Az előzőleg bemutatott indiai ayurvéda a hármasság jegyében osztályozta az embereket, a görögök temperamentum-típusai négyféle személyiséget különböztetnek meg a legfontosabb négy testnedv: a vér, a nyák, az epe és az ún. fekete epe alapján.
A továbbiakban nem kisebb formátumú ember, mint a filozófus Immanuel Kant értelmezése alapján mutatom be ezt a négy személyiség-típust.
A szangvinikus vérmérsékletű ember (ezzel a jelzővel fordítjuk a temperamentumot) "gondtalan, reményekkel teli, nagy jelentőséget tulajdonít minden pillanatnyi elfoglaltságának, azonban a következő pillanatban megfeledkezik az egészről. Barátkozó, részt vesz a tréfában, semmit sem vesz túl komolyan. Sok barátja van. Szokásos hibáitól nehéz eltéríteni. A munkába könnyen belefárad, könnyen megúnja. A kitartás nem erőssége" - zárul Kant ismertetése.
A kolerikus típusú emberekről a következőket mondja Kant: "Forrófejűnek tartják őket. Könnyen lelkesednek, de könnyen le is higgadnak, ha ellenfelük feladja. Ellenfél hiányában nyugtalanokká válnak. Aktivitásuk hirtelen, de nem tartós. Szorgalmasak, de nem szeretik a munkát, mivel nem kitartóak. Szeretnek parancsolni, mások utasításait azonban nem veszik komolyan. Szeretik a látszatot, a fényt, a formalitásokat, büszkeséggel és önmaguk szeretetével teltek. Szenvednek, ha igényeik visszautasítással találkoznak."
A flegmatikus típus - Kant szavai szerint - így jellemezhető: "A flegma az érzelmek hiányát jelenti, nem pedig a lustaságot. Nem mozog túl gyorsan, sem túl lassan, azonban kitartó. Lassan melegszik fel, de lelkesedése sokáig megmarad. Cselekvéseiben elvek irányítják, nem pedig ösztönök. Nem óvatosan ravasz, inkább bölcs. Megértően foglalkozik más emberekkel. Véleményének oly módon szerez érvényt, hogy a célokat szem előtt tartva, azt a látszatot kelti: engedett másoknak."
A melankolikus vérmérsékletű emberek (ugyancsak Kant megfogalmazása szerint) "nagy jelentőséget tulajdonítanak minden őket érintő dolognak. Mindenütt felfedeznek valamit, ami okot adhat szorongásra. A különböző élethelyzetekben először a nehézségeket veszik észre. Nem ígérnek könnyen, s alaposan meggondolják: be tudják-e majd tartani ígéretüket. Aggasztja őket a más emberekkel való kapcsolat, gyanakvóak és félénkek... a boldogság elkerüli őket".
A köztudatban a flegmatikus és a melankolikus minősítés vált gyakorivá, igaz első sorban tulajdonság-jelzőként ("fapofa", "pókerarcú", illetve "búskomor", "szomorú" jelentéssel).
Az intro-extroverzióval kapcsolatban írtam, hogy C. G. Jung 2-2 típust "összevonva" a flegmatikust és a melankolikust nevezte el introvertáltnak, a kolerikus és a szangvinikus "elegyét" pedig extrovertáltnak. Következik ebből, hogy a görög temperamentumok is natív: veleszületett adottságnak tekintendők (csak a háttérben nem az általuk "osztályozó erejűnek" tartott négy testnedv, hanem az idegrendszer veleszületett sajátossága húzódik meg).
A 20. századi neuro-fiziológiai (ideg-élettani) kutatások arra utalnak, hogy néhányan nagyon "érzékeny" idegrendszerrel születnek. Hogy ez az adottságuk örökölt, vagy a méhen belüli fejlődés, illetve a születés ideje alatt keletkezett, nem állapítható meg egyértelműen.
A neonatológia (az orvostudománynak az újszülöttekkel foglalkozó ága) egyre több olyan tényező fontosságát igazolja, amely a felsorolt három bármely - vagy egy jól meghatározható - szakasz "felelősségére" utal (gondoljunk csak a koraszülöttekre vagy a bármilyen okból elhúzódó, komplikált szülésre).
Akármi is játszik ebben szerepet, tény, hogy néhány ember mintha "csupasz" idegekkel élne: szinte azonnal vagy legalábbis nagyon gyorsan és extrém intenzitással reagál a legkisebb külső vagy belső ingerre, ún. védőgátlás pedig nehezebben alakul ki nála, mint másnál. (A védőgátlás biztosítja, hogy ne legyünk teljesen kiszolgáltatottak ezeknek az ingereknek: amíg az egyikre nem reagálunk, addig más "hívást" nem fogadunk.)
Nos, bár furcsán hangzik, az introvertáltak, tehát a flegmatikus és a melankolikus személyiségű emberek tartoznak ide: éppen azért bújnak el a világ elől, hordanak pókerarcot, preferálják az egyszemélyes vállalkozást, hogy védjék magukat az ingerözöntől (ahogy a fehér bőrű, szeplősödésre hajlamos emberek a legnagyobb melegben is felöltöznek a nap "ellen").
Ugyanígy az extrovertáltak (következésképpen a kolerikus és a szangvinikus temperamentumúak) azért keresik mások (akár a házi kedvenceik) társaságát, azért tévéznek, rádióznak "háttér gyanánt", illetve énekelnek, fütyörésznek jobb híján, hogy ne nyomassza őket az a "süket" csend, és egyáltalán: történjen végre valami...
Ki kell mondani, hogy a velünk született adottságokon nem tudunk változtatni. (Tehát reménytelen arról győzködni a párunkat, hogy ha igazán szeretne, leszokna a kedvünkért a flegmatikus vagy éppenséggel a szangvinikus /"robbanékony"/ modoráról, illetve - ha mi vagyunk az érintettek - mi se "vállaljunk fel" ilyen változást.)
Lehet viszont nyíltan elismerni, vállalni és ellensúlyozni, elfedni, elkendőzni, illetve a másik oldalról tudomásul venni, elfogadni, "bekalkulálni" ezt az adottságot.
S már megint az ön- és partnerismeret fontosságánál tartunk, és az életvezetési tanácsok jelentőségének érzékeltetésénél.
Folytatjuk. Addig is konzultációs lehetőség:
(06-1) 24-00-117, 06-20-950-61-33, [email protected], [email protected].
