Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A horkolás az agyvérzés rizikófaktora

Az orvosi felfedezést a Nemzetközi Stroke Konferencia éves gyűlésén jelentették be az Amerikai Stroke Szövetség küldöttei. Mint elmondták, az általuk vizsgált agyvérzéses páciensek körében meglepően magas arányban - 91 százalékban - tapasztalható az erős apnoés, egyenetlen horkolás. Ez alapján javasolják, hogy - a magas vérnyomáshoz hasonlóan - az apnoét is sorolja az orvosi gyakorlat a stroke-ra hajlamosító tünetek közé. "Mindez persze nem jelenti azt, hogy aki horkol, mostantól kezdhet aggódni az agyvérzés miatt" - teszi hozzá Dr. Zoller Rezső, a Dr. Rose Magánkórház szomnológusa, alváskutatója.

Az egyszerű alvási apnoéban (alvás alatti légzéskimaradásban) szenvedő emberek esetében nagyobb rizikója lehet a csendes agyvérzésnek, illetve az agy fehérjeállományát érintő szövetsérüléseknek – adta hírül a ScienceDaily internetes egészségügyi magazin.

Az orvosi felfedezést a Nemzetközi Stroke Konferencia éves gyűlésén jelentették be az Amerikai Stroke Szövetség küldöttei. Mint elmondták, az általuk vizsgált agyvérzéses páciensek körében meglepően magas arányban – 91 százalékban – tapasztalható az erős apnoés, egyenetlen horkolás. Ez alapján javasolják, hogy – a magas vérnyomáshoz hasonlóan – az apnoét is sorolja az orvosi gyakorlat a stroke-ra hajlamosító tünetek közé. “Mindez persze nem jelenti azt, hogy aki horkol, mostantól kezdhet aggódni az agyvérzés miatt” – teszi hozzá Dr. Zoller Rezső, a Dr. Rose Magánkórház szomnológusa, alváskutatója.
“Ám kétségtelen, hogy az alvási apnoét, vagyis az alvás alatti átmeneti légzéskimaradást nem lenne szabad csupán a zavaró horkolás szintjére “lefokozni”. Az alvási apnoé idővel memóriazavarokhoz is vezethet, sőt, agyi károsodást is okozhat, ami az agyban akár még szövetveszteség formájában is kimutatható. Az apnoé gyakori következménye emellett a fokozott nappali álmosság, ami rontja a koncentrációs képességet, így könnyen vezethet akár még balesethez is.”

Mivel a horkolásra legtöbbször nem az apnoés ember ébred fel, hanem a partnere, a probléma sokszor diagnosztizálatlan marad. “Gyakran találkozom olyan felelős beosztású emberekkel, akik nem is sejtik, hogy fokozódó memória problémáik vagy koncentrációs zavaraik mögött az alvási apnoé áll – folytatja Dr. Zoller – s mindez ráadásul még szív- és érrendszeri panaszokhoz is vezethet. A tüneteket alvásinterjú, illetve szükség esetén éjszakai poliszomnográfiás vizsgálat során tárjuk fel, s személyre szabottan állítjuk össze a kezelést.”

TUDTA?

A szomnológia az alvászavarokkal foglalkozó tudomány, mely viszonylag fiatal az orvosláson belül. A szomnológus alvászavarokkal, illetve alvás alatti zavaró jelenségek vizsgálatával és terápiájával foglalkozik. Ide tartozik a horkolás és a légzéskimaradás panaszának vizsgálata, szükség esetén kezelése, az elalvási-átalvási zavarok, számos alvás alatt jelentkező furcsa viselkedés is, úgy mint az alvajárás, éjszakai sikoltozás, alvás alatti evés, szexuális magatartás, veszélyeztető magatartás, valamint a súlyos, nappali aluszékonyság, a lefekvéskor lábakban észlelt bizsergés, égés, amely mozgatásra javul. Ez utóbbi nyugtalan lábak szindrómaként ismert. A szomnológus segít mindezen bajok diagnosztizálásában és kezelésében, szükség esetén más szakterületek orvosainak bevonásával együtt.


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.