Boldogan ünnepeltük a munka ünnepét?
Éljen május elseje: jöjjenek a személyes emlékek
Egy bizonyos kor fölött mindenkinek megvan a saját emléke a szocialista idők legnagyobb népünnepélyéről, a munka ünnepéről. Május elsején az ország nagyvárosaiban dísztribün előtt vonult a nép, integetve köszöntötte pártunk vezetőit. Szerkesztőségünk tagjai most saját gyerekkori emlékeiket osztják meg erről a szép májusi napról.
Stílszerűen az Úttörő Áruházban vásároltunk
Ideje, hogy töredelmesen bevalljam, számomra a legemlékezetesebb május elseje az volt, amikor ünnepélyes keretek között végre kisdobossá válhattam. Első osztályos korom fénypontjaként vonult be ez a nap saját emlékeim kicsiny könyvébe, amikor a munka ünnepén a nyakamba kötötték a hőn áhított, nejlonból készült, kék kendőt.
Az ünnepséget természetesen számtalan próba előzte meg, amelyek során rengetegszer eldaloltuk az Itt van május elseje kezdetű, örök érvényű párt-klasszikust, miközben szépen sorban kivonultunk az általános iskola udvarára. Már hétévesen is erősen hittem az eszmékben, esetemben az első komolyabb mozgalom, amihez csatlakoztam az Úttörőszövetség volt, ennek belépőjét pedig a kisdobos avatás jelentette. Rémesen komolyan vettem az egészet, és már jó előre bemagoltam a kisdobosok hat pontját, valamint teljes erőmmel azon voltam, úgy éljek, hogy a későbbiekben méltó legyek az úttörők vörös nyakkendőjéhez.
Emellett az is borzasztóan lelkesített, hogy megörököltem életem első lakkcipőjét a nővéremtől, amit a kisdobos avatás alkalmával vehettem fel először nyilvánosan. Úgy emlékszem, hogy nagyon izgultam az ünnepség előtt, főként azon, nehogy elessek a kivonuláskor, a gyönyörű lakkcipő ugyanis még nagy volt rám és néha kiesett belőle a lábam. Anyukám azonban ezt a problémát is orvosolta, némi vattát dugott a cipő orrába, így a lépteim is sokkal magabiztosabbá váltak.
Az egyenruhám makulátlan volt, fehér ing, sötétkék szoknya, csatos kisdobos öv, melyet stílszerűen az Úttörő Áruházban vásároltunk és az volt ráírva, hogy „Előre”.
Ez az öv ülő helyzetben elég mélyen a hasamba vágott, de én később még otthon is gyakran viseltem, egészen addig, míg édesapám egyszer kifakadt és az ég felé nézve megkérdezte: mitől lett ez a gyerek ekkora komcsi?
Na de visszatérve az avatásra, meg kell mondanom, hogy közben azért vétettem pár hibát, például nem jó oldalra álltam az eskütételnél. De végül is sikeresen zárult a procedúra, ráadásként meglepetés uzsonna is várt minket a tanterembe visszatérve.
Minden friss kisdobos asztalára ki volt készítve egy pozsonyi kifli egy pohár kakaó kíséretében. Életem legfinomabb süteménye volt, bár az előttem ülő Maulis Csabi egy egészen nagy darabot letört belőle, mikor lehajoltam felvenni az úttörő sípot, amit a tesóm adott kölcsön.
(Balogh Edina)
Hozzászólás zárolva.