Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vége az emberiségnek?!

Lehet, hogy az emberiség épp’ a végét járja, csak mi még erről nem tudunk, vagy nem kívánunk vele szembesülni?! Pedig elképzelhető, hogy mindez hamarabb bekövetkezik, mint gondolnánk, „köszönhetően” azoknak a vegyi anyagoknak, melyek rombolják a termékenységért felelős hormonokat. Ez a folyamat pedig riasztó sebességgel zajlik az egész világon.

Shanna Swan, a New York-i Icahn Orvostudományi Kar epidemiológusa új, Countdown (Visszaszámlálás) című könyvében már azzal a riasztó adattal jelentkezik, mely szerint a spermiumok száma 1973 óta csaknem 60 százalékkal csökkent világszerte.

Az életéért küzd. Fotó: depositphotos.com

Swan kutatásai szerint a spermiumszám egy-egy egyed esetében 2045-ig elérheti a nullát.

0, azaz zéró!

Ez annyit jelent, hogy nincsenek újszülöttek, nincs reprodukció - végső soron nincs több ember. Shanna Swan fel is teszi azt a maliciózusnak szánt kérdést, miszerint az ENSZ miért nem hív össze azonnal valamilyen tanácskozást ebben a valóban sürgetőnek tűnő ügyben?

A válságért felelős vegyi anyagok a műanyag edényektől és az élelmiszer-csomagolásoktól kezdve a vízálló ruhákig, a tisztítószerekben, a szappanokban és a samponokban található illatanyagokig, az elektronikai alkatrészeket is beleértve, gyakorlatilag már mindenütt megtalálhatók.

Ezeket PFAS-nak hívják (perfluor-alkil anyagok, azaz mesterségesen előállított kémiai anyagok) mert nem bomlanak le se a környezetben, se pedig az emberi szervezetben; gyakorlatilag örökké tartanak. Csak halmozódnak és halmozódnak - egyre több kárt okozva, percről percre, óráról órára, napról napra.

Swan könyve megdöbbentő a megállapításokat tesz.

"A világ egyes részein, az átlagos huszonéves nő ma kevésbé termékeny, mint a saját nagymamája volt 35 évesen."

Ezen kívül az amerikai szerző megállapítja, hogy manapság egy férfi átlagosan fele annyi spermával rendelkezik, mint a saját nagyapja, amikor az termékeny korban volt. "Mindez nem folyhat így tovább anélkül, hogy ne veszélyeztetné az emberiség túlélését" – fogalmazza meg drámai hangú megállapítását Swan, hozzátéve: "Ez egy globális egzisztenciális válság. Nem hipotézis, hanem a tudomány szikár és ezért is rémisztő megállapítása.”

A kutatás szerint ezek a vegyi anyagok nemcsak drámai módon rontják a spermiumok minőségét, hanem a pénisz méretét és a herék térfogatát is jelentősen csökkentik.

A kutatásokból az is kiderül, hogy a PFAS károsítja a sperma termelését, megzavarja a férfihormont, és összefüggésben van a „sperma minőségének, a herék térfogatának és a pénisz méretének csökkenésével”. Ezek a vegyi anyagok szó szerint és alapvetően összezavarják szervezetünk normális működését.

Ma már gyakorlatilag mindent tudunk ezekről a vegyi anyagokról, a kérdés az, vajon miért nem teszünk valamit a használatuk ellen?!

A törvények és rendeletek országonként, régiónként az Egyesült Államokban pedig államonként változnak. Az Európai Unió például korlátozta a játékokban található ftalátok (bizonyítottan rákkeltő vegyületek) előfordulását, és korlátokat szabott az élelmiszer termelésben a „reprotoxikusnak” tekintett - vagyis az emberek reproduktív képességeit károsító – ftalátok használatának is.

Az Egyesült Államokban egy tudományos tanulmány megállapította, hogy a ftalátok jelenléte igen „elterjedt” a csecsemőknél; az említett vegyi anyagokat olyan csecsemők vizeletében találták meg, akik különféle – kisbabáknak szánt samponokkal, testápolókkal és hintőporokkal kerültek kapcsolatba. Ennek ellenére hiányzik egy egyértelmű szabályozás - nem utolsó sorban a vegyipari óriások által folytatott lobbi tevékenység miatt.

Ezt a címkét keresd! Fotó: depositphotos.com

A Föld egyetlen országát vagy régióját sem érinti külön-külön a PFAS-szennyezés, ez egy globális probléma. A PFAS-t a világ minden szegletében megtalálták. Gyakorlatilag minden ember testében jelen van. A tenger mélyén a halakban, az égen a madarakban.

És szó szerint megöl minket, azzal hogy károsítja és megtámadja az élet forrását, a szaporodási képességünket.

(The Guardian)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.