Facebook hozzászólás
904

Kautzky Armand a hatalmas csalódásáról mesélt

A színész nagy odaadással készült első önálló szinkronizálására, amelyre bár elment, a helyszínen tudta meg, hogy mégsem tartanak igényt a munkájára.

Szinte már a hangjáról mindenki azonnal felismeri Kautzky Armand szinkronszínészt, aki tucatnyi világsztárnak kölcsönözte már a magyar hangot. Pedig a színész annak idején még csak nem is sejtette, hogy a szinkron is felfigyel majd tehetségére.

Kautzky Armand Foto: Retro Rádió

„A gyerekkorom a színházban telt, felnőttek között. Nekem ez volt a természetes, hiszen a szüleim állandóan próbáltak vagy játszottak. Kimaradt a játszótéri, bandázós gyerekkor, amit bár nem bánok, de talán lehetett volna több abból is”

– emlékezett vissza a kezdetekre a Sláger Kultban a színész, akire hamar felfigyelt a hazai szinkron is.

Kezdetben sokat tömegeztem a szinkronban. Kávéházi háttérzajokat rögzítettünk vagy tömeges éljenzést. Én ezt nagyon élveztem, mert kreatív lehettem. Egy-másfél évig nekem ez jelentette a szinkront. Aztán egyszer csak megtalált az első önálló szinkronfelkérés

– idézte fel Kautzky Armand, akinek csalódás volt az első alkalom.

„Volt egy üzenetrögzítős telefonunk, egyszer csak ott várt rajta egy üzenet, hogy menjek be a Pannóniába, kapok egy saját karaktert, akit szinkronizálhatok. Nagyon izgultam, segítséget is kértem Kökényessy Ágitól, aki csoporttársam volt és már évek óta szinkonizált akkor. Emlékszem ültünk a konyhaasztalon, ő tátogott én pedig a hangomat kölcsönöztem neki. Próbáltam ráérezni a szinkronizálásra, de rettentően izgultam”

– tette hozzá a Jászai Mari-díjas színművész, akinek első önálló munkája meghiúsult.

Megérkeztem a Pannóniába, ahol egy hölgy várt és közölte, kifizeti a két tekercsnyi munkát, amit ígértek, de nincs rám szükség. Női karakterhez keresnek most hangot. Nagyon csalódott voltam, nem indult jól a dolog, de az idő előrehaladtával egyre több megkeresés várt az üzenetrögzítőn, aminek nagyon örültem

– árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Kautzky Armand.

Ezt is olvasd el:



Facebook hozzászólás

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!