Életforma.hu

ÉLET-MÓD

3 hatékony fegyver a cellulit ellen

A legtöbb nő már szinte mindent kipróbált a narancsbőr elleni harcban, a krémektől az önsanyargató diétákon át az izzasztó edzésekig. A megfelelő életmód és a professzionális segítség azonban meghozza az eredményt - mondja Bárdos Ferenc, az Oxygen Wellness masszázs szakmai vezetője.

Nem csak esztétikai probléma
- A cellulit, más néven narancsbőr okozta problémák a nők 90 százalékát érinti, életkortól függetlenül. A mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás hatására a kötőszövetekben a zsírsejtek térfogata növekszik, a salakanyagok egyre nehezebben tudnak eltávolodni a szervezetből, ezért a bőr megváltozik, szivacsosság, narancshéj-rajzolatúvá, súlyosabb esetben hideg tapintásúvá válik. Fontos szembenézni azzal, hogy esztétikai hátrányon kívül ez a probléma jelentősen rontja a vér és nyirokkeringést, hosszútávon pedig a kötőszövet elgyengülését okozza. A narancsbőr kialakulása nem függ a testsúlytól, vékonyabb és teltebb alkatúakon egyaránt megjelenhet.

3 hatékony fegyver a cellulit ellen
A narancsbőr rendszerint a combon, fenéken, hason, csípőn és a tricepszen alakul ki. A kezelés során elsődleges célunk, hogy az érintett területeken a vérkeringés fokozásával segítsük elő a lerakódott salakanyagok eltávolítását. A leglátványosabb eredményt a különböző módszerek kombinálásával érhetjük el.
1. Infraszauna
A narancsbőr elleni kezelés első lépése az infraszauna, mely segíti a kötőszövet fellazítását. Az infrakabin 35 fokos levegőhőmérséklete anélkül segíti a méreganyagok eltávolítását és a verejtékezést, hogy megterhelné a vérkeringést. Az infravörös meleg az élő szövet természetes hővezetésének köszönhetően továbbhalad a mélyebben fekvő rétegekbe, ahol a véráramlás viszi tovább magával és osztja el az egész szervezetben, így fejti ki azután pórustisztító és sejtregeneráló hatását.
2. Masszázs
Az infrakabin jótékony hatását fokozhatjuk a következő lépésben kézzel, vagy géppel végzett masszázs segítségével. A masszázs helyi vérbőséget okoz, ezáltal segíti a lerakódott salakanyagok elszállítását.
3. LPG
A narancsbőr elleni masszázs gépi változata az LPG. A készülék lehetővé teszi a szövetek oly mélységű stimulációját, mely korábban szinte elképzelhetetlen volt. A speciális forgó hengeres eljárás képes a kötőszövetet minden irányban megmozgatni, a kezeléssorozat által pedig helyrehozni az elváltozásokat. A kezeléseket mindenképpen személyre szabottan kell felépíteni, hiszen más eljárást igény a feszesítés, mást a narancsbőr- vagy a zsírlebontás. És bár a cellulit-kezelések nem mindig kellemesek, az LPG-vel való kezelés nagy előnye, hogy még fájdalommentes is. A kezelés ráadásul speciális ruhában történik, így a szemérmesebbek is bátran kipróbálhatják.

- Aki narancsbőrrel küzd, ajánlatos elkerülnie mindent, ami gyengíti a keringést, így a hosszas ücsörgést a meleg vízben, a tartós magassarkú viselést és a túlzott napozást. Természetesen a legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha a bemutatott kezelések mellett ügyelünk táplálkozási szokásainkra és legalább heti három alkalommal egy órát a mozgásra szánunk. – hangsúlyozza Bárdos Ferenc, az Oxygen Wellness masszázs szakmai vezetője. - Ez utóbbi elengedhetetlen fegyver a cellulit elleni harcban, sőt a vérkeringés és anyagcsere élénkítésével a narancsbőr kialakulásának megelőzésében is döntő jelentőségű, akárcsak a rendszeres kezelés.

forrás:www.oxygenwellness.hu


Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.
Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.