Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A skizofrénia speciális megnyilvánulása

A betegnek legalább két, de az egyik vizsgálat szerint átlagosan hét teljesen kialakult személyisége van. A személyiségek váltakozva határozzák meg, tartják teljes kontroll alatt az egyén magatartását.

A körülményekhez képest jól vagyunk. Mind az öten.

A barátaim meséltek Tímeáról. Tímea 35, de öt évet mindig letagad. Kihívóan öltözik, erősen sminkel és gyűjti a skalpokat. Én sosem tennék ilyet. Neki mindegy, hogy fiatal vagy öreg, nős vagy nőtlen, sovány vagy mackós. A környék férjes asszonyai úgy néznek rám, mint egy apagyilkosra. Nem fogják fel, hogy semmi közöm Tímeához.

Marcsi vérbeli háziasszony: úgy főz, mint az álom. Magról ültet citrom- meg narancsfákat - már van vagy féltucat a lakásban. Szalvétatechnikával kidekorál minden szabad felületet. Ja, és rendrakási mániás. Szörnyen idegesít.

Nála már csak az ájtatos Gizi rosszabb. Született vénlány. A tévéműsorok 90%-át felháborítónak tartja. A múltkori lomtalanításkor kis híján kitette a TV készüléket. Úgy kellett visszacipelnem a lépcsőházból. 

Istvánról úgy értesültem, hogy a dilidokim fölvette magnóra, amiket hipnózisban mondott. Szegény fiú, nincs könnyű élete. Imádja a focit és szenvedélyes szerencsejátékos. A nőkkel soha nem volt szerencséje, pedig jócskán elmúlt 40. Kedvenc kaszinójában már nem ütköznek meg tökéletesen vasalt ingéhez és makulátlan, márkás öltönyéhez lófarokban viselt frizuráján.

Azt hiszem ötünk közül egyedül én vagyok normális.

Az oltári jó fej dilidokimnak köszönhetem, hogy még nem bolondultam meg. Szakmai kihívásnak tekinti a kezelésemet. Mióta hozzá járok, nyugtatókat szed szegény...

Ez a történet akár igaz is lehetne. A skizofrénia speciális megnyilvánulását, az úgynevezett többszörös személyiséget nem egyszerű diagnosztizálni, hiszen a beteg, nem tud "a többiekről". Ellentmondásos viselkedése, időkiesései, furcsa reakciói miatt legtöbbször amnéziával vagy valamilyen pszichés zavarral kezelik (félre) és általában akkor derül ki az igazság, ha mélyhipnózist alkalmaznak.

A különböző személyiségek gyakran különböző korúak, eltérő neműek és más-más készségekkel rendelkeznek. Például míg egyikük kiválóan sakkozik, a másik verseket ír, a harmadik kiemelkedő sportteljesítményekre képes stb.

Elképzelhető mekkora lelki megrázkódtatások érik a beteget nap mint nap, amikor egyik percben még a buszra vár, a következőben pedig mondjuk egy céges rendezvényen találja magát, számára vadidegen emberek között.

Mindig van egy eredeti, úgynevezett magszemélyiség, aki valamilyen gyermekkori lelki megrázkódtatás, trauma, gyakran szexuális bántalmazás hatására önhipnózis útján előhív egy alternatív személyiséget. Ha pedig egyszer ez a védekezési mechanizmus már bevált, kisebb megrázkódtatásokra is így válaszolhat a beteg, és újabb meg újabb személyiségeket alkot meg. Minden "alszemélyiség", "alidentitás" önállóan észleli és érzékeli mind környezetét, mind pedig önmagát. A betegnek legalább két, de az egyik vizsgálat szerint átlagosan hét teljesen kialakult személyisége van. A személyiségek váltakozva határozzák meg, tartják teljes kontroll alatt az egyén magatartását.

A magszemélyiség és az "alidentitások" általában nem tudnak egymásról. Sokszor az egyik alternatív személyiség ismeri az összes identitást, az eredeti személyiséget is beleértve. Ennek az alidentitásnak közvetítő szerepe van.

Szerencsére van mód a többszörös identitászavar kezelésére. A betegség felismerése a legnehezebb. Több szenvedéssel és amnéziás időszakokkal teli év után általában a terápia során ismerik fel igazi betegséget. A kezelés közben aztán egyenként feltárják a beteg alszemélyiségeit és azok emlékeit, a traumákat előbb tudatosítják, majd segítenek a feldolgozásban. Mindezzel az eredeti személyiséget is megismertetik, végül pedig egyesítik a személyiségeket, s így egy testben újra egy lélek él.

A jól ismert Dr.Jekyll és Mr.Hyde történeten kívül a problémát művészien dolgozza fel többek közt Pirandello: Mattia Pascal két élete és Daniel Keyes: Az ötödik Sally című dokumentumregénye.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.