A falakat a geometrikus mintájú színes, főleg kék, zöld és fehér csempék borították, a Koránból vett idézet futott körbe a falakon. Fölötte pedig leheletfinom, csipkeszerűen kifaragott stukkók voltak találhatók. Elképzelhetetlen művészi munka, amilyent talán sohasem láttunk még az útjaink során. Ezen a környéken áll a világ talán legrégebbi, ma is működő egyeteme a kilencedik századból.

Betértünk egy óvodába is, ahol tündéri kisgyerekek tanulgattak éppen írni. Egy kis szobában, apró padokban ültek, olyan volt, mint nálunk száz évvel ezelőtt egy falusi iskola. Nagyon aranyosak voltak, vidáman köszöntek nekünk, kicsit elbeszélgettünk a tanítójukkal is. A helyi emberek általában nagyon kedvesek. Sokan beszélnek franciául, nem múlt el nyomtalanul a francia gyarmati uralom időszaka.

A marokkói konyha különlegességei

Vacsoránál megismerhettük a káprázatos marokkói konyha ínyencségeit. Elképesztő volt a választék már az előételekből is. Ahogy leültünk az asztalhoz, megkezdődött a mezzék felvonulása. Volt petrezselyemből, paradicsomból és kuszkuszból készült tabule, humusz csicseriborsóból, padlizsánból baba ganoush, édes paradicsompüré és még folytathatnám a sort. De ez még csak a kezdet volt, amivel gyakorlatilag jól is laktunk. Ezeket követte Marokkó tradicionális fogása a tajine, ami egytálétel, bármilyen húsból elkészíthető, zöldségekkel és jó sok fűszerrel. Mindezek után már csak pihenni vágytunk, de nem lehetett, mert jöttek az édességek, amelyek feltették a koronát az estre. Természetesen nem maradhatott el a menta tea sem kis üvegpoharakban szervírozva. Közben szólt a marokkói zene, hagyományos hangszereken, mint például az ud, ami a lanthoz hasonít leginkább, illetve az elmaradhatatlan dob, ami megadta a ritmust. Ezzel a zenével a fülünkben tértünk nyugovóra. Másnap újabb izgalmas kalandok vártak ránk, de erről majd a következő írásomban számolok be.

Ezt is olvasd el Földváry Esztertől:

Inka hagyományok a Szent Völgyben, Peruban

A varázslatos Machu Picchu vidéke