Civil Negyed: Utcáról Lakásba! Egyesület

Kezdjük egy valóban friss hírrel: visszavonta eredeti törvényjavaslatát Böröcz László fideszes képviselő, mely azt célozta volna, hogy jóval a piaci ár alatt vásárolhassák meg a mostani önkormányzati bérlakásban élők az általuk lakott ingatlant. Most ezzel a lehetőséggel csak azok élhetnének továbbra is, akik a világörökségi besorolású területeken rendelkeznek önkormányzati bérleménnyel Budapesten. Az Utcáról Lakásba! Egyesület, mely tiltakozott az eredeti beterjesztés ellen, mennyire elégedett az elért eredménnyel?

Annak örülünk, hogy ez a teljesen abszurd javaslat nem kerül megszavazásra, de egyáltalán nem vagyunk elégedettek. Évek, sőt évtizedek óta várat magára egy olyan átfogó lakáspolitikai reform kidolgozása, amely végre hajlandó tudomást venni arról, hogy Magyarországon 3 millió ember él lakhatási szegénységben, és egyértelmű szándékot mutat arra, hogy ezt az állapotot hatékonyan és hosszú távon orvosolja. A magyar önkormányzati bérlakásrendszer jelenlegi állapotában is képtelen megteremteni a lakhatáshoz való jog feltételeit és legalább részben kiegyenlíteni a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Az, hogy a hatalmas pusztítás helyett most „csak” kisebb károkozás történt, egyáltalán nem nevezhető sikertörténetnek. Az pedig, hogy az örökségvédelmi, műemlék-épületeket kiárusítják, részben azért felháborító, mert tudjuk, hogy a jelenlegi rendszer kedvezményezettjeinek egy része is ilyen lakásokban él. Másrészt pedig ezzel a közös vagyonunkat, műemlékeket adnak magánkézbe, ami után senki nem tudja majd garantálni, hogy ezek megfelelőképpen karban lesznek tartva, vagy akár azt, hogy nem kerülnek lebontásra.

Melyek voltak az Egyesület legfőbb kifogásai az először beadott törvényjavaslattal szemben, és mi az, amit a jelenlegi, még a parlament asztalán lévőben kritizáltok? Mi jelentené számotokra a valóban megnyugtató megoldást?

A rendszerváltáskor Magyarországon a privatizáció első üteme olyan gyorsan és drasztikusan ment végbe, hogy elenyésző közkézen lévő lakásállomány maradt fenn, amely egy hosszútávú lakáspolitikai gondolkodás alapját képezhette volna. Ezzel a problémával azóta senki nem foglalkozott érdemben. Az önkormányzati tulajdonú lakások jelenleg mindössze az országos lakásállomány 3 százalékát teszik ki, ami, lássuk be, eleve szinte semmi az ország lakhatási gondokkal küszködő egyharmadához képest. Tehát most az eredetileg benyújtott módosítás ennek a 3 százaléknak a nagy részét, ezt a több tízezer lakást is durván áron aluli kötelező kiárusításra ítélte volna, tovább súlyosbítva az eddig is fenntarthatatlan helyzetet. 41 szakmai szervezet, köztük az Utcáról Lakásba! Egyesület egységes álláspontja szerint nem a kevés lakás felszámolására, kiárusítására, hanem az önkormányzati lakásállomány bővítésére lenne szükség.

Az önkormányzati bérlakások rengeteg olyan embernek biztosítanak otthont, akik amúgy nem tudnának a piaci áron lakást bérelni. Ennek a védőhálónak a megszüntetése a legkiszolgáltatottabbaktól vette volna el a lehetőséget a méltó lakhatásra. Ugyanakkor az önkormányzatokat egy olyan eszköztől fosztotta volna meg, amellyel az emberek legalapvetőbb szükségleteit tudják kielégíteni. A műemlékvédelem alá eső ingatlanok árun aluli magánkézbe adása helyett – ami többek között ugyanúgy felveti a közvagyon privatizálhatóságának problémáját is – megfizethető bérlakásokat kell biztosítani az ország egész területén. Ez hosszú távú, több év alatt megvalósítható projekt lenne, de a pozitív hatásai évtizedekre kihatnának.

A fideszes törvényjavaslat elleni tiltakozás most nagyon sok civil szervezetet megmozgatott, olyanokat is, melyek korábban nem is foglalkoztak a hazai lakhatási szegénységgel. Ti ugyanakkor vezető szerepet vittetek a kontesztálásban. Mi lehetett az oka, hogy nem csak a szociális szféra érintett civil szervezetei szólaltak fel a törvényjavaslat ellen?

A szakmai szervezetek egyöntetű véleménye szerint a törvényjavaslat, amely kötelezővé tette volna az önkormányzatoknak, hogy alacsony áron eladják az ingatlanokat, nyílegyenesen a lakhatási válság további elmélyítéséhez vezetett volna, az önkormányzatoknál pedig csupán a legrosszabb állapotú lakások maradtak volna, a legrászorulóbb bérlőkkel. A helyzet most is tarthatatlan, de ezek után egyenesen katasztrofális lenne. A lakhatási nehézségek, amelyeknek tudomásul vételéért és enyhítéséért most egyöntetűen kiálltak a szervezetek, már régen nem egy szűk réteg problémái Magyarországon: a pedagógusoktól az egészségügyi alkalmazottakon át a rendvédelmi szervek dolgozóiig sok mindenkit érint.