Életforma.hu

Egyéb

Ezek a magyar paralimpikon sportolók nyertek érmeket az elmúlt időszakban

Igazi éremeső jellemzi a magyar paralimpiai csapat számára a 2020. évi tokiói nyári paralimpiai játékokat. Az elmúlt években nagyon sok paralimpikon sportolóra lehettünk büszkék, de az idő és a hely is kevés lenne minden indulót kiemelni. Így csak az előző néhány olimpiára koncentrálva mutatjuk meg, hogy mely magyar paralimpikon sportolók nyertek érmeket az elmúlt években Magyarország számára.

paralimpiai játékok testi és értelmi fogyatékosok, sérültek számára rendezett nemzetközi sportverseny, amit az olimpia mintájára szerveznek . Az első paralimpia versenyt 1948-ban rendezték meg az olimpiával párhuzamosan, de akkor még csak kerekesszékes paralimpikon vettek részt rajta. A '60-as évektől rendszeressé vált a Fogyatékosok Világjátéka, majd '92-től összekapcsolták az olimpiával és annak helyszínével.

A paralimpikon sportolók (nem csak Magyarországon, de világszerte is) azért küzdenek, hogy úgy kezeljék őket, mint az ép élsportolókat. Sajnos a paralimpia magyar érmesei csak tizedannyi díjazásban részesülnek, mint az ép olimpikonok, ezért sokan csak amatőrként versenyeznek, és nem indulnak a paralimpián. Pedig ugyanolyan tehetségesek, és elhivatottak, és ugyanannyit edzenek egy-egy paralimpiára, mint ép társaik. Jöjjenek most az elmúlt időszak paralimpiának magyar büszkeségei!

 

Veres Amarilla

Veres Amarilla (Fotó: Magyar Paralimpiai Csapat)

Szekeres Pál atlantai vívósikere után 25 évvel nyert paralimpiai bajnoki címet kerekesszékes vívásban, méghozzá első magyar nőként Veres Amarilla 2021-ben. Így nyilatkozott a sikere után:

Ez egy nagy csapatmunka volt, egyedül nem sikerült volna. Edzőm, Kovács Iván taktikáját sikerült valóra váltanom. Elképzeltük, hogy hogyan kellene ennek kinéznie, hogyan kéne őket megverni, és ez most sikerült. Nagyon büszke vagyok, hogy tökéletesen végre tudtam hajtani azt, amit előre megbeszéltünk.Elkapott a flow, egyszerűen csak élveztem a vívást, és ennek a kettőnek a kombinációja volt az, amit lehetet látni.

Tóth Tamás

Tóth Tamás 1992-ben született végtaghiánnyal. 2004-ben Athénban nézőként vett részt az ötkarikás játékokon, ekkor döntötte el, hogy paralimpikon szeretne lenni. 12 évvel később már bajnokként térhetett haza Rio de Janeiróból, ahol 100 méter háton szerzett aranyérmet.

Suba Róbert

Suba Róbert 1980-ban született Kiskunhalason, a gimnáziumi évei alatt több sportágat is kipróbált, atletizált és kézilabdázott. Egy súlyos ejtőernyős baleset törte ketté az életét, ám ő nem adta fel. Bár deréktól lefelé megbénult, ezután kezdett el foglalkozni a para sporttal. A kajak-kenuban találta meg a célját, és a riói paralimpiáról ezüstéremmel tér haza a paralimpikon csapat büszke tagjaként.

Női tőrcsapat - Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva

Heroikus küzdelemben, több asszó hátrányból fordítva vívták ki maguknak a bronzérmet a magyar női tőrcsapat Tokióban. A csapatot egy sérülés is nehezítette, Dr. Mező Boglárka a döntőben már nem tudott részt venni, őt Dani Gyöngyi váltotta. Így a Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, Dani Gyöngyi trió egy szépen csillogó bronzéremmel térhet haza Tokióból.

Illés Fanni

Illés Fanni paralimpikon az aranyérem után (Foto: Magyar Paralimpiai Csapat)

100 méter mellúszás döntőben folyamatosan magabiztosan vezetve verte meg a mezőnyt Illés Fanni, megszerezve ezzel a Magyar Paralimpiai Csapat történetének 150. érmét.

Nagyon boldoggá tesz, hogy én szerezhettem a 150. magyar érmet a paralimpiák történetében. Nem tudtam róla előre, de nagyon büszke vagyok rá. Hatalmas dolog, amit a parasportolók megvalósítanak életük során és örülök, hogy közéjük tartozom. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.

– mesélt az érzéseiről Fanni, a paralimpiai, világ-, és Európa-bajnok úszó.

Ekler Luca

Saját világcsúcsát megjavítva paralimpiai aranyérmes lett távolugrásban Ekler Luca a tokiói paralimpián. Luca negyedik helyet szerezte meg 100 méteres síkfutáson, de az igazi elismerés a távolugrásban jött. Kétszer is világrekordot javítva (5.63 m) lett paralimpia aranyérmes. Ezzel ő lett az első női magyar paralimpiai bajnok atlétikában.

 

Pálos Péter

Az 1985-ben született enyhe értelmi fogyatékos sportoló egy balatoni nyaraláson szeretett bele a pingpongozásra, amit 14 éves kora óta a BVSC-nél űz. A 2012-es londoni paralimpián a magyar csapat második aranyérmét szerezte meg, a 2016-os Rio de Janeiro-i paralimpiai játékokon pedig bronzérmet szerzett pingpongozásban. Idén újra felállhatott a dobogóra, Tokióban megszerezte a második aranyérmét.

Pálos Péter (Forrás: Magyar Paralimpiai Csapat)

Pap Bianka

Pap Bianka nemrég paralimpiai bajnok (S10) 100 méter háton a tokói paralimpián. A 2000-ben született Bianka nagyon magabiztosan, két testhosszal verte meg a mezőnyt és ért célba. Bianka egy ezüstérmet is begyűjtött a paralimpián 400m gyorson 4:29.83-as idővel! Gratulálunk neki is!

Pap Bianka is aranyérmes lett Tokióban (Foto: Magyar Paralimpiai Csapat)

Konkoly Zsófia

Konkoly Zsófia már öt éve, a riói paralimpián, tizennégy évesen bronzérmes lett száz méter pillangón, így nem volt meglepetés, hogy idén szintén a 100 méteres pillangóval is újra szárnyalni fog. Zsófiának ez már a harmadik érme Tokióban. Korábban négyszáz méter gyorson és kétszáz méter vegyesen szerzett ezüstérmet, utóbbiban csak centiméterekkel lemaradva az aranyról. A 100 méteres pillangóban ráadásul paralimpiai rekorddal ért célba, ezzel a magyar küldöttség 13. érmét szerezve meg.

Olvass még a paralimpiáról itt:

Kezdődik a paralimpia – vívóink egyik utolsó edzésén jártunk


Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.
6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is

6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is 

Amikor elutazol pár napra, a gondolataid jó esetben már az úton járnak, nem azon, hogy vajon minden rendben van-e otthon.
Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát

Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát 

Sokak számára a mozgás még mindig egy kipipálandó feladat.
Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be

Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be 

Egy hosszú nap után az ember nem gondolkodni akar, hanem megérkezni.
Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is

Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is 

Sokan a grillezést kizárólag a nyári hónapokhoz kötik, pedig a hideg időszak is kiváló lehetőségeket rejt a kerti sütögetés szerelmeseinek.
Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak?

Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak? 

Apák napja, június harmadik vasárnapja, remek lehetőség arra, hogy kifejezd szereteted és megbecsülésed a család fontos férfitagjaival szemben.
Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort?

Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort? 

  Amikor a nappali berendezésére gondolsz, a megfelelő szekrénysor kiválasztása az egyik legfontosabb lépés. Ez a helyszín, ahol pihenünk és társasági életet élünk, így a bútoroknak nemcsak funkcionálisnak, hanem esztétikusnak is kell lenniük.
A CBD olajok típusai

A CBD olajok típusai 

Manapság igen sokan választják a CBD olajat terápiás készítményként az egészségügyi problémáikra.
A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük

A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük 

A motorsportban a fékrendszer elengedhetetlen tartozék, ami a járművek és a versenyzők biztonságát hivatott megőrizni.