Életforma.hu

Egyéb

5 szuper reggelizőhely Balatonakarattyától Tihanyig

Nyaralás alatt egyre többen engedik meg maguknak, hogy egy hangulatos kávézóban, pékségben reggelizzenek barátok vagy családtagok társaságában. Éppen ezért sorra nyílnak a jobbnál jobb reggelizőhelyek a Balaton partján is. Mi most, kedvcsinálóként öt kedvenc helyünket mutatjuk be.

Induljunk el a Balaton északi partján és kezdjük reggelizőtúránkat az első településen, Balatonakarattyán, majd fejezzük be Tihanyban. Ígérjük, sok finomság vár ránk!

Nekem a Balaton: Nánásiék két reggelizőhelye Balatonakarattyán

A Nánási család vendéglátós vállalkozásában tavaly még csak a Kisbolt üzemelt, de ez eléggé felkavarta az amúgy nyugodt nyaralótelep életét. Túl nagy volt a híre, túl sokan keresték fel őket, ezért a környék háztulajdonosai fellázadtak. Végül megszületett a kompromisszumos megoldás, a Kisbolt megmaradt ténylegesen kisboltnak, ahol mellesleg reggelente meg lehet inni egy kávét és el lehet fogyasztani néhány péksüteményt is. A vendéglátó egység pedig átköltözött néhány utcával arrébb, egy parkoló szomszédságába, ahol a nagy jövés-menés senkit sem zavar. Az új Nekem a Balatonban, amit a helyiek „csücsöknek” neveznek helyet kapott egy konyha is, a belső tér is jóval nagyobb, elférnek benne az asztalok, így egész évben lehet bent kávézni és reggelizni. Egyszerű kínálattal indultak: az étlapon pizza, saláták, sonka- és sajttálak, mártogatósok szerepelnek – olyan ételek, amit szívesen fogyasztanak az emberek akár egy fröccs mellé. Ha délelőtt 10 óra után érkezünk, van esély, hogy Ördög Nóra személyesen fogad minket.

A Nánási család új kávézója Balatonakarattyán egy parkoló mellett nyílt meg. ( Fotó: László Krsiztina)

G&D kézműves cukrászda és pékség Balatonkenesén

Egyesek szerint az ország legfinomabb croissant-jait itt lehet kapni, tény, hogy a többféle ízesítésű francia péksütemény isteni finom. Amiben viszont verhetetlenek, azok a saját sütésű kovászos kenyerek és a 2015-ös első helyezett tortájuk a Magyarország Tortája versenyen. Mindezt a Balatonkenese központjában lévő üzletük kerthelyiségében, árnyas fák alatt reggeli formájában is elfogyaszthatjuk. Ha klasszikusabb reggelire vágyunk, rendelhetünk rántottát, különböző szendvicseket, amelyekhez az alapanyagot helyi kézműves termelőktől szerzik be. A cukrászda nevében a Szó-fivérek, a cukrász Gellért és a pék Dániel keresztnevének kezdőbetűit találjuk, de a Balaton parti, télen is nyitva tartó üzletet édesanyjuk, Szó Katalin vezeti.

a Szó-fivérek, a cukrász Gellért és a pék Dániel fantasztikus cukrászdája Balatonkenesén. ( Fotó: László Krisztina)

Nagyi kamrája Balatonalmádi

Balatonalmádi központjában található a finomságok kicsiny boltja, ami pont olyan kínálattal rendelkezik, mint egy gondoskodó nagymama spájza. Lekvárok, szörpök, házi kolbász, a legfinomabb balatoni borok helyi termelőktől és néhány külföldi finomság – olasz tészták, csokik, kávék, szerb ajvar -sorakoznak a polcokon. A Lipóti pékség minőségi kenyereiből, péksüteményeiből fantasztikus szendvicseket készítenek reggelire, a vendég maga döntheti el, mi kerüljön bele. Joghurttal, egyéb tejtermékekkel és persze finom kávéval is kezdhetjük itt a napot. Szép idő esetén az üzlet előtt felállított asztaloknál fogyaszthatjuk el őket, ha esik az eső, behúzódhatunk a hangulatos belső térbe.

Ez a vendéglátó egység tényleg olyan, mint egy gondoskodó nagymama kamrája. ( Fotó: Instagram)

Karolina Kávéház Balatonfüred

A kávéház szóról a habos sütemények, az illatozó kávécsodák jutnak az eszünkbe. Szarvasgombás rántotta, vagy kacsamájpástétomos házi kenyér nem annyira. Reggelente pedig ezek a legkedveltebb fogások a Karolina Kávéházban. Sőt, a 9 órás nyitás után egész nap kérhetünk a Karolina híres házi finomságaiból. A tojásételek többféle variációban kerülnek terítékre, a szarvaskolbásztól a vargányáig számtalan ízesítéssel kínálják őket. Házi különlegességeik közé tartozik a grillezett libamáj kalácscipóban, eperlekvárral, a kacsamájpástétom házi kenyéren és a grillezett pestós, füstölt lazacos ciabatta is. A kolbász, a füstölt májas és a padlizsánkrém is a ház saját terméke. A vargánya Erdélyből jön, a 100% húsból készült virslit Tihanyban készítik, a túró és a tejföl a Tekeresvölgyi Családi Birtokról érkezik.

Paletta - Tihany

A Tihany főutcáján található reggelizőhely delikátbolt is egyben. Vonzó kínálata szinte minden betérőt embert magával ragad.  Egy  kiadós reggeli után senki sem távozik üres kézzel.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Paletta Bisztró (@palettabisztro) által megosztott bejegyzés

A későn kelők Mekkája a Paletta, a reggeli ugyanis egész nap elérhető. A rántotta többféle ízesítéssel kérhető, a Hamm & eggs-et mangalicasonkával készítik. A turmixok és smoothie-k  növényi és laktózmentes tejjel is kérhető.

Ezt is olvasd el!

Vidéki pékségek, ahová érdemes betérni

Reggeli, ebéd, vacsora a Káli-medencében


Hogyan javíthatjuk a fa ablak szigetelését?

Hogyan javíthatjuk a fa ablak szigetelését? 

A környezettudatosságra és az energiatakarékosságra való törekvés egyre inkább előtérbe kerül, különösen a zimankós téli napokban, amikor az otthonok fűtési igénye megnő.
Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.