Életforma.hu

ÉLET-MÓD

a K&H gyógyvarázs -25 millió forintnyi támogatás

A K&H Bank és az Egészséges Nemzetért Alapítvány immár második alkalommal indítja el K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi támogatási programját.

 A program fő elemét képező országos pályázat hatályát kibővítették az elmúlt évi gyakorlathoz képest, idén már nemcsak az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvőbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályai pályázhatnak, hanem a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatok is nyújthatnak be kérelmet. Az intézmények összesen bruttó 25 millió forint értékben pályázhatnak gyermekgyógyászati- és mentési eszközökre. A program egyben 15 állomásos országos szórakoztató rendezvénysorozatot is tartalmaz, amely a kórházakban gyógyuló gyermekekhez látogat el a nyár folyamán.

Közismert, hogy a kisgyermekek korszerű ellátása különleges szakmai és műszeres felkészültséget igényel, melyek hiánya nemcsak az ellátás biztonságát csökkenthetik, jelentős hatással lehetnek a beteg gyermekek gyógyulására is. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy míg gyakran a felnőttek számára is nehéz időszak a betegség, a kórházi lét, addig egy kisgyermek számára, távol a megszokott családi közegtől még nagyobb lelki terhet jelenthet.

A program elmúlt évi tapasztalatai, illetve a kórházak részéről tanúsított intenzív pályázási tevékenység megerősítették a Bankot, hogy a hazai egészségügyi ellátásban nagy szükség van a gyermekeket ellátó intézmények, osztályok további támogatására.

Ennek szellemében a K&H Bank továbbra is elkötelezett támogatója kíván maradni a területnek, ezért ebben az évben is elindítja az Egészséges Nemzetért Alapítvánnyal közösen a K&H gyógyvarázs országos, átfogó gyermek-egészségügyi támogató programját.

A K&H gyógyvarázs program keretében a Bank és az Alapítvány az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvőbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályai, valamint mentőszolgálatok számára ír ki pályázatot gyermekgyógyászati- és mentési eszközök, berendezések beszerzésére. A pályázat során öt intézmény egyenként bruttó 5 millió forint értékben nyer eszközt, illetve berendezést, egyéni igénylista alapján.

A pályázat elbírálására a kiírók szakmai zsűrit kértek fel, amelynek összeállításánál fontos szempont volt a függetlenség és a kiemelkedő szakmai múlt. A zsűri munkájában részt vesz:

-         Dr. Békefi Dezső, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium titkára, nyugalmazott osztályvezető főorvos

-         Dr. Buday-Gyarmati Andrea, gyermekgyógyász szakorvos

-         Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Főigazgatója

-         Dr. Tímár Krisztina, az Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Főosztály főosztályvezető helyettese (gyermekgyógyász-, urológus-, gyermekgyógyász szakorvos)

-         Dr. Győri Erzsébet, az Egészséges Nemzetért Alapítvány kuratóriumi tagja

-         Horváth Magyary Nóra, a K&H Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója

A benyújtott pályázati anyagnak tartalmaznia kell egy rövid bemutatkozást a pályázó intézetről vagy osztályról, részletes leírást arról, hogy milyen és hány darab eszközt, berendezést igényelnek, ez utóbbiak pontos típusmegjelölését, beszerzési helyét és a rájuk vonatkozó tényleges árajánlatot. Mindezen túl a pályázóknak azt is le kell írniuk, hogy az igényelt eszköz milyen mértékben járul hozzá a gyermekek gyógyulásához, mentéséhez, alátámasztva annak szükségességét, hasznosságát.

A pályázati kiírásról az érintett gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályai, illetve a mentőszolgálatok levélben kapnak értesítést. Valamint a kiírás megjelenik a Sansz szakmai és pályázatfigyelő lapban.

A pályázatok leadásának határideje 2005. július 29. Az értékelés ezt követően kezdődik, és szeptember elején kerül sor az eredmény kihirdetésére.

"Az Alapítvány képviseletében lehetőségem nyílt részt venni az elmúlt évi nyertesek eszközátadásain, így személyesen láthattam az egészségügyi dolgozók sugárzó arcát, mikor egyenként bontogatták a csomagokat. Lelkesedésük gyorsan magával ragadott bennünket is, megerősítve, hogy kezdeményezésünk és munkánk valódi segítséget és megoldást nyújt a gyermekek jobb ellátása érdekében!". - fogalmazott Dr. Győri Erzsébet az Egészséges Nemzetért Alapítvány kuratóriumának tagja.

A K&H gyógyvarázs - gyermekegészségügyi-támogatási program másik eleme egy rendezvénysorozat, amely az ország 15, gyermek fekvőbeteg intézményébe látogat el 2005. június elejétől július végéig. A szórakoztató program célja, hogy a kórházban fekvő, ágyhoz kötött gyermekek számára a nyári hónapokban maradandó, szórakoztató élményt nyújtson, ezzel is megkönnyítve és vidámabbá téve számukra a kórházban eltöltendő időt. Három budapesti és tizenkét vidéki kórházban az Aranyszamár Színház társulata lép fel a Pom-Pom meséi című bábjátékkal, illetve kézműves foglalkozásokkal. A kórházi fellépések alkalmával a művészek elviszik a beteg gyermekeknek a K&H gyógyvarázs apró ajándékait is.

"Az ország vezető nagybankjaként nemcsak üzleti szereplőként kívánunk a piacon jelen lenni. A társadalom aktív tagjaként olyan nehéz helyzetben lévő területek támogatásában igyekszünk valódi segítő partnerekké válni, mint a hazai egészségügy, azon belül is a gyermekegészségügy. Az elmúlt év tapasztalata bebizonyította, hogy a rendelkezésünkre álló források ilyen mód való felhasználása a lehető legjobb döntés. Bízunk benne, hogy az idei pályázati felhívás is legalább akkora érdeklődésre tart majd számot, mint tavaly és így segítő kezet tudunk nyújtani újabb intézmények, kis betegek számára." - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.

 

Háttér információ

 

A K&H gyógyvarázs program keretében 2004. márciusában a Bank és az Egészséges Nemzetért Alapítvány az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvőbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályai számára első ízben írt ki pályázatot eszközök, gyógyászati berendezések beszerzésére. A szakmai zsűri a 90 kórházból beérkezett 65 anyagból választotta ki az 5 nyertes intézményt. Számukra egyenként bruttó 5 millió forint értékben biztosítottak lehetőséget gyógyászati eszközök és berendezések beszerzésére, melyet a nyertesek (Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet Gyermekosztálya; Jósa András Kórház II. Gyermekosztálya; Kaposi Mór Megyei Kórház Gyermekosztálya; Pándy Kálmán Kórház Gyermekosztálya; Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Markusovszky Kórháza - Egyetemi Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekosztálya) az eredményhirdetést követően kezdeményezhettek.

A K&H gyógyvarázs program folytatásaként a Bank az elmúlt év végén, a partnereinek szánt karácsonyi ajándékok megvásárlása helyett további kórházakat segített. Ennek eredményeként a Fővárosi Szent László Kórház és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház eszközparkjának korszerűsítéséhez járult hozzá 5-5 millió forint értékben gyógyászati eszközök adományozásával.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.