A varázslatos Machu Picchu vidéke Peruban
Földváry Eszter idegenvezető folytatja útját az inkák földjén Peruban. Most a világ egyik legkülönlegesebb helyét, a Machu Picchut kereste fel és az ott szerezett élményeit osztja meg velünk. Eszter több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban, egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet. Az Életforma olvasói hetente találkozhatnak írásaival és gondolatban elrepülhetnek vele ezekre a csodás vidékekre.
A romterület alatt már az esőerdő dús vegetációja burjánzott. Hajdanában ez borította be teljesen a romvárost és hosszú évekbe telt, míg kiszabadították és láthatóvá vált a hatalmas konstrukció. Ma minden zöld fűvel borított, ami tökéletesen kiemeli a szürke sziklákat. Mélyen alattunk a folyó, mint egy barna szalag fonta körbe a hatalmas hegyek lábát. A csúcsokat a felhők és a sűrű pára tette sejtelmesebbé.
A mai napig működik a település vízvezetékrendszere. Kutakba vezették a forrásvizet, ami ellátta a várost ivóvízzel és a teraszokon termesztett növényeket öntözték vele. Azt tartják, hogy ez nem egy egyszerű város volt, hanem egy szent terület, templomokkal, obszervatóriumokkal és az inka arisztokrácia palotáival, valamint a szolgák lakóházaival.
Megyünk még magasabbra
Az első benyomás után, amikor már beteltünk a látvánnyal és több száz fotót is készítettünk, elindultunk fölfelé, felfedezni a részleteket. Ez nem volt olyan egyszerű, hiszen egy út vezetett felfelé: sziklába vájt, magas lépcsőfokokon kellett felkapaszkodni a magasba. Korlát persze nem volt, ezért állandóan figyelnem kellett, hogyan veszik az utasaim az akadályokat. A helyi idegenvezetők nagyon figyelmesek voltak, lassan haladtunk felfelé, meg-megállva, hogy kifújjuk magunkat. Lámákkal is találkoztunk, akik kíváncsian figyeltek minket. A füvet szépen rendbe tartották, ahogy itt legelésztek egész nap.
Az első állomás a Naptemplom volt. Félkör alakú sziklaépítmény, amelyen egy ablak úgy van tájolva, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőségkor a Nap sugara egy bizonyos pontra vetődjön.
Lassan felértünk a legfelső szintre, ahol az egyik legszebb gránit falat találtuk, a Három Ablakos templomét. Itt is hatalmas gránitkockákból építették meg az épület falait, kötőanyag nélkül. A felületek tökéletes csiszolásával érték el, hogy a tömbök rés nélkül illeszkedjenek egymáshoz. Hihetetlen elképzelni, hogyan hozták fel ezeket tonnányi súlyokat a meredek hegyoldalakon a völgyből. Az emberi akaraterő, tudás és leleményesség határtalan. Innen lehetett átnézni a szemben lévő hegycsúcsra, a Huayna Picchura, a Fiatal Csúcsra.. A csoportomból többen szerették volna megmászni a szemben lévő hegyet, ott is vannak inka emlékek. Kicsit örültem, hogy erre nem jutott időnk, mivel ez a hegy, ha lehet, még meredekebb és kissé veszélyes vállalkozásnak tűnt.
Hozzászólás zárolva.