Életforma.hu

ÉLET-MÓD

2020 legyen az egészséged éve

Tenni kell az egészségért, az új év pedig ideális lehet ahhoz, hogy egészségesebb életmódra váltsunk. Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra, de hogy könnyebb legyen a váltás, szakértőnk összegyűjtött néhány olyan javaslatot, amivel tehetünk magunkért.

A stressz, a mozgásszegény életmód, a rendszertelen étkezés és a dohányzás mind hozzájárulnak az olyan betegségek kialakulásához, mint például a cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a daganatos megbetegedések. Már apró életmódbeli változtatásokkal tehetünk egészségünkért.

  • Az első lépés ahhoz, hogy az új évben valóban teljesíteni tudjuk a célokat és fogadalmakat, hogy értékeljük az előző évet, és írjuk össze, hogy mit sikerült megvalósítanunk az előző évi fogadalmak közül, min szeretnénk változtatni és gondoljuk végig, hogyan tudjuk ezt megvalósítani. Erre azért van szükség, mert az egészségtudatos életmód kialakítása egy hosszú folyamat, ami eleinte sok odafigyelést igényel.

  • A legtöbben minimum napi 8 órát ülünk, ezért a mozgást rendkívül fontos beépíteni a mindennapokba. A sportot fokozatosan kell elkezdeni, mert a túlzásba vitt edzéssel többet ártunk magunknak, mint használunk. Ha van rá módunk, próbáljunk ki több mozgásformát, de ha otthon tornáznánk, ma már rengeteg online elérhető mozgásprogram közül válogathatunk. Vannak applikációk is, amik az alkatunkhoz igazítják a gyakorlatokat. Azok, akik még nem érzik magukban az erőt a tornázáshoz, próbáljanak meg naponta minimum 20-30 percet sétálásra fordítani.
  • Az étkezés kritikus pontja az egészséges életmódnak, amire időt kell szánni. Törekedjünk a rostban gazdag táplálkozásra, fogyasszunk minél több zöldséget és gyümölcsöt. Próbáljuk kerülni a cukrot és a gyorsan felszívódó szénhidrátot. Segítség lehet, ha minden hétre előre kinézzük a recepteket, amiket főzni szeretnénk, és így nem kell hét közben ezzel foglalkoznunk. Írjuk össze, hogy adott dolgokat mivel tudunk helyettesíteni és néhány hét után már automatikusan azt emeljük le a boltok polcairól.

  • A minőségi pihenésre is időt kell szakítani. Ha kipihentük magunkat, sokkal hatékonyabbak vagyunk, és jobban viseljük a stresszt is. Az új évben törekedjünk arra, hogy a mindennapi rohanás mellett szakítsunk időt a pihenésre és magunkra.
  • Az olyan káros szenvedélyekről, mint például a dohányzás, érdemes minél előbb leszokni, mert rengeteg kóros megbetegedés melegágyai. Tűzzünk ki heti célokat és motiváljuk magunkat a dohányzásról való leszokásra, pl. számoljuk ki, hogy havi szinten mennyit költünk cigarettára és mi mindent tudnánk venni ebből a pénzből.
  • Az alkoholról nem kell teljesen lemondani, de ügyelni kell a mennyiségre, mert a túlzott alkoholfogyasztás hatalmas károkat okoz a szervezetben. Inkább igyunk ritkábban, de akkor minőségi italokat. Érdemes évente egyszer egy száraz hónapot tartani, amire például a január tökéletes lehet.

  • Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy mennyire fontosak az egészségügyi szűrések. Amennyiben nincs tünetünk, évente egyszer legalább csináltassunk teljes labort, látogassunk el nőgyógyászunkhoz (férfiak urulógusukhoz), nézessük meg vérnyomásunkat, szemünket, anyajegyeinket és vegyünk részt az ingyenes szűrővizsgálatokon. Senki sem szeret orvoshoz járni, azonban vannak olyan betegségek – mint például a mellrák –, amelyek időbeni felismerése életmentő lehet.

 

 

− Ennél a pontnál ki kell emelnem, hogy nagyon fontos, hogy mindenki ismerje a saját testét, és figyelje az általa küldött jeleket. Amikor valami szokatlant tapasztalunk magunkon, ne várjuk a tünetek elmúlását, hanem forduljunk orvoshoz. Ne féljünk a betegségektől, inkább ismerjük meg őket és tegyünk ellenük – tette hozzá Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke.

Kép: flickr

Bebizonyosodott: a mozgás a daganatos betegségek kezelése alatt is jelentősen növeli a túlélés esélyeit. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság (ÉMOT) elnöke szerint az evidenciák egyértelműek, a szakma is nagy lelkesedéssel fogadta az eredményeket!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.