Életforma.hu

ÉLET-MÓD

50 felett ezt végzetes hiba lenne kihagyni

Férfiaknál negyvenöt-ötven év körül, nőknél pedig a változó korban ajánlott, akár panaszmentes állapotban, mintegy megelőzésképp kardiológiai szűrővizsgálaton részt venni – javasolja a szakorvos. Akinek azonban felmutatható rizikófaktorai vannak, külön ajánlott a kardiológiai vizsgálat.

Kardiológushoz akkor fordulunk, ha a szív- és érrendszert érintő panaszt észlelünk. Hogy melyek ezek, azt Dr. Erhardt Bernadett a következőképp foglalta össze: „Amennyiben valaki úgy érzi, hogy össze-vissza, szabálytalanul ver a szíve, nagyon alacsony, vagy épp nagyon magas pulzusszámot mér, ok lehet a kardiológus felkeresésére.” Mindezt kiegészítette azzal, hogy figyelemfelhívó jel lehet, valaki úgy érzi, hogy indokolatlanul csökkent a terhelhetősége, és e mögött nincs olyan ok, mely ezt egyértelműen magyarázná, esetleg fullad, nehéz légzése, vagy lábdagadása van. A fent felsorolt tünetek mind szívelégtelenségre utalhatnak, ahogy az is, ha valakinek ájulásszerű, eszméletvesztéses rosszullétei vannak.

Kép: Pixabay

Ötven év felet panaszmentesen is ajánlott a kardiológiai szűrővizsgálat

Amennyiben panasz, tünet nem jelentkezik, de a paciensnek rizikófaktorai vannak, akkor is ajánlott a kardiológiai szűrővizsgálat. Dr. Erhardt Bernadett elmondta, hogy általában ötvenéves kortól ajánlott ezt elvégeztetni, ám aki sok rizikófaktorral rendelkezik, ez akár korábbra – férfiak esetén, negyven-negyvenöt évre – tevődhet. A nők esetén a változó kori időszak az, ami fokozza a kockázatot. A doktornő kiemelte, hogy emellett a társbetegségek jelenléte adhat okot a szűrővizsgálat elvégzésére. Amennyiben valaki túlsúlyos, magas a vérzsír szintje, cukorbeteg, magas vérnyomása van, dohányzik, rendszertelen életvitelt folytat, mozgásszegény életmódot él, az további veszélyt jelent a szív- és érrendszerre, így ilyen esetben is indokolt lehet a vizsgálat. Az Oxygen Medical kardiológusa ezek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor is érdemes panaszmenetes állapotban kardiológushoz fordulni, ha a családi előzményben előfordult infarktus, szívbetegség, vagy akár korai szívhalál.

A kardiológiai szűrővizsgálat menete

Mint minden orvosi vizsgálat, ez is első körben elbeszélgetéssel kezdődik.

6 ok, amikor szükséges a kardiológiai kivizsgálás
Jól beazonosítható az a 6 életmódbeli rizikófaktor, amely a négy legelterjedtebb krónikus betegség hátterében állhat – állítja az Egészségügyi Világszervezet. A veszélyeztetettek kivizsgálásának döntő jelentőségére hívta fel a figyelmet a szakember.

„Az anamnézis során átbeszéljük a páciens és családjának előzményeit a betegségek tekintetében, majd felmérjük a számba vehető rizikókat. Emellett megnézzük azt is, hogy milyen élvezeti szerekkel él: fogyaszt-e kávét, alkoholt, dohányzik-e, és kitérünk arra is, hogy milyen gyógyszereket, szed és milyen adagolásban” – részletezte Dr. Erhardt Bernadett. Mindezt kiegészítette azzal, hogy fizikális vizsgálat is történik, mely gyakorlatilag megegyezik egy belgyógyászati vizsgálattal. Ennek során meghallgatják a szívet és a tüdőt sor kerül egy mellkas, valamint egy hasi vizsgálat valamint megnézik azt is, hogy nem-e vizesedik a páciens lába.

„Attól függően, hogy valaki panaszos-e, vagy szűrő jelleggel vizsgáljuk, a kardiológia vizsgálat részét képezi a szív ultrahang elvégzése is. Amennyiben felmerül, hogy koszorúér betegséget kell kizárnunk, akkor terheléses EKG-t is végzünk, amely történhet kerékpáron, vagy futópadon. Emellett rendelkezésünkre állnak olyan vizsgálatok, mint a 24 órás vérnyomásmérés, vagy a 24 órás EKG”  – egészítette ki a szakorvos.

Így zajlik a terheléses EKG

Terheléses EKG vizsgálatra akkor van szükség, ha azt szeretnénk kizárni, hogy van-e az illetőnek koszorúérbetegsége, vagy arra utaló eltérése. A kerékpáron, vagy futópadon orvosi ellenőrzés mellett végzett teszt arra szolgál, hogy információt szolgáltasson a kardiológusnak arról, hogy a paciensnél terhelésre előjön-e olyan EKG eltérés, ritmuszavar, vagy olyan panasz, ami esetleg nyugalmi állapotban nem jelentkezik. Dr. Erhardt Bernadett hangsúlyozta, hogy terheléses EKG előtt mindenképpen szükséges szív ultrahangot csinálni, azért, hogy kiderüljön, nincs-e a páciensnek olyan strukturális eltérés a szívében, ami miatt ezt a vizsgálatot nem lehet elvégezni.

„Ha valakinek nagyon súlyos szívbetegsége van, azt nem fogjuk megterhelni és kitenni egy ilyen vizsgálatnak” – fogalmazott a szakorvos.

Változókorban a csendes infarktus végzetes lehet
A hormonális változások miatt, a változókor után a betegségek kockázata magasabb nők körében. A hölgyeket elsősorban az infarktus „csendes”, gyakran minden előjel nélküli, tünetmentesen lezajló formája érinti, mely az esetek többségében végzetes kimenetelű.

A terheléses EKG menetéről kifejtette, a nyugalmi állapottól indulva egyre nagyobb aktivitást kell végeznie a paciensnek, mely közben nézik a pulzust, vérnyomást, EKG-t. Fontos, hogy terheléses EKG előtt egy órával enni már nem szabad.

„A vizsgálatra készülve érdemes a páciensnek összegyűjtenie az esetlegesen korábban kapott leleteit, hiszen ezek hasznos alapként szolgálnak a kezelés megkezdésekor. Ha van friss, vagy a közelmúltban készült laborlelete, jó ha tudja, hogy gyógyszereket pontosan miket és milyen adagolásban szed” – részletezte Dr. Erhardt Bernadett.

Kerülni kell a káros szenvedélyeket

Összegzésképp a kardiológus szakorvos kiemelte, hogy szívünk és érrendszerünk egészsége érdekében kerülni kell a káros szenvedélyeket, legfőképp a dohányzást. A táplálkozás terén pedig fontos odafigyelni a változatos, zsírszegény étkezésre. Fiatal korban végezzünk rendszeres testedzést és idős korban is ajánlott a mozgás, legyen az akár csak egy kis gyaloglás hiszen ezzel sokat tehetünk azért, hogy jó eredményekkel távozzunk a kardiológiai szűrővizsgálatról.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.