Spermiumszám cikkek

"Spermageddon" - eltúlzottak a félelmek?
Egy 2017-ben lezajlott világméretű kutatás eredménye azzal riogatott, hogy a férfitermékenységet komoly veszély fenyegeti a spermiumszám állandó csökkenése miatt. Egy újabb vizsgálat azonban most megkérdőjelezi az akkori megállapításokat; a Human Fertility folyóiratban májusban megjelent tanulmányban már azt is megkockáztatják a kutatást végző tudósok, hogy a módszertani hiányosságok miatt korábban túlszámlálták a spermiumokat, és most az – állítólagos – spermiumszám csökkenés ennek tudható be.

Az elmúlt 40 évben a felére csökkent a férfiak átlagos spermiumszáma
Az évszázad közepére előállhat az rendkívüli helyzet, hogy a gyermeket tervező párok többsége arra kényszerül majd, hogy utódját mesterséges úton hozza világra. Az ok: egyre több olyan anyagot használunk a hétköznapokban, melyek a szervezetünkbe kerülve csökkentik nemzőképességünket.

Vége az emberiségnek?!
Lehet, hogy az emberiség épp’ a végét járja, csak mi még erről nem tudunk, vagy nem kívánunk vele szembesülni?! Pedig elképzelhető, hogy mindez hamarabb bekövetkezik, mint gondolnánk, „köszönhetően” azoknak a vegyi anyagoknak, melyek rombolják a termékenységért felelős hormonokat. Ez a folyamat pedig riasztó sebességgel zajlik az egész világon.

Spermium színe: összefügg a termékenységgel
Ma már tudjuk, hogy az erősebbik nem magasabb arányban lehet felelős a gyermektelenségért, mint a gyengébbik. Erre pedig létezik egy nagyon egyszerű önvizsgálat, de hozzátesszük: nem mindenható, tehát orvost is keressünk fel mindenképp!

Nemcsak meddőséget, más betegségeket is okozhat
100 éven belül több lesz a meddő férfi, mint az egészséges – derült ki a legfrissebb kutatási adatokból. De mi a helyzet akkor, ha már nem akarunk gyereket, így nem gond az alacsony spermaszám? Nos, a dolog sajnos nem ilyen egyszerű, mert a rossz spermakép más betegségekre is hajlamosabbá teszi a férfiakat. Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember magyarázza el, miért veszélyes a helyzet?