Talán ez nem hangzik olyan különösnek, hiszen otthon is sétálnak nagyszülő-unoka párosok, de Sanghajban szinte több gyereket látni a nagyszüleivel, mint a szüleivel. Nagymamák és nagypapák viszik a kicsiket óvodába, iskolába, a játszótérre, a tanítás utáni foglalkozásokra. Látni őket az utcán sétálva, a parkokban, biciklin vagy kis elektromos robogókon ülve.
Amikor megkérdeztem, miért van ez, a nálam tájékozottabbak felvilágosítottak, hogy Kínában a szülők rengeteget dolgoznak, többet, mint Magyarországon, ugyanakkor valamivel korábban mennek nyugdíjba, így a gyerekekkel a nagyszülőknek egyszerűen több idejük van foglalkozni.
Ezután sokat beszélgettem másokkal a témáról, láttam filmeket, olvastam cikkeket, és rájöttem, hogy ennél azért ez egy összetettebb probléma. Bár magyar ismerőseim között is vannak, akik úgy érzik, hogy az idősebbek nyomást helyeznek rájuk a mielőbbi gyermekvállalással kapcsolatban, az valószínűleg semmi ahhoz képest, ami a kínai fiatalokkal történik.
Kínában néhány évvel ezelőttig érvényben volt az egy gyerek politika. Minden házaspárnak szigorúan csak egy gyermeke születhetett, pedig ebben az országban különösen fontos az embereknek, hogy valaki továbbvigye a család nevét. Ezért is van az, hogy sokan még most is jobban örülnek a fiúgyerekeknek, mint a lányoknak. Több ismerősöm panaszolta, hogy a terhesgondozáson nem közölték velük a babájuk nemét. Ezt, mint kiderült törvény tiltja. Ma már ugyan enyhítettek a szabályokon, de még mindig sokan csak egy gyereket vállalnak. Egy kínai ismerősöm azt mondta, azért, mert nagyon drága az iskoláztatás. Mástól azt hallottam, az évtizedekig tartó propaganda olyan erősen hatott az emberekre, hogy máig úgy gondolják, az egyetlen gyermek a kívánatos és az elvárt.
A másik ok, amiért a nagyszülők sürgetik az unokát, az, hogy a kínai társadalom erősen arra rendezkedett be, hogy a fiatalok tartsák el az időseket. A szülők számára valószínűleg ezért is különösen fontos, hogy gyerekeik jól tanuljanak, jó állást kapjanak, és sok pénzt keressenek.
Otthon sok magyar szülőt hallottam már panaszkodni arról, hogy a gyerekeket mennyire túlterhelik, milyen sok a házi feladat és a különóra. A Kínában élő szülőktől viszont úgy tudom, hogy ebből a szempontból itt még nehezebb a gyerekeknek. A sanghaji gyerekek egy jelentős része már óvodában megtanul angolul írni, olvasni, beszélni. Hallottam olyan nagycsoportosról, akit nem akartak felvenni első osztályba, mert nem tudta elolvasni a felvételi feladatsort.
Vannak olyan kínai és magyar szülők is, akik ennek a rendszernek inkább az előnyeit látják. Úgy gondolják, a gyerekeik Sanghajban versenyképes tudást szereznek, és így több lehetőség vár rájuk az életben. Mások viszont amiatt aggódnak, hogy a gyerekek életéből kimarad a szabad játék és a pihenés.
Úgy látom, Sanghajban a gyerek a család, és különösen a nagyszülő szeme fénye. Sokat kényeztetik őket, ugyanakkor nagy nyomást is helyeznek rájuk. Ennek eredményeképpen egyre több kínai gyerek jut be kiváló nemzetközi egyetemekre, sokszor lekörözve az európaiakat. De nem vagyok benne biztos, hogy az ár, amit fizetnek érte, nem súlyosabb-e, mint a nyereség.
