Egy idegenvezető feljegyzései
Ruanda, egy patyolattiszta ország Afrikában
Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Utcai életképek
Sok ember sétál az utakon, mert nincs elég buszjárat, ami a falvakat összekötné. A bicikli nagyon nagy kincs, azzal szállítanak mindent: hatalmas, megtömött krumplis zsákokat, óriási köteg fákat a fűtéshez, faszenet. El sem tudtuk képzelni, hogy lehet így megpakolni egy biciklit, egyszerre egyensúlyozni rajta és kormányozni. Cirkuszi akrobaták elbújhatnak az itteni kerékpárosok teljesítménye mellett.
Ha már megemlítettem a krumplis zsákokat, elmesélem azt is, hogy itt ettem a világ egyik legfinomabb sült krumpliját. Nem olajban, hanem héjában sütötték és piri-pirit, erős paprikás olajat tettek rá. Mennyei íze volt. Megkínáltam a vendégeimet is ezzel a helyi finomsággal, maguktól nem merték volna megkóstolni. Idővel a csoport nagy része sorban állt a krumpli árusnál, annyira ízlett nekik is ez a csemege.
A nők még most is gyönyörűen megfont, amfora formájú kosarakat cipelnek a fejükön. A kosárfonásnak nagy hagyománya van, a kosarak díszítését művészi tökélyre fejlesztették. Természetes anyagokat használnak, többek között raffiát, amit banánlevél csíkkal fognak össze. A kosarak nagysága, alakja, színei változó. Felkerestük az egyik kosárfonó szövetkezet boltját, ahol megnéztük, hogyan készülnek ezek a csodák és persze vásároltunk is. Olyan szépek és különlegesek voltak, nehezen lehetett választani a hatalmas kínálatból. A bolt üzemeltetői profi módon felkészültek a turisták fogadására: ha valaki sokat vásárol, összecsomagolják és postán utána küldik az árut az illető hazájába. És a csomagok meg is érkeztek.
Megrázó történelem
Fontos tudni, hogy miért is jöttek létre ezek a kosárfonó szövetkezetek.
1994-ben szörnyű tragédia következett be az országban, aminek nagyon bonyolult történelmi és politikai előzményei voltak. A gyarmatrendszer idején két népcsoport, a hutuk és a tuszik között kibékíthetetlen ellentét alakult ki, ami a 20. század végéig egyre csak fokozódott. A tuszik voltak kisebbségben, viszont ők voltak a gazdagabbak, ők tanultak, ők kaptak jó állásokat. A hutuk nem nézték jó szemmel ezt, mígnem 94-ben 100 nap alatt több százezer tuszit öltek meg azzal a céllal, hogy kiirtsák az egész törzset. Több százezer hutu is áldozatul esett a gyilkosságnak, mindenki, aki szimpatizált a tuszikkal és nem volt hajlandó az öldöklésben részt venni. Összesen 800 ezer ember halt meg ebben az őrületben. A történetben a legszomorúbb az volt, hogy a világ semmit sem tett ez ellen, a nemzetközi szervezetek kivonták katonáikat innen, a diplomáciai testületek elhagyták az országot és kimenekítették az itt élő állampolgáraikat.
Utunk során felkerestük az emlékmúzeumot, sokkhatással volt ránk a szomorú történelmi eseményt bemutató kiállítás. A legmegrázóbb az életben maradt gyerekek vallomásai voltak. Olyan emberek próbálták megölni őket, akik addig kedves szomszédjai, jó barátai voltak a családnak. Azóta szerencsére elindult a megbékélés az országban, a kormány létrehozta az emlékezés napját, amikor egy-egy településen mindenkinek össze kell ülnie és újra és újra átbeszélik a múltat. Az asszonyok pedig kosárfonó szövetkezeteket alapítottak több helyen az országban, áldozatok és gyilkosok rokonai dolgoznak itt együtt. Munka közben megismerik egymást és szép lassan megbocsájtanak egymás családjának. A hatóságok betiltották a két különböző népcsoport nevének használatát is, mindenki, aki ebben az országban él ruandai. A fiatal generáció remélhetőleg nem is tudja, ki hova tartozott régen.
Hozzászólás zárolva.