Ki ne mondta volna már valakire azt, hogy hipochonder? Persze legtöbbször nem gondoljuk komolyan, és jól is tesszük, a hipochondria ugyanis egy komoly "tünetegyüttes": a "beteg" folyamatosan aggódik, hogy valamilyen betegsége van, és érzékel is aggasztó jeleket, fájdalmat, apró daganatokat, és ezek miatt biztosra veszi, hogy súlyos beteg.

Keresi az okokat, és szinte kivétel nélkül a legkomolyabb betegségekre gyanakodnak, amelyek legtöbbször halálosak: AIDS, rák. Nagyon gyakran váltogatják orvosaikat, hiszen nem akarnak hinni a negatív leleteknek, a szorongás nem csökken. Súlyos esetben valóban produkálni kezdik a testi tüneteket, hiszen nem titok, hogy számos betegség hátterében lelki eredetű ok áll.

Jellemző, hogy a hipochondriások szeretik az egészségügyi témájú írásokat, könyveket, folyóiratokat, de az ismeretszerzésükhöz betársul ismét a betegségképzet.

A szakemberek szerint a hipochondria mindig valamilyenlelki bajra utal, melynek beismerése helyett inkább ilyen tünetekkel jelzi az illető a világ felé, hogy gond van. A háttérben sokféle ok állhat: munkahelyi, párkapcsolati, önértékelési zavar.

Hogy hova lehet fordulni, ha úgy érezzük, mi is hipochonderek vagyunk?

Az első lépés az, hogy valóban meggyőződünk arról, nincs semmilyen szervi bajunk.

A második lépés egy újabb szakember: pszichoterápia segítségével ugyanis a betegek felismerik, mekkora hatással van ez az életükre. Az sem árt, ha ilyen terápián részt vesznek a családtagok, házastársak is, ugyanis nekik is fel kell dolgozni azt a feszültséget, amit a "képzelt betegség" ébresztett bennük.

Sz.F.