Iskolakezdés: új stresszfaktor lehet a járvány
Szeptember elseje hagyományosan az iskolakezdés időpontja. Így van ez idén is, ami azonban változik, hogy a negyedik hullám közeledtével senki nem tudja, mire lehet számítani. Tanár, diák, szülő a legnagyobb bizonytalanságban kezdi a tanévet. Jegyzet.
Ó, ió, ció – szinte még a fülünkbe cseng a tanévvégi játékos rigmus, szinte ott vannak még a táblákon az elmosódott színes betűk, a krétával kanyarított hatalmas Ó-k, I-k, C-k és V-k, de már készülünk az első becsengetésre, vesszük az iskolaszereket serényen, gyerek, szülő egyaránt stresszben, hogyan lesz az idei év, mi vár ránk.
A kérdés, bármennyire is közhelyesen hangzik, soha nem volt aktuálisabb, időszerűbb, mint manapság. A régi időkben elég volt, ha azon izgultunk, megvan-e az összes szükséges tanszer, füzetek, könyvek, íróalkalmatosságok, hogy aztán az egyenköppeny és a tornadressz kérdését már könnyűszerrel lerendezzük.
Persze, aki még a szocialista hiánygazdaság éveiben járt iskolába, az még látta szülei arcán a leplezhetetlen rémületet; a központi tankönyvellátóból üres kézzel hazatérni az egész családot sokkolta. A szükséges tanfelszerelés beszerzése akkoriban felért egy hajtóvadászattal. Könnyebbséget talán csak az jelentett, hogy mindenki tudta, előbb vagy utóbb minden meglesz, az állami redisztribúció beteg logikája ugyanis ezt kívánja. A végén mindenki megkapja a „magáét”.
A rendszerváltás aztán meghozta a bőséget, lehetett választani tankönyvből, füzetből, csomagolóanyagból, korlátot talán csak a pedagógusok önmérséklete és a szülők teherbíró képessége jelentett.
Mostanra viszont beköszöntött a pandémia kora, amire senki nem számított, amire senki nem volt felkészülve. A szülőknek már régen nem az okoz gondot, nem az a legfőbb stresszforrás, hogy meglesz-e a gyerek szagos radírja időben, amit Rózsi néni, a rajztanár annyira kultivál. Már régen nem ez a legfőbb megoldandó kérdés.
Amivel szülőnek, gyereknek (és persze a tanárnak) szembesülnie kell, hogy miként készüljön fel arra, amire egyszerűen képtelenség. Miként számítson a kiszámíthatatlanra, és hogyan várja (valamiféle biztos megoldókulccsal a tarsolyában) azt, aminek az eljövetelét még csak elképzelni sem tudta korábban.
Továbbra is a járvány és a lezárások paradox világát éljük.
Az első lockdown idején sebtében kellett átállnia az egész hazai közoktatásnak a digitális oktatásra. Komoly, előzetes felkészülés helyett az állam azonnal a tanárok közé dobta a gyeplőt, boldoguljatok magatok, oldjátok meg önerőből, amit mi költségvetési milliárdokból éveken keresztül képtelenek voltunk.
Hozzászólás zárolva.