Facebook hozzászólás

SZÖVŐDMÉNYEK KOCKÁZATA

Egy kor után már (majdnem) mindegy

Napjainkban egyre később szülnek a nők. Ennek megfelelően egyre több tanulmány foglalkozik azzal, vajon ez milyen hatást gyakorol a magzatokra és az édesanyák szervezetére. Most egy érdekes dolog derült ki, mely sok nőnek adhat újra reményt – mondta Dr. Angyal Géza szülész- nőgyógyász főorvos.

A kor

Tudományos tény, hogy 35 év felett romlanak az esélyek a várandósság kialakulására, valamint ekkor már megnőnek az esetleges komplikációk kialakulásának esélyei. Ez az adat a 40 éves kor elérte után drasztikusan megugrik, míg a teherbe esés lehetősége tovább csökken. Most azonban kiderült: 50 év felett semmivel sem kockázatosabb a gyermekvállalás, mint 40-es éveinkben.

Az izraeli kutatás 242 771 nő bevonásával készült. Közülük 234 824-en 40 év alattiak voltak, vagyis a kutatás szempontjából nem voltak relevánsak, ám a fennmaradó nők közt össze tudták vetni a  szüléssel együtt járó komplikációkat, a terhesség alatt jelentkező esetleges gondokat, valamint az újszülöttek állapotát is. A tanulmány rámutatott arra, hogy 40 éves kor felett ugyanakkora az esetleges komplikációk kockázata, mint 50 felett. Ez annak köszönhető, hogy az orvostudomány hatalmasat fejlődött az elmúlt évtizedekben, és lehetővé vált, hogy az idősebb anyák is kihordhassák gyermeküket. Persze szoros orvosi felügyelet mellett.

Kismama ősszel, Kép: pexels
Kép: pexels

Komplikációk

A várandósságnak vannak olyan komplikációi, melyek minden nőt fenyegetnek, kortól függetlenül, de nem egyenlő arányban. Ilyen a terhességi cukorbetegség, a császármetszés lehetősége, vagy a rettegett koraszülés és vetélés kockázata.

Tudni kell, hogy ezek a lehetőségek kortól függetlenül minden várandósságkor jelen vannak, a kockázatokat teljesen nem lehet megszüntetni. A gondok az édesanya szervezetének felkészültségéből, illetve pontosabban fel nem készültségéből, valamint az esetleges betegségekből adódnak. A várandósság hatalmas megterhelés a női szervezet számára, hiszen a magzat minden egyes tápanyagmorzsát az anyja szervezetéből nyer, vagyis a nő testének egy másik életet kell létrehoznia, kihordania és megszülnie.

Nem mindegy, hogy milyen terhesvitamint szedsz!

A terhesvitaminok körül a piaci légkör igencsak nagy  felhajtást generál. Ez nem is csoda, ha azt nézzük, hogy Magyarországon jelenleg gyakorlatilag minden negyedik terhesség vetéléssel végződik. Ez persze nem csak és kizárólag az ásványi anyag és vitaminhiánnyal magyarázható, ám az okok között jelentős szerepet tölthet be ez is.

A lehető legkisebb komplikációs esélyeket akkor érhetjük el, ha jó előre, már a baba tervezésétől kezdve gondoskodunk a szervezet megfelelő tápanyag-ellátottságáról. Ez az idő előrehaladtával kiemelten fontos, mert hiába képes az orvostudomány akár mesterséges megtermékenyítéssel is a család lehetőségével megajándékozni a párokat, ha a szervezet nem készült fel a várandósságra, akkor komoly gondokkal szembesülhetünk, mely akár tragédiával is végződhet – ismertette dr. Angyal Géza.

Kismama, mosolyog, Kép: PP-archív
Kép: PP-archív

Tápanyagok

Nagyanyáink korában az étkezéssel tökéletesen, vagy ahhoz közel lehetett fedezni a test megemelkedett szükségletét a várandósság és a felkészülés során. Ez persze nem az „egyél kettő helyett” típusú elképzelésekkel történt, az ok csak annyi, hogy akkor még az élelmiszerek tartalma lényegesen magasabb volt, mint ma, vagyis több volt bennük a vitamin, ásványi anyag és nyomelem. Ma már kizárólag étkezéssel fedezni a megemelkedett szükségleteket szinte lehetetlen, nem véletlen, hogy a szakemberek jelentős többsége javasolja a várandósvitamin szedését.

A tápanyagokat így be tudjuk juttatni, de közel sem biztos, hogy azok megfelelően hasznosulnak is. A boltokban nagy választékban találkozhatunk vitaminkészítményekkel, melyek közül sok azonban igazából csak drága vizeletet eredményez, mivel a benne lévő anyagok nem jól szívódnak fel. Ahhoz, hogy igazán hatásos lehessen egy vitaminkészítmény biológiailag aktív, szerves formában (pl.: cink-citrát, réz-glükonát) kell tartalmaznia az anyagokat, mivel így azok felszívódási aránya akár 80%kal is javul. Emellett fontos a készítmény komplexitása, hiszen az egyes anyagok segítik mások beépülését. Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a terhesség három trimeszterből áll, melyeknek eltérő a tápanyagszükséglete, vagyis a kiválasztott várandósvitaminnak a trimeszterek igényeit is ki kell szolgálnia a megfelelő tagoltsággal!

(Forrás: ratkotunde.hu)

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

Receptek

OTTHON

Luxusvillák saját gáttal a Rómain

Nemsokára elkészül Budapest első minimál stílusú prémium villa-parkja a Római-parton, csupán pár méterre a Dunától!…

Öt tipp, amire nagyon figyelj, ha új növényt veszel!

Itt a tavasz és sokan ilyenkor új növényeket szereznek be a kertjükbe. Az eladónál gyönyörűnek tűnő virágok azonban…
1 / 346

CSALÁD

Esküvői etikett: mit illik és mit nem vendégként?

Esküvőre vagy hivatalos, de nem tudod, hogyan készülj fel a nagy eseményre? Már attól álmatlanul forgolódsz, ha eszedbe jut a nyári esküvőszezon, hogy mit is adj nászajándékba az…
1 / 138

Test és lélek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!