Életforma.hu

ÉLET-MÓD

6 fontos dolog, ami nem maradhat ki az iskolatáskából!

Az alap iskolai felszerelések mellett több olyan kiegészítőt, kiadványt érdemes beszerezni – év elején vagy akár év közben –, melyek hosszú távon segítik a gyermekek tanulását. Az egész kicsiktől a gimnazistákig számos olyan kellék áll rendelkezésre, amely megkönnyíti a dolgukat az iskolában vagy a házi elkészítésénél, sőt, ezek nélkül nehezebb a tanulás. A szeptember 1-jei iskolakezdés kapcsán javaslunk pár fontos kiegészítőt minden korosztálynak.

A már írni és olvasni tudó diákok szüleinek érdemes elgondolkodni azon, hogy mivel tudják megkönnyíteni gyermekük fejlődését. A környezet és a földrajz játékos elsajátításához az ország- vagy világtérképek, illetve a domborzati térképek mindennapos használati eszközök, mivel nagyban segítik memorizálni az iskolában tanultakat.

  1. Kép: Pixabay

    A világtérkép országzászlókkal ellátott típusa vagy egy Magyarország térkép akár plakátként a szoba díszeként is funkcionálhat, a kisebb, asztali könyöklő változat pedig még az íróasztal megóvása szempontjából is hasznos lehet.

  2. Újdonságnak számít, és kifejezetten szórakoztató az úgynevezett kaparós térkép, amin a kaparós sorsjegyekhez hasonlóan pénzérmével lekaparhatóak az országok, amerre jártunk. A világtérképet akár kiválthatjuk egy földgömbbel is, ami talán még jobban szemlélteti az egyes országok valós földrajzi elhelyezkedését.
  3. Amint a diákok elkezdik elsajátítani a magyar nyelvtan alapjait, A magyar helyesírás szabályai az otthoni könyvtár legfontosabb tagjává válik, diákoknak, tanároknak, felnőtteknek egyaránt. A kiadvány előző, 1984-ben kiadott változata 30 évig volt érvényben, idén szeptemberben azonban megjelenik az új, 12. kiadás.

    Az új magyar helyesírási szabályzat 300 nyelvtani ajánlást tartalmaz, valamint magában foglal egy szótári részt is, melyhez az Akadémiai Kiadó on-line hozzáférést biztosít. A régebbi kiadás 2017 májusáig lesz érvényben.

  4. A szótárak témakörében a választékos fogalmazást, a gondolatok pontos kifejezését fejlesztendő lehet segítségünkre a Magyar szinonimaszótár, amely szintén elérhető az Akadémiai Kiadó gondozásában. A 12 500 címszó, 30 000 rokon értelmű szó és kifejezés gyűjteménye segíti anyanyelvünk gazdag szókincsének elsajátítását, ami szinte bármelyik tantárgy során előnyt jelenthet. A nyomtatott kiadás beszerzése egyben on-line hozzáférést is biztosít, megkönnyítve ezzel a keresést.
  5. Az angol nyelv biztos elsajátításához, a pontos és széleskörű nyelvtudás megszerzéséhez az Angol–magyar és Magyar–angol szótár használata javasolt, amely több mint 1 300 000 szótári adatot tartalmaz. A szótár különlegessége, hogy a nyelvhasználatot a szócikken belül szövegdobozban elhelyezett tudnivalók segítik. Igazi, magyar anyanyelvűeknek szóló, szókincsfejlesztő szótár, amely a családi könyvtár nélkülözhetetlen darabja, a netes hozzáféréssel pedig könnyebb és testhezállóbb a keresés.
  6. Középiskolába érkezvén a számológép is elengedhetetlenné válik, a trigonometrikus függvényeknél pedig kimondottan elvárás az eszköz használata. Szinusz és koszinusz számításos feladatok megoldására az úgynevezett tudományos számológépek alkalmasak, amelyek normál, statisztikai vagy komplex üzemmódra kapcsolhatók. Ilyen funkciókat már egy okostelefonra telepített tudományos kalkulátor alkalmazással is elérhetünk, de kérdés, hogy ezek használata megengedett-e az iskolákban.
Milyen az egészséges iskolatáska?
Sokan esnek abba a hibába, hogy a gyermek ízlése alapján választanak iskolatáskát, holott a külcsínnel szemben vannak sokkal fontosabb szempontok is. Az ortopéd szakorvos szerint egy fejlődésben lévő szervezet esetében különösen fontos, hogy milyen kialakítású táskát cipel a hátán.

A tökéletes iskolai kiegészítőket az egész családnak együtt javasolt kiválasztani, hogy azok a gyerekek és a felnőttek tanulásához és tudásuk szinten tartásához egyaránt hasznosak legyenek.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.