Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szivárványos készlettel rukkol elő a Lego

Június elsején jön ki a Lego új szettjével, amely az LGBTQIA+ közösséget szimbolizálja. A szivárvány színeiben pompázó építőkockák és figurák az üzenik, hogy a cég támogatja a sokszínűséget, vállalaton belül, és kívül egyaránt.

Új szettel jelentkezik a Lego. A dán játékkészítő cég az LGBTQIA+ közösséget szimbolizáló színek felhasználásával alkotta meg legújabb készletét, amit hamarosan piacra dobnak.

A szivárvány minden színében. Fotó: Lego

A szivárványszínű kis posztamensen 11 vadonatúj figura áll egy szintén szivárványszínű vízesés előtt.

A csíkok, sávok színét úgy választották meg, hogy azok megidézzék az eredeti szivárványos zászló színeit, a halványkék, a fehér és a rózsaszín képviseli (hagyományosan) a transz közösséget, a fekete és a barna pedig azért került a színek közé, mert ezzel kívánják hangsúlyozni a bőrszín és a háttér sokszínűségét az LGBTQIA + közösségen belül.

Egy kivételével egyik figura esetében sem rendeltek külön nemet az alakokhoz;  tették mindezt azért, hogy az „egyéniség kifejezésre jusson, miközben egyfajta kétértelműség továbbra is megmaradjon”.

A kivételt egy lila színben pompázó minifigura jelenti, a fején egy stilizált, méhkast formázó parókával; a tervező Matthew Ashton részéről ez egyfajta főhajtás azon közösség előtt, melynek ő is büszke tagja.

Matthew eredetileg a maga számára tervezte a szettet, ezzel akarta irodáját otthonosabbá, bensőségesebbé tenni, ám a rendhagyó készlet hamarosan felkeltette mások figyelmét is, így egyre nyilvánvalóbbá vált a tervező számára, hogy az ötlettel kell valamit kezdeni.

"LMBTQ + gyerekként nőttem fel – közölték velem, hogy mit kell játszanom, hogyan kell beszélnem, mit kell viselnem – valahogy mindig az volt az üzenet felém, hogy, amit csinálok az úgy nem jó, ahogy én csinálom, hogy tévedésben vagyok magammal és a világ dolgaival kapcsolatban” – mondta.

„Úgy vágytam arra, hogy valaki azt mondja nekem: rendben vagy, úgy ahogy vagy, sőt, így vagy fantasztikus; de ez a fajta befogadó ’nyilatkozat’ soha nem érkezett meg”.

Jane Burkitt, a Lego LMBTQIA + munkatársa, aki a cég ellátási láncának működtetéséért felelős, azonnal beleegyezett abba, hogy az ötletet megvalósítsák.

"Hat éve vagyok a Legónál, és minden nap örülök annak, hogy itt önmagam lehetek" - mondta Burkitt. „Amikor beléptem a Legóba, reméltem, hogy ez egy ízig- vérig befogadó hely lesz – ugyanakkor persze nem tudtam előre, hogy így lesz-e valójában. A hozzám hasonló emberek általában azon szoktak tűnődni, „vajon szívesen fogadtok-e itt?” A válasz most már egészen nyilvánvaló, azzal, hogy a Lego felvállalta a szivárványos szett kiadását, gyakorlatilag közösséget vállalt ezzel a közösséggel is.

A készlet június 1-jén, a Pride hónap kezdetén jelenik meg.

A Lego egyéb LGBTQIA + ábrázolásai - köztük egy apró szivárványos zászló a Trafalgar tér egyik épületén, vagy a BrickHeadz menyasszony és vőlegény külön is kaphatóak, hogy – ez utóbbi esetben - a rajongók két nőt vagy két férfit is összeállíthassanak, párba állíthassanak.

(The Guardian)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.