Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A nő a lelke mindennek!

Mint ahogy sok minden másnak, a kicsi és hatékony, innovatív háztartási megoldásoknak is a nők a lelkei, mozgatórugói, derült ki az Ariel „Small is Powerful” felmérésből. És nem csak akkor, amikor felhasználásról beszélünk.

A 18-64 éves kor közötti magyar lakosság körében végzett felmérés válaszadóinak többsége egyetértett abban, hogy a nőknek meghatározó szerepük van és kell is, hogy legyen az innováció és tudomány területén, amikor egy ötlet megszületik, majd életre kel.

Nők az innovációért

Az innovációs folyamatokban a nők jellemzően az életstílusok jobb megértésében, valamint az emberek véleményének figyelembevételében dominánsabbak. Ezt a Kutató Centrum által megkérdezettek több mint 80 %-a látja így, alátámasztva ezzel a nők emocionálisan is fontos szerepét a fejlesztések területén. Ezzel egybehangzóan a megkérdezettek döntő többsége (71%) gondolta úgy, hogy az újítások folyamatába több nőt kellene bevonni, valamint 60%-uk szerint erősíteni kellene a női igényekre reagáló kutatás-fejlesztést. A válaszadók között volt Jaksity Kata műsorvezető is, aki szerint az elmúlt évek, nők által létrehozott találmányai jól példázzák, hogy egy hölgyeket célzó innovációnak női gondolatokat és ötleteket is jócskán tartalmaznia kell. „Gondoljunk csak az eldobható pelenkára, a babahordozóra vagy, hogy még tovább menjek, egy egyszerű melltartóra! Ezeknek a találmányoknak a fontosságát csak egy nő értheti meg igazán.” – mondta Kata.

Trokán Nóra színésznő szerint a nők némileg alulreprezentáltak manapság a tudomány területén: „Egy nő zsigereiben érzi a változtatás igényét, éppen ezért igen is helyünk van az innováció területén. Több, magasan képzett nőre lenne szükség ahhoz, hogy a nők és férfiak egyenrangúan képviseltessék magukat a mindennapokban.”

Mosási szokások

Mennyire tiszták a fiatalok?
A fiatalok héttizede szerint a saját korosztályuk tagjai, a tizen- és huszonévesek eléggé odafigyelnek a tisztaságra, a személyi higiéniára. Ugyanakkor háromtizednyien úgy érzik, hogy kortársaik legfeljebb közepes mérvű erőfeszítést tesznek külső megjelenésük érdekében.

Multifunkcionális, környezetbarát, kellemes illatú és nem utolsó sorban reális áron elérhető. Ez a megkérdezettek válaszai alapján felállított rangsora azoknak az elvárásoknak, melyeket a mosószer választásakor figyelembe veszünk. Ez az esetek 60%-ban mosópor, de egyre gyakoribb a mosógél és más adalékanyagok használata is az egyes háztartásokban, sőt a válaszadók több mint fele (60%) nyitott arra, hogy új mosószertrendeket és tisztítóanyagokat próbáljon ki. „Gyakran használok mosógélt, öblítőt, és mosókapszulát is. Számomra a legfontosabb a termék illata, környezetbarát tulajdonsága és megfizethető ára.” – vélekedett Nóra.

Nem meglepő az az eredmény sem, mely szerint a nők kétharmada, míg a férfiaknak csupán 10%-a felel egy személyben a ruhák tisztaságáért. A megkérdezettek 39%-a egy átlagos héten négy órát, míg harmaduk 5-9 órán át használja mosógépét. Így a nagy többség egyetértett abban, hogy a „kicsi és nagy teljesítményű” innovációk, háztartási megoldások, praktikák megkönnyíthetik mindennapjainkat.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.