Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A 40 az új 30

A gazdasági válság ellenére öregedésgátló termékekre továbbra is költenek a fogyasztók, ami azt jelenti, hogy a fiatalos külső és életerő megtartását a szépség- és egészségápolás többi válfaja fölé helyezik. Nem is csoda, mindenki az örök fiatalságra hajt, ami látványos társadalmi változásokat is generál: a mostani harmincasok mentalitása és viselkedése a régebbi huszonévesekére jellemző, a mai negyvenesek pedig olyanok, mint a tegnapi harmincasok.

 


Kép:sxc

Az idősödés új megélése azért fontos, mert a fiatalság mint szimbólum összefonódik a sikeresség, a céltudatosság jelképeivel. A fiatalság, a fiatalos, egészséges kinézet nem csak hiúsági kérdés. A szakemberek szerint valóban versenyképesebbé tesz a munkaerőpiacon, és segít az érvényesülésben. Egyre nagyobb jelentősége van az aktív, fiatal életszakasz meghosszabbításának, ezért a negyvenesek az új harmincasok, az ötvenesek pedig az új negyvenesek lesznek.

Abban, hogy ezt hihetően tehetik meg, fontos szerepe van a szépség- és egészségiparnak. Azt pedig, hogy nemcsak az egyén, hanem a társadalom érdeke is az emberek „karbantartása", az bizonyítja, hogy tíz éven belül, az emberiség történelmében először, a 65 éves vagy annál idősebbek száma meghaladja az ötévesnél fiatalabb gyermekek számát. Vagyis igazán szükség van a minden szempontból aktív idősebb korosztályra, mivel a 65 éven felüliek száma várhatóan megduplázódik 2050-re.

Válság az életút közepén
A kiteljesedést a negyven fölötti időszakban az is segíti, hogy ekkora az emberek túljutnak a jellemzően 30–35 éves korban jelentkező úgynevezett életközépi válság időszakán. A fogalom egy, a kamaszkorhoz hasonló szakaszt fed, amikor ismét tisztába kell jönnünk önmagunkkal, leszámolni korábbi illúziókkal, hogy a továbbiakban biztosabb alapokra építkezhessünk. Az életközépi válság a szakértők szerint a férfiak számára okoz több gondot, az idő kerekének visszaforgatását mégis a nők tartják fontosabbnak egy nemzetközi felmérés szerint. A fiatalon végtelennek tűnő lehetőségek csökkenése okozta válság feldolgozásával az ember könnyebben elfogadja saját magát, elfelejti a megfelelési kényszert, ezáltal sokkal felszabadultabb lehet. Bár ilyenkor néz szembe először az elmúlás és halandóság gondolatával is a pszichológusok szerint.

Az igazi élet negyvennél kezdődik, mondják. Akkorra lesz az ember elég bölcs ahhoz, hogy jól élje az életét, és van benne elég élet ahhoz, hogy meg is valósítsa addigra kristálytisztán kirajzolódó terveit.

A negyveneseknek megvan a saját stílusuk - melyet jó esetben már nem követnek, hanem teremtenek -, volt már alkalmuk bizonyítani az életben, így magabiztosabbak, és komolyabban is veszik őket. Pozitív spirálként aztán a korábbi sikerek megfelelő alapot jelentenek a továbbiak megalapozásához.

A „végre tudom, hogy mit akarok, és eleget tudok ahhoz, hogy elérjem" állapota s a mai társadalomban a legfontosabb értékként megjelenő fiatalság megtartása együttesen a negyvenesek reneszánszához vezet. És, mint Douglas Adams kultikus „Galaxis útikalauz stopposoknak" című könyvében olvasható, a válasz az életet, a világmindenséget meg mindent érintő végső kérdésre éppen 42.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.