Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 tény, amit nem tudtál az ittas vezetésről

Több mint száz alkalommal okoztak járművezetők részegen balesetet tavaly decemberben, pedig Magyarországon zéró tolerancia van érvényben az ittas vezetésre. Ezek a feltételek pedig az ünnepek idején sem enyhülnek, sőt a hatóságok jellemzően fokozott ellenőrzéseket tartanak ilyenkor az utakon – hívja fel a figyelmet Dr. Lőrik József ügyvéd.

A büntetőügyekre specializálódott védőügyvéd most öt tényt szedett csokorba, amikkel nem biztos, hogy mindenki képben van az ittas vezetés és annak lehetséges következményei kapcsán.

Akkor is bajba kerülhetünk, ha az elfogyasztott alkohol még nem szívódott fel!

  1. január 1. óta alaposan megváltozott az ittas vezetés meghatározása, és bár ez elsőre nem tűnik lényeges változásnak a korábbi szabályozáshoz képest, az ördög a részletekben rejlik. Az új kódex ugyanis így határozza meg az ittasságot: az a személy, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter véralkoholszint, illetve 0,25 milligramm/liter légalkoholszint feletti érték „előidézésére alkalmas” szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.

Tehát ahhoz, hogy valakit 2019-ben ittas vezetésért megbüntessenek, már nem szükséges az, hogy az elfogyasztott alkohol a járművezető szervezetében felszívódjon és alkoholos befolyás alá kerüljön. Már az is elegendő, ha elfogyasztotta azt a mennyiségű alkoholt (már a gyomrában van), amely később (akár a járművezetést követően) a fenti értékeket előidézheti.

  1. Nem sok kell ahhoz, hogy bűncselekményt kövessünk el!

Ha a sofőr szervezetében a fenti értékek előidézésére alkalmas mennyiségű alkohol van, akkor bűncselekményről beszélünk. Ez az érték extrém esetben, például egy apróbb termetű  hölgy esetében akár már 2 dl bor vagy egy korsó sör elfogyasztásával is előidézhető.  Ezt a „zéró tolerancia” bevezetése óta a Btk. még az eddigieknél is szigorúbban bünteti. A gyakran többszázezres pénzbüntetés mellett, akár több évre eltilthatják az elkövetőt a járművezetéstől, sőt szélsőséges esetben akár felfüggesztett vagy letöltendő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Amennyiben a járművezető szervezetében található véralkohol szint nem éri el a 0,50 gramm/liter véralkohol-koncentrációt, illetve 0,25 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt, akkor szabálysértésről beszélünk. Ebben az esetben a szervezetében lévő alkohol mennyiségétől függően, 30.000.- forint vagy 100.000.- forint bírságot kell megfizetnie az elkövetőnek.

  1. Ha túllépünk egy határt, tanulhatjuk újra a kreszt!

Ha a sofőr bűncselekményt követ el, nem ritka, hogy a bíróság teljes körűen eltiltja a járművezetéstől. Amennyiben az eltiltás hatókörét a bíróság nem korlátozza meghatározott járműfajtára vagy jármű-kategóriára, a jogsinkat csak abban az esetben kaphatjuk vissza, ha úgynevezett utánképzésen veszünk részt, és azt sikeresen el is végezzük. Ráadásul ugyan a tanfolyamot megkezdhetjük, vizsgát azonban nem tehetünk, csak a tiltási időszak lejártát követően.

Kép: winter-arval

Sokan a téli gumival le is tudják az évszakváltást, és nem számolnak a korai sötétedéssel, a csúszós utakkal, a hirtelen, akár néhány óra alatt radikálisan megváltozó időjárással, vagy az ünnepekkor az utakon tolongó stresszes bevásárlókkal. Az ország egyik legismertebb flotta-szakértői éppen ezért hangsúlyozzák: a téli autóvezetés nagyobb éberséget, türelmet kíván, és ilyenkor különösen fontos, hogy a sofőr tisztában legyen a saját, valamint az autója képességeivel.

  1. A ráívással nem megyünk sokra!

Korábban közkedvelt módszer volt az ittas sofőrök körében, hogy ráivással próbáltak meg kibújni a felelősség alól. A ráivás célja általában a korábbi alkoholfogyasztás tényének eltüntetése.

−Ilyenkor ugyanis az elkövető a rendőri ellenőrzést követően azért fogyaszt nagyobb mennyiségű alkoholt egy közeli kocsmában vagy akár a zsebben megbúvó laposüvegből, hogy kérdésessé tegye a vérben, illetve vizeletben a hatóságok által mért és kimutatható alkohol-koncentráció eredményét. Ez a trükk azonban nem javasolt, hiszen a hatóság ilyenkor visszaszámolás segítségével következtet az eredeti alkoholos állapot mértékére – hangsúlyozza Lőrik József ügyvéd.

  1. Másnaposan is követhetünk el bűncselekményt!

Egy emberesen átmulatott, hajnal 4-5-ig tartó buli után sem érdemes autóba szállni már a délelőtt folyamán. Ezt a jog, úgynevezett posztalkoholos állapotnak hívja.

− Ennek lényege, hogy az elkövető a járművezetést hosszabb idővel megelőzően fogyasztott alkoholt, ez azonban még a maga teljességében nem tisztult ki a szervezetéből, és különösen a lebomlási folyamat jellegzetességeinek figyelembevételével, a tüdő által kibocsátott levegőben még kimutatható. Ilyenkor nagy jelentőséggel bír a tényleges véralkohol-koncentráció, az ittas személy egyéni jellemzői és persze az elfogyasztott alkohol mennyisége is. Pályám során nem egyszer találkoztam már olyan esettel, amikor 6-8 órával az alkoholfogyasztás után is 0,25 milligramm/liter légalkoholszint feletti értéket mértek a rendőrök, ami ugye bűncselekménynek számít  – teszi hozzá az ügyvéd.

Egy szó, mint száz, ha volán mögé ülünk, semmiképp se a számolgatás lebegjen a szemünk előtt, inkább teljes mértékben tartózkodjunk az alkoholfogyasztástól. Az ünnepek nem az alkoholfogyasztás miatt különlegesek, hanem a családdal, szeretteinkkel együtt töltött idő miatt. Ebből pedig akkor lehet minél több, ha az év végi ünnepi időszakban sem ülünk ittasan a volán mögé.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.