„A közösségi médiában is tartok bizonyos határokat”- Geszler Dorottya interjú

Geszler Dorottya harmadik helyezést szerzett és elnyerte a közönség díjat is a Miss Hungary szépségkirálynő-választáson 1989-ben, innentől kezdve éles fordulatot vett az élete. A táncos pályát cserélte le a tévés műsorvezetői munkára, majd jó néhány év múlva, rátalált a pilates mozgásformára és a pilates-oktatás került a szakmai tevékenységei középpontjába. Geszler Dorottya mindig is szeretett több lábon állni, ami nemcsak anyagi biztonságot jelent számára, de úgy érzi, ettől színesebb az élete. A Covid-járvány időszaka egy újabb ajtót is kinyitott előtte: influencer szerepben is kipróbálja magát. Erről is beszélt nekünk Geszler Dorottya.

Közszereplőként is arról voltál híres, hogy nem igen engedted be a bulvársajtót a magánéletedbe. Influencerként ez nem jelent előnyt, hiszen a közösségi médiában akkor jönnek a lájkok, amikor valami személyeset is posztol az illető. Most hol a határ?

Nálam most is erőteljesen megvannak határok. Mindig is ilyen voltam, ebben nem változok. Az elmúlt évekre visszatekintve, nem adtam magamból túl sokat, szerencsére a sajtó részéről ez nem is lett elvárás. Az újságírók tiszteletben tartják, hogy a párkapcsolatomról, a mély magánéleti dolgaimról nem beszélek a nyilvánosságnak, mert azokat lehet igazán kiforgatni. Tudom, hogy a közösségi médiában többet kell mutatni, néha meg is teszem, de azért ott is vannak határok.

Hogy érzed magadat ebben az új szerepben?

Nagyon jól, de ez is,- mint sok más- közel sem olyan egyszerű történet, mint amilyennek kívülről látszik. A Covid-járvány első hulláma alatt teljesen csöndben voltam. Nagyon jól esett ez a befelé fordulós időszak. Kicsit irritált is, hogy oly sokan az online világban mutogatták magukat, napjaik minden pillanatát megörökítették. Olyan unatkozás jellegűnek tűnt a dolog. Nálam később kezdődött a közösségi médiás aktivitás, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy újabb szakmai lábat növesztek magamnak. A közösségi médiában jöttek a felkérések, én pedig alkalmazkodtam a helyzethez.

Mennyire csinálod tudatosan? Mert, hogy a követők szeretik, ha olyan spontánnak tűnnek a posztok.

Ez is egy külön szakma, amit meg kell tanulni, itt is vannak szabályok, amiket jó, ha betartunk. Én is folyamatosan tanulom és igazodom hozzá, gyűlnek a tapasztalatok. Igyekszem tudatosan megtervezni a posztjaimat, ritkán teszek ki adhoc jelleggel tartalmakat a közösségi média felületeimre. De ettől még egy fotó lehet spontán, én magam is jobban kedvelem az ilyen képeket. Szerencsére egyre többen felfigyeltek rám az utóbbi időben, jönnek a megkeresések, ezek szerint az emberek kíváncsiak rám.

Utazzunk vissza a gyerekkorodba! Mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit te szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba?

10 éves koromban felvételiztem a Balettintézetbe. Fel is vettek, de nem kezdhettem el, mert akkoriban sokszor voltak felső-légúti megbetegedéseim. Kiderült, hogy különböző allergiáim vannak, többek között a házi porra is allergiás voltam. Amikor ez kiderült, azt mondták, hogy felejtsem el a balettot, nem lehetek bezárva egész nap egy balett-teremben, ahol por van. Nem arról volt szó, hogy pici korom óta balerinának készültem volna, véletlenül csöppentem bele a felvételibe. De ott már megszerettem, akartam, nagy dolognak számított, hogy a hatalmas túljelentkezés ellenére, engem is kiválasztottak. Hideg zuhanyként ért, hogy mégsem járhatok oda. Aztán a különböző kezeléseknek köszönhetően javult az allergiám, a következő évben megint elmentem felvételizni, és megint felvettek. A családi kupaktanács ebből azt szűrte le, hogy nekem ott a helyem.

Ezek szerint otthonról, a családból azt hoztad, hogy nem szabad feladni a vágyainkat, alkalmazkodni kell a változásokhoz és menni tovább?

Igen, és ez a hozzáállás a tánccal felerősödött. A Balettintézet minden szempontból nagyon kemény iskola volt. Utólag visszagondolva örülök, hogy végig csináltam, rengeteg mindenre megtanított, amiket más iskolában nem kaptam volna meg. De voltak igazán kemény helyzetek. Például, ha próbáltál egy szerepre és lebetegedtél, hiányoztál 3 napot, utána már nem tudtad visszavenni a szerepet. Sorban állás volt, jött a következő balerina és beállt a helyemre. Megtanultam alkalmazkodni, elfogadni a különböző helyzeteket. Ebben a családom is partner volt. Később, amikor sűrűn tévéztem, elég fordított életet éltem. Sokszor hétvégén, ünnepnapokon is dolgoztam, a családom nagyon jól alkalmazkodott ehhez, a születésnapokat például rendszeresen nem aznap ünnepeltük, hanem amikor mindenki ráért.

A Balettintézetben érettségiztél, az lett belőled, amit akkor elterveztél?

A Balettintézetben egyben ment minden, az általános iskola a középiskola, a főiskola, az érettségi nem volt annyira komoly vízválasztó, mint egy hagyományos iskolában. Érettségikor bennem volt még, hogy a táncos pályát folytassam, de a szépségverseny sikere miatt felgyorsultak a történések. Jöttek a tévés lehetőségek és elvittek ebbe az irányba. Nálam a nagy váltások nem az egyik pillanatról a másikra történtek, hanem inkább átfedésekkel. Egy darabig a Madách Színházban táncoltam a tévézéssel párhuzamosan, de aztán eljött az a pillanat, amikor választanom kellett.