Kedves Szendrei Judit!Nem tudok mit kezdeni a kisfiammal. Két éves és egyre agresszívebb. Hiába mondom neki, hogy nem szabad verekedni, ha megütnek, az fáj, semmi hatása. Ha nem sikerül neki valami, azonnal a földre veti magát, rúgkapál és megüt másokat. Próbáltam szép szóval, volt, hogy rácsaptam a kis kezére - csak, hogy lássa, ezt nem szabad, mert másnak is fáj. Semmi sem használ. Pedig egyébként aranyos, barátkozó kisfiú, de ezekkel a tomboló rohamaival nem bírok. A férjem azt mondja, hogy vigyük el kivizsgáltatni az ideggyógyászatra a gyereket, mert szerinte valami probléma lehet vele. Ön mit tanácsol? Előre is köszönöm a válaszát.
Kedves Levélíró!
Együttérzek Önnel, bizony nehéz az élet egy kétévessel, de nyugodjon meg, semmi baj nincs a kisfiúval és semmiképp sem gondolnám agresszívnek! Ezt az időszakot - amit az angolban "terrible two", azaz "szörnyű második év"-ként emlegetnek -, bizony nem könnyű átvészelni. Ez, a magyarul dackorszakként megnevezett fejlődési szakasz valójában teljesen normális jelenség, és fontos szerepe van a személyiség alakulásában. A második életévére a gyermek megtanulja, hogy önálló, az édesanyjától független lény, és mint olyan, képessége és akarata van. Azonban ez az akarat sok esetben szembekerül a kicsi képességei nyújtotta lehetőségeivel, s ez komoly frusztrációt jelent a számára. Például nagyon szeretné önállóan kinyitni az ajtót, de hiába nyújtózkodik, még nem tudja elég erősen lenyomni a kilincset, így nem sikerül neki. Vagy szeretne valamit elmondani, de még nem tudja olyan tisztán ejteni a szavakat, hogy a környezete megértse. Szeretné önállóan felvenni a gumicsizmáját, de nem tudja beleszuszakolni a lábát a szárába ... és még folytathatnám a sort. Ilyenkor zaklatottságot, dühöt és olyan feszítő indulatot él át a gyerek, amit a korából adódóan még nem képes kezelni. Ezért "tombol", ezért "őrjöng", és bizony néha meg is üt másokat.
Mit lehet ilyenkor tenni? Helyes, ha a dühkitörés után, amikor megnyugodott, elmondják neki, hogy nem szabad megütni másokat. De kérem, ne csapjanak a kezére, ezzel csak összezavarják: hiszen, ha nem szabad megütni másokat, akkor őt miért lehet?
Dühkitörés esetén próbáljanak nyugodtak maradni, nem észrevenni a hisztiző gyereket - igen, a boltban is, amikor mások fejcsóválva bámulják az embert. Később, amikor nyugodtabb, halkan beszéljenek hozzá. Van olyan gyerek, akit ilyenkor át lehet ölelni és úgy megnyugtatni, van, akinél ez csak olaj a tűzre. Igyekezhetünk kizökkenteni a kicsit: Ranschburg tanár úr javaslata az volt, hogy tegyünk úgy, mintha ilyenkor eltűnne a gyerek a szemünk elől, és mondjuk: "nahát, nem látlak, hol vagy? Úgy tűnik, amikor hisztizel, akkor valahogy eltűnsz a szemem elől." Ezzel kicsit meghökkentjük a gyereket, és máris könnyebben lehet vele beszélni. A nyugodt, következetesen higgadt reagálás jó példát mutat a gyermeknek arra is, hogy hogyan lehet kezelni saját indulatainkat. Ez persze majd csak sokára "érik be" .. Addig is kitartást és sok türelmet kívánok Önnek.
Üdvözlettel:
