Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A plasztikai sebész segíthet a testképzavaron?

A külsőnk elfogadása nem mindig könnyű feladat, sőt, ahogyan azt plasztikai sebészek megfigyelték, sokan kifejezetten egyfajta testképzavar miatt keresik fel őket - sok esetben az orruk átalakításának vágyával. Az önmagunkról kialakított kép és a szépészeti beavatkozások összefüggéseiről dr. Kathó Jenő, az Oxygen Medical plasztikai sebésze beszélt. 


Az elégedetlenség műtétet szül?
A legújabb kutatások szerint az orrplasztikát választók több, mint harmada szenved valamilyen formában a testképzavartól. Korábbi tanulmányok ezt az arányt mindössze 10 százalékra tették, a növekedés az utóbbi évek eredménye. A kérdéskörben egy belga felmérés keretében 226 pácienssel értékeltették a plasztikai beavatkozásukat. Az orrplasztikájukkal kapcsolatos kérdőívet töltettek ki velük, és kiderült, hogy azok között, akik szigorúan egészségügyi okokból végeztették el a műtétet, mindössze 2 százalék mutatott testképzavarra utaló jeleket. Ezzel szemben azok közt, akik csupán esztétikai okokból vetették magukat alá a beavatkozásnak, 43 százalék szenvedett a testképzavartól. Ők még akkor is elégedetlenek voltak a testükkel, az arcukkal, ha az orruk eredetileg is viszonylag normálisnak volt mondható. Vagyis a szakemberek nem találtak összefüggést a testképzavar és az orr alakja vagy mérete között, vagyis az esetek döntő többségében a tények helyett az alacsony önértékelés alakította a testképet.


A testképzavar komoly probléma
Maga a testképzavar (body dysmorphic disorder – BBD) egy normálisnál nagyobb mértékű elégedetlenség a testtel, illetve azzal a képpel, amit a beteg önmagában kialakított a testéről. Az ilyen problémával küzdők hajlamosabbak plasztikai beavatkozásokat végeztetni, de sajnos gyakran még a kielégítő eredmény sem teszi őket boldoggá.
A pszichológusok szerint a páciensek leggyakrabban ezért fordulnak plasztikai sebészhez, mert elégedetlenek a testükkel. Mire idáig eljutnak, általában már a mindennapjaik fő problémájává válik a megjelenésük. A testképzavar odáig is fajulhat, hogy akadályozza a beteget a szociális kapcsolataiban vagy akár a munkavállalásában is. Nem az a baj, amikor reggel belenézünk a tükörbe és találunk valamit magunkon, ami nem tetszik, hiszen ez valamennyiünkkel előfordul. Gond akkor van, ha ez a gondolat kiszorít minden mást a tudatból – éppen ezért az érintetteknek nehezükre esik a hétköznapjaikat gördülékenyen megélni.
- Ilyen esetekben hiba lehet felajánlani a műtétet, ugyanis ez nem szünteti meg a problémát. Hiszen bármilyen szép, esztétikus lesz is a páciens orra, ez szinte biztosan nem teszi őt elégedetté. A testképzavartól szenvedő betegek gyakran még a vizsgálatok alatt is csak magukat nézegetik a tükörben, nyilvánvalóan nem reális kép él bennük magukról, és ezekre a jelekre a szakembernek fel kell figyelnie. A legtöbb, amit tehetünk, hogy finoman elmondjuk a benyomásainkat és pszichológushoz, pszichiáterhez irányítjuk az illetőt. – mondja dr. Kathó Jenő, az Oxygen Medical plasztikai sebésze.
 

Ha a lélek egészséges, a test is az lehet
Dr. Kathó Jenő szerint ugyanakkor gyakori az olyan helyzet, amelyben valóban csak egy adott testrész – esetleg az orr – zavarja az illetőt, de még nem kóros mértékben. Ilyenkor egy jól sikerült, megfelelő körültekintéssel és ízléssel elvégzett műtét javíthat is az önértékelésen. Fontos azonban a beavatkozás előtti megfelelő tájékoztatás és a lehetőségek pontos ismerete. Ha pedig a páciens irreális elvárások helyett a megjelenéshez legoptimálisabban passzoló képet szeretné megvalósítani, nagy rá az esély, hogy elégedetten távozhat.
f

orrás: www.oxygenmedical.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.