„Nem drámázom, csendben csinálom a dolgaimat”
B terv- Wolf Kati a változásról
Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor a jól bevált dolgok már nem működnek, újra kell tervezni őket. Megváltoztatni az irányt, elengedni régi szokásokat, belevágni új tervek megvalósításába. B terv című rovatunkban ismert magyar emberek vallanak a nagy váltásaikról. Wolf Kati énekesnő mesél nekünk.
Hány alkalommal kellett váltanod a szakmai karrieredben?
2003-ban jelentkeztem a legelső Megasztárba, be is jutottam a legjobb ötven versenyző közé. De visszaléptem, mert megijedtem. Nem voltam még felkészülve arra, hogy ha bejutok az élő műsorba, teljesen megváltozik az életem. Akkor még nem voltam anya, imádtam énekelni, de tudtam, nagyon szeretnék gyereket. 2010-ben, már meg volt mind a két gyerekem, nagyon sóvárogtam a nagy változás iránt és teljes erőbedobással vágtam bele az X Faktorba. Tisztán láttam a jövőképemet, hogy nekem egyszer össze fog jönni a siker. Csodaszerűen működött minden, a civil életem után, amiben móka és kacagás volt a hétvégi fellépés, egyik percről a másikra lett valóban a zene a szakmám. Fejest ugrottam a profi előadóművészetbe. Hirtelen egy egész csapat vett körül – stylist, beauty team, menedzserek, kreatív producerek – akik segítették a munkám.
Ez a hatalmas, szakmai repülés 3 év elteltével megtört, mert a családoddal külföldre költöztél. Országot, kontinenst váltottál.
Három évig rengeteget dolgoztam, szépen ívelt felfelé a karrierem. Jött ez a lehetőség, amire mondhattunk volna nemet, de nem tettük. A férjem Hongkongban kapott munkát, egyértelmű volt, hogy vagy együtt megyünk ki, vagy sehogy. Azért is vágtunk bele, mert szerettem volna újra én biztosítani a hátteret a családomban. Három évig a férjem és a gyerekek támogattak, vissza akartam adni nekik mindezt, szerettem volna újra százszázalékig anya lenni. Iszonyú nagy váltást kívánt a kiköltözés mindannyiunktól. Nem éreztük magunkat jól kinn, nem is maradtunk sokáig végül. Szűk egy évet voltunk kint, ez annyira kevés idő, hogy amikor hazajöttem, pont ott tudtam folytatni, ahol abbahagytam.
Hogyan tudtad túltenni magad a magánéleti mélypontokon? Mi az, ami tovább lendített?
Az embernek a gyerekkora alatt kialakul egy boldogság szintje, a jó kedélye, ahová mindig visszatérhet. Ez az a tulajdonság, ami eldönti, hogy beledöglesz-e egy változásba, vagy sem. Amikor magam alatt voltam, mindig tudtam, hogy vissza fogok tudni állni a normális, optimista, jókedvű szintemre, csak ki kell várnom. Megengedtem magamnak, hogy cudarul érezzem magam, ugyanakkor igyekeztem távolabbról nézni a helyzetem. Tudatosítottam magamban, hogy életem ezen epizódja is elmúlik majd. A szüleim és a barátaim rengeteget segítettek, és a válásom miatt egy szakemberhez is elmentem. Szerettem volna megtudni, hogy a gyerekek szempontjából hogyan kell jól csinálni a válást. Találtam egy nagyon jó pszichológust, végük ott ragadtam nála, a beszélgetéseink sokat segítettek rajtam. A léleknek is van gyógyírja, amit nem tudunk magunktól alkalmazni.
Hogyan kezeled idő múlást? Hiszen, ez is változás. Ahogy idősödünk, változik a testünk, a gondolkodásmódunk.
Nem szabad elveszíteni a humorunkat, mert ez nagyon sokszor kapaszkodót jelenthet. Szerencsére nagyon jó barátnőim vannak, hús-vér nők, rengeteget számít, hogy sokat találkozunk. Együtt röhögünk és tanuljuk elfogadni az öregedést, az új szerepeinket. Amig fiatalabb voltam, egyedül éltem, az én volt a középpontban. A karrierépítés alatt megint sokat foglalkoztam magammal. Anyává válva, a gyerekeim kezdtek el inkább foglalkoztatni, imádom figyelni, ahogy felcseperednek, változnak, szépülnek. Már nem az érdekel, hogy újabb ráncok jelennek meg az arcomon, hanem az, hogy ők milyen szépek és okosak.
Persze nekem is vannak rossz reggeleim, amikor mindent felnagyítva, csúnyának látok. Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy normálisan nézzek ki. Nagyon jó genetikát örököltem, sokat mozgok, foglalkozom magammal. De közben folyamatosan készítem fel magamat arra, hogy az idő múlik, a fókusz más dolgokra kerül át.
Mit tanítasz a gyerekednek a változásról? Tudatosan nevelted őket arra, hogy rugalmasan kezeljék a nehéz helyzeteket?
Egyáltalán nem nevelem őket tudatosan. Az anyaság a világ legnehezebb dolga, a legjobb, amit ezzel kapcsolatban tenni tudok, hogy normálisan élek velük. Nem erőltetek semmit sem rájuk. Én is burokban nőttem fel, mégis strapabíró ember vált belőlem. Figyelek rájuk, szeretem őket, leginkább érzelmileg szeretném felvértezni őket a nehézségek elviselésére. Nincsenek elkényeztetve, de biztonságot, megértést, odafigyelést kapnak otthon.
Milyen változásokat hozott a Covid járvány az életedben? Hogyan vizsgáztál a változáshoz való alkalmazkodásból?
Kettes és hármas közötti jegyet adnék magamnak. Én még mindig kapaszkodom abban, hogy visszatér a régi életünk. Amiben kellett persze alkalmazkodtam, de nem vagyok a változás terminátora. Nem sírtam otthon, hogy elmaradtak a koncertjeim, csendben megcsináltam mindent, ami az új helyzetben kellett. De nem voltam boldog tőle. Nem vagyok hajlandó új szakmát tanulni, azért lettem zenész, mert ez akarom csinálni öregségemig. Viszont elkezdtem tanítani, amit évek óta toltam magam előtt. Abban is sok érdekes dolgok fedeztem fel.
A nyitás után, látod az alagút végét? Készülsz a fellépésekre?
Óvatosan nézek a közel jövő elé. Arra készítem fel a lelkemet, hogy ez az év még nagyából kuka lesz. Az igazi koncertezés csak jövő nyáron tér majd vissza. Mozgolódunk már, ez arra jó, hogy a szakmánk nem dől teljesen a dugába, de ez még nem az igazi.
Ezt is olvasd el a B-terv című rovatunkból:
Hozzászólás zárolva.