Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A lisztérzékenységről és megelőzéséről

Számtalan kellemetlen tünetet okozhat, mire a betegség felismerésre kerül. A lisztérzékenység a gyermekek 6-7 százalékánál jelentkezhet, megelőzésében döntő szerepet játszik a liszttartalmú ételek megfelelő időpontban történő bevezetése. 


Nem csak a gyermekek betegsége
A glutén a gabonák egyik fehérje összetevője, mely 50-50%-ban két alcsoportra oszlik: glutenin és gliadin.
A lisztérzékenység (orvosi nevén cöliákia) a búza, rozs, zab és árpa egyik összetevőjével, a gliadin fehérjével szembeni túlérzékenység. Korábban a kisgyerekek betegségének tartották, mivel a tünetek főként a liszttartalmú ételek bevezetését követő időszakban jelentkeztek, de ma már tudjuk, hogy felnőtt korban is létrejöhet a lisztérzékenység kiváltotta bélkárosodás.

Fontos a korai diagnózis
A vékonybél belső felszínén lévő nyálkahártyát bélbolyhok borítják. A szervezetünkbe jutó tápanyagok felszívását ezek a bélbolyhok végzik. A liszttartalmú ételek fogyasztásának hatására lisztérzékeny betegeknél a bélnyálkahártyában gyulladásos folyamatok indulnak el, melyek eredményeképpen a nyálkahártya károsodik, a bélbolyhok ellaposodnak.-magyarázza dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gasztroenterológus orvosa. A lisztérzékeny egyén ezért képtelen lesz a tápanyagokat megfelelő mennyiségben felszívni, az étkezések során elfogyasztott táplálékok a szervezetben nem tudnak megfelelően hasznosulni. Első tünetként hasmenés jelentkezik, majd hosszú távon a fel nem ismert lisztérzékenység fogyáshoz vezet, ezzel együtt a has puffadttá válik. A későbbiekben vérszegénység, csontritkulás is kialakulhat.

Tünetek, vizsgálatok
A tünetek rendszerint a lisztes táplálék bevezetését követő 3-6 hónap múlva kezdődnek. A csecsemő nem gyarapszik, sőt, inkább fogy. Kedvetlen, bágyadt, gyenge lesz. Krónikus hasmenés, hasfájás, puffadás esetén gondolhatunk lisztérzékenységre különösen, ha valamelyik családtagnál is igazolták a betegséget. Felnőtteknél a vékony testalkat, kezelésre nem, vagy rosszul reagáló vérszegénység a leggyakoribb tünet. Ilyenkor forduljunk gasztroenterológus szakorvoshoz a diagnózis megállapítása, illetve a kezelés megbeszélése céljából. A betegséget speciális vérvizsgálattal és vékonybél nyálkahártya biopsziával (szövettani vizsgálat) lehet igazolni.

Figyeljünk az összetevőkre!
A lisztérzékenység kezelésében egyedüli lehetőség a lisztes ételek teljes kihagyása az étrendből. Ilyenkor a panaszok hamarosan elmúlnak, a fejlődés normalizálódik, a felszívódási zavar megszűnik. A diétát egész életen át kell tartani, mert csak így maradhat tünetmentes a beteg.
Lisztérzékeny beteg számára válasszuk azokat a termékeket, melyek csomagolásán gluténmentes, gliadinmentes, vagy lisztérzékenyek is fogyaszthatják felirat látható. Kereskedelmi forgalomban kaphatóak késztermékek is, például gluténmentes kenyér, vagy száraztészta.
Bizonyos készételek, húskonzervek, édességek, levesporok nagy része is tartalmazhat nyomokban glutént, ezek kiszűrésére a bevásárlás során az összetevők listáját mindig gondosan tanulmányozzuk át.


Mindent a maga idejében
A gyermek 5-7 hónapos kora előtti időszakot megelőzően csak gluténmentes élelmiszereket válasszunk ételeinek elkészítéséhez. Főzelékek sűrítéséhez, vagy pépek készítéséhez ebben az időszakban használjunk burgonyát, rizs-, vagy kukoricalisztet.
A betegség kialakulásában az öröklődés kulcsfontosságú szerepet játszik, így a megelőzésre különösen azokban a családokban kell nagy gondot fordítani, ahol más családtagoknál is igazolták a betegséget. A legújabb vizsgálatok szerint a lisztérzékenység legjobb megelőzése, ha 5-7 hónapos korban, még a szoptatás alatt kap liszteset a csecsemő, így jobban tudja tolerálni ezt a táplálékot. A lisztérzékenység fiatalabb korban sokkal intenzívebb tünetek formájában jelentkezik, mint későbbi életkorban. A lisztes ételek 5-7 hónapos kor után történő bevezetése esetén az anyatej védő faktorai már nem hatnak, és az enyhébb tünetek miatt a betegség is később kerülhet felismerésre.

www.allergiakozpont.hu

 


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.