Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A „civilizációs” betegségek világjárványa

A dohányzás, az egészségtelen táplálkozás és túlsúly, a testmozgás csökkenése, sok só fogyasztása a világ eddig szegény országaiban is támad. Dr. Apor Péter sportorvos, az Oxygen Medical szakértője a meredeken növekvő következményes kardiovaszkuláris és metabolikus megbetegedésekről, a legnagyobb veszélyekről és a megelőzés lehetőségeiről beszélt.  

Civilizációs betegségek az egész világon

A nyugati világ mellett már Afrikában is megtörtént az „epidemiológiai váltás”: már nem a malária és az egyéb fertőzések, hanem a „civilizációs” betegségek kezdik átvenni a vezető szerepet. Trinidadban, Tobagoban a halálozások negyede a szívbetegségek miatt következik be, a lakosság harmada magas vérnyomással küzd, Tanzániában is dialízis központot kellett létrehozni. Az érmegbetegedés-alapú halálozások (szív-, agy-, vese, perifériás érbetegség), a krónikus obstruktív tüdőbetegség, a cukorbetegség, a rák a 2008-ban meghalt 57 millió emberből 36 milliót vitt el - és e halálok nagy része megelőzhető.
 

Hasznos központi intézkedések

Bizonyos központi intézkedések már önmagukban is hasznosak lennének. A sótartalom csökkentése a konzervekben, kenyérben, készételekben költségek nélkül is mérsékli a magas vérnyomást. A dohányzás tiltása a közösségi helyeken, a jövedéki adó emelése és a felvilágosító kampányok csökkentik a cigarettázók arányát. Az élelmiszerekre vonatkozó rendelkezések a telített zsírtartalom csökkentése érdekében hasonlóan olcsók lennének az állam szempontjából. A még fejletlen országokban hatalmas jelentőségűek az újabb vakcinációk: ezek a hepatitis, a papilloma vírus, az influenza kiterjedését fékezik.
 

Nehéz mozgásra bírni az embereket

A mozgásszegény életvitel változtatására tett törekvések még nem járnak átütő erővel, holott dr. Apor Péter, az Oxygen Medical szakértőjének ismertetése szerint a testmozgás növelése (minimum heti 150-200 perc, ideálisan 6-8 óra, a hét tartamának 4-5 százalékában) nem csak az ismert rizikó faktorokat csökkenti, de ezeken túl is javítja a túlélés esélyét—ezt már számtalan vizsgálat egyöntetűen tanúsítja. A kardio-metabolikus fittség megszerzése gyermekkortól és annak fenntartása élethossziglan nagyon jelentős védelmet ad a betegségek ellen, csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás esélyét— egyetlen kivétel a baleseti halálozás kissé nagyobb lehetősége, de ez inkább csak a teljesítmény-sportolóknál áll fenn.
A tudományos társaságok a sok évtizedes epidemiológiai tapasztalatok alapján a „mindenkinek szükséges” mérsékelt-közepes intenzitású fizikai aktivitást legalább a hét öt napján, legalább fél órában (3x10 percben) jelölik meg, amihez még hetente kétszer fél-fél órás izomerő fenntartó, növelő edzést érdemes végezni. Ezt a heti 150-200 perc testmozgást érdemes kiegészíteni a mozgatórendszer funkciónak fenntartására szánt nyújtásos és egyensúlyérzést megtartó tornákkal. Ezek hiánya leginkább időskorban üt vissza hátrányosan, például az öltözködésnél vagy az eleséseknél.


Jelentős egészség-nyereség mozgással

Minden forrás megemlíti, hogy a „kicsi is több a semminél”, de a „több még jobb”: a heti 6-8 órányi lendületes testmozgás a tartamával és intenzitásával arányosan előnyös az egészségre, míg az ennél több már nem, vagy alig jár a rizikó további csökkenésével.
A fizikai aktivitással elérhető egészség-nyereség mindenféle populációban és égtájon egyértelműen meggyőző: a fizikailag aktívabbak/fittebbek (itt a kardiopulmonális fittségről, az aerob kapacitásról illetve az azt tükröző teljesítőképességről van szó) védettebbek a szív-ér-cukoranyagcsere betegségeivel, egyes rákbetegségekkel, a depresszióval, illetve bármely okú halálozással szemben, és e védelem mértéke 25-40-60 százalék nagyságrendű. A „beavatkozásos tanulmányok” mutatják, hogy ha a nem fit személy fitté válik, az egészség-esélyei igen nagymértékben javulnak, még ha ez az időskor elején történik is meg.
 

Sosem késő elkezdeni

A már beteg ember is nagyon sokat nyerhet az addig egészségtelen életvezetése megváltoztatásával, a rehabilitációval. A szívbetegek életmódjának javítása, rendszeres testmozgása további évtizedekre hosszabbítja meg a minőségi életüket a diasztolés szívelégtelenségben is, amely a gyógyszeres kezeléssel kevéssé javítható. A túlsúly járványos terjedésével a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása is hatalmasan megugrik a következő évtizedekben és kérdéses, lesz-e akkora GDP-je az országoknak, hogy a kezelés költségeit állhassák. Márpedig a normális testsúly/testösszetétel megtartása, és a normális haskörfogat (nőkön 88, férfiakon 94 centi alatt) megtartása esetén sokkal kisebb a cukorbaj jelentkezésének esélye, s ha fellép is, a komplikációk ritkábbak. A pre-diabetes - vagyis amikor már észlelhetők a cukorbetegség egyes jelei - leghatásosabban a rendszeres testmozgással tartható kordában, ezzel odázható el akár évtizedekkel a cukorbaj fellépése. A magasvérnyomás betegség nem gyógyítható, ám testmozgással 8-10 Hgmm-rel csökkenthető a szisztolés vérnyomás, és az ér-komplikációk kialakulása megelőzhető.

forrás: www.oxygenmedical.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.