Facebook hozzászólás
889

Utazz velünk – Izraelbe

Tel Aviv, a Bauhaus kedvelőinek Mekkája

Cikkünk születésekor még javában zajlott Izrael és a Gázai övezetet uraló terrorszervezet, a Hamasz öldöklő rakétaháborúja, így a szerző gyakran elbizonytalanodott írás közben, vajon tényleg az ajánlott úti célok között érdemes-e szerepeltetni Izraelt. Az írás végére azonban éppen akkor került pont, amikor megszületett a két fél között a tűzszünet. Így talán elhárult a legfőbb akadály az elől, hogy az Életforma bakancslistájára felkerüljön a közel-keleti ország. Ugyanakkor rendhagyó ajánlattal állunk elő: nem az ókori műemlékekre hívnánk fel a figyelmet, sokkal inkább Tel Aviv 20. századi modernista építészetére. Irány tehát a „Fehér Város”! Utazz velünk – Izraelbe!

Érkezés a Ben Gurion Reptérre, már ez egyfajta ízelítőt ad abból, hogyan is viszonyul történelméhez az ország. A kijárat felé egy lejtős, széles folyosón kell haladni, melyet az egyik felén hatalmas táblaüveg panoráma ablakok határolnak, viszont a másik oldalon egy fehér terméskövekből épült stilizált fal húzódik, egyértelműen utalva a jeruzsálemi Siratófalra.

A fogadtatás stílszerű.

Szállást a közeli, Tel Avivval gyakorlatilag összenőtt Jaffában találtunk, az ok igencsak prózai: itt volt ugyanis megfizethető az airbnb.

Jaffa az első arab-izraeli háború, azaz 1948 előtt, többségében arabok lakta település volt, a konfliktus után viszont megváltoztak az etnikai viszonyok.

A szállásunk egy olyan kereskedő utcában volt, ahol a hajdani arab raktárépületekből elegáns, vagy kevésbé elegáns stúdiólakásokat alakítottak ki, szállásunk is egy ilyenben, persze inkább az utóbbiban volt.

Jaffa óvárosi része, amely építészetileg megőrizte ugyan autentikus arab jellegét, mára inkább egyfajta skanzen csupán, a szűk sikátorokat róva az embernek végig valahogy az az érzése, hogy ez valami olyasmi, mint idehaza Szentendre, mely az őslakos szerbek nélkül inkább már csak turistalátványosság, és kevésbé egy élettel teli település.

Mintha csak az Újlipótvárosban járnánk, talán csak a pálmafák rántanak vissza a valóságba. Fotó: Pinterest
Mintha csak az Újlipótvárosban járnánk, talán csak a pálmafák rántanak vissza a valóságba. Fotó: Pinterest

Tel Avivot (ha az ember Jaffában lakik) érdemes a tengerparton végig sétálva megközelíteni; ez főleg a novemberi tavaszban (amikor mi voltunk kint) rendkívül megkapó.

Magában a városban sétálva gyakran támad olyan érzésünk, mintha Budapest valamelyik negyedébe, leginkább talán Újlipótvárosba, vagy éppen a Pasaréti útra tévedtünk volna. Kísértetiesen hasonló világos, lapos tetős, ívelt homlokzatú, három-négy emeletes társasházakat látunk, jellegzetes kerek fürdőszoba-ablakokkal és sima vonalakkal. Amikor a húszas-harmincas években felépítették Tel-Avivot, a tervezők a korabeli legmodernebb stílust, a Bauhaust választották.

Mintegy négyezer ház alkotja a Fehér Városnak nevezett negyedet, ahol szinte kizárólag csak a harmincas évek táján épített Bauhaus-épületek állnak; az építészek zöme a Bauhaus szülőhelyéről, Németországból menekült az üldözések elől az akkori brit mandátumterületre, de számos magyar építész is található a tervezők között.

A tel-avivi Bauhaus-házakat persze nem csak a sok menekült, hanem a klíma is a maga képére formálta. A hőség miatt a magyar Bauhausra jellemző nagy üvegfelületek helyett kis ablakokat terveztek, és a teraszoknál alapvető kritérium lett, hogy a felettük levő tető beárnyékolja őket.

A huszadik század második felében a „Fehér Várost” jócskán elhanyagolták, új negyedek és magasházak épültek, és a Bauhaus-épületetek egyre rosszabb állapotba kerültek. Olyannyira, hogy 1996-ban az UNESCO veszélyeztetett műemléknek nyilvánította őket, majd 2003-ban fel is került a szervezet Világörökség listájára.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!