Elfogult beszámoló egy csapatépítőről

Van egy klassz portál a Dohány utcában. Kétszer is láttam jártamban-keltemben, de csak annyit érzékeltem, hogy valami trendi hely lehet, talán valami bár, szórakozóhely. A neve tetszett: Neverland, vagyis Sohaország, az örök gyerekkor szigete – jutott eszembe azonnal Pán Péter. Ezért aztán nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy egy laza estét fogunk itt tölteni a kollégáim azon részével, akik nincsenek szerkesztőségi ügyeletben, vagy nem kell otthon dekkolniuk önkéntes COVID-karanténban. Így lett hát, hogy kilencen építettük a csapat egységét azon a bizonyos estén.

Az rögtön kiderült, hogy részben jól gondoltam, a Neverland bár, szórakozóhely, étterem, de a fő profilja talán az, hogy szabadulószobákból is válogathatunk. Egyszóval: menő. Egy menő szórakoztató komplexum.
Már az enteriőr is lenyűgöző, talán épp attól, hogy totál eklektikus, mindenféle stílus keveredik benne: franciás könnyedség, amerikai neonreklámok, geometrikus falfestés, fülledt budoár fíling és még Picasso is lóg a falon – de nem igazi, ezért kár betörni. Különben is, ha elcsípik a tolvajt, azonnal dutyiba is zárhatják, mert saját börtönük is van. Ami azon az estén pont a miénk lett. Kipróbálhattuk volna az űrhajós tematikát, a vadnyugatot, a mágiát, vagy a diliházat, de mi a „Rácsok mögött” programot választottuk a szabadulószobákból.

Két  csapatra oszlottunk, de ez nem volt verseny közöttünk, hiszen a szabaduláshoz maximálisan együtt kellett működnünk. Sajnos arról nem számolhatok be részletesebben, hogyan jutottunk lépésről-lépésre közelebb a megoldáshoz, mert ezzel tönkretenném mások játékát, de azt elárulhatom, hogy mi baromi jól szórakoztunk közben és a csapat nagyszerűségét mutatja, hogy rekordidő alatt léptünk meg a cellákból!