In medias res: vagyis a dolgok közepébe vágva ez egy kifejezetten tanult személyiségjegy, tehát önismereti és személyiségfejlesztő kurzuson módosítható, átfordítható akár az ellentétébe.

            S akkor nézzük a demonstrációt.

            A vizsgált személyeket arra kérték, hogy karikákat dobáljanak egy oszlopra. Volt, aki odament szinte az oszlophoz, és ráejtette a karikákat. Más olyan távolról próbálta rádobni az oszlopra a karikákat, ahonnan senkinek nem sikerülhetett. S volt, aki egy kérdéssel kezdte: Lehet próbát dobni? Az igenlő válaszra néhány próba után olyan távolságra helyezkedett az oszloptól, ahonnan még rádobálhatta a karikákat, ha mindent jól csinált.

Igen, ő volt a mi emberünk: a sikerorientált. Az oszlop mellé álló és a világ végéről dobálózó pedig egyaránt kudarckerülő volt. (A kudarc ugyanis mindkét esetben kizárva; az utóbbinál egyszerűen azért, mert ilyen távolról biztos, hogy senki nem tudja rádobni a karikát az oszlopra, tehát nem égő, hogy ő sem... Azért ez sajátos logika, nem?)             

            De haladjunk csak szépen sorban.

1. A sikerorientált (a továbbiakban: so) személyre a személyiségjegy nevéből fakadóan az a jellemző, hogy feladat-helyzetben és,-vagy kritikus szituációban a sikerre tör. Ezt megkönnyíti, hogy - mivel a sikerorientáltság egy masszív attitűdként működik benne - vannak "előzmények", amelyek emlékképét felidézve mintegy önteljesítő próféciaként hat az a meggyőződése, hogy mint a múltban volt, most is sikeres lesz.

Ez a meggyőződés oly módon képes csökkenteni az egyébként benne is fellépő aggályoskodást, hogy abból csak egy könnyű izgalom, feldobottság - eufória - marad, ami kifejezetten elősegíti a célszerű viselkedés megszervezését és kivitelezését. Ettől persze még pozitívabb lesz emberünk én-képe, egy újabb sikerről szóló emlékkép keletkezik és raktározódik el agyában, várva, hogy a következő feladat-helyzetben aktivizálódhasson...

Az eufória mást is tesz: hatására hősünk még alkalmasabb lesz arra, hogy ne csak célszerű, de originális, elegáns, a nézőket egyszerűen lenyűgöző megoldást találjon. A siker és annak tudata, ahogy a többiek ezt elismerték, persze újabb emlékkép formájában kerül elraktározásra, várva, hogy a következő feladat-helyzetben segítse a még elegánsabb... stb.

Emberünk így nemcsak azt tanította-tanítja magának, hogy ő mindig sikeres, hanem azt is megtapasztalja, hogy a többiek ezért egy kicsit irigylik is, nemcsak elismerik. Ez azért említendő, hogy érthető legyen: a so-személyiség önértékelésének feltétele, hogy érzékelhesse a többiek irigységgel vegyes csodálatát. A show tehát egy kicsit nekik is és ezért szól.

            2. A kudarckerülő (a továbbiakban: kk) beállítottságú személyiség is egy spirál mentén tevékenykedik, de az úgy hat, mint a gödörbe esett kutya kaparása: minél jobban kapar, annál mélyebb lesz a gödör. A múltra gondol feladat-helyzetben és- vagy kritikus szituációban a kk-személyiség is, de ő azért, hogy nehogy megint ugyanúgy befürödjön, illetve, hogy úgy ne járjon, mint a szomszéd a múltkor...

Az ezoterikus pszichológus nem tudja megállni, hogy ne szóljon arról, amit egyébként agykontroll tanfolyamokon is tanult.

Arról jelesül, hogy az önteljesítő profécia negatív programozás esetén is hat. A "Csak nem leszek náthás?", illetve a "Csak nehogy elkapjam ezt a náthát" (a "Biztos, hogy elkapom"-ról nem is beszélve) a tudattalan számára azt jelenti, hogy a gazda feladta. S ha a gazda feladta, akkor feladja a test is, és jönnek a Jung által különös véletlennek, szinkronicitásnak elnevezett jelenségek - vagyis "feladja" a környezet is,  pontosabban: megteremti azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a tagadott, de várt esemény bekövetkezéséhez.

A kudarckerülő tehát azért veszít rengeteg időt, energiát és persze pénzt is, mert -  mondjuk ki - ambivalens a helyzettel kapcsolatban: görcsösen, nemegyszer bármi áron el akarja kerülni a kudarcot. A  tudatos szinten csak arra koncentrál,  azért hoz áldozatot: mond le elérhető célokról, elégszik meg langyos sörrel és hideg levessel, hogy elkerülje a nagyobb rosszat. Ám a tudattalanban elfogadja, "bevállalja" a sikertelenséget: a kudarcot - a viselkedése ettől ambivalens.

Szokás szerint tanácsadás következik.

A sikerorientált személy vegye észre azt a szirén-hangot, amely azt búgja, hogy "Látod, megint belesápadnak az irigységbe a fakezűek, a nímandok - egyszerűen nagyszerű vagy, bár szerény, mint a zsenik általában...". Vegye észre, és ne engedje elhinni, bensővé válni ezt a rossz dumát. Azért törekedjen új és elegáns sikerekre, hogy edzésben legyen és, hogy fejlessze magát, és vállalja inkább az elismerés-bezsebelés másnak is hasznos formáját: a példaadást s a tanítást.

A kudarckerülő pedig tanulja meg a fél pohár víz pozitív meghatározását: ne azért keseregjen, hogy már csak egy fél pohárnyi vize van, hanem tudjon örülni annak, hogy még félig van a pohara vízzel! Más szavakkal, fordítson 180 fokot az attitűdjén: ne a kudarcot kerülje, hanem a sikerre koncentráljon. A "Csak el ne rontsam" helyett a "Meg tudom tenni" vezesse.

Hadd zárjam egy new age-s alapelvvel: Ha az akarat és a képzelet versenyre kel, mindig a képzelet győz. Vagyis hiába akarom a jót, ha a rosszat képzelem el, mint várható fejleményt. És: ahelyett, hogy a kudarcot akarjam elkerülni, képzeljem el, hogy sikeres vagyok (nem leszek, lennék, de jó lenne - hanem így: vagyok; jelen idő, kijelentő mód), és viselkedjek is úgy, ahogy egy sikeres embertől elvárható. (Ebben a különös zárójelben jegyzem meg, hogy megmaradjon mindenkiben: egy kivétel van ez alól - ha fel kell emelnem valamit. Ezt ugyanis (soha nem hajolva, hanem mindig guggolásból) akarnom kell megtenni. Minden más esetben az segít, ha nagyon részletesen elképzelem magam elé a cél elérését, megvalósítását.)

Folytatjuk. Addig is