Ember cikkek

4 jó tipp a vérszívók ellen
Előfordulhat, hogy haza már többen érkezünk a kirándulásról, mint amennyien elindultak. Ahhoz, hogy az illegális bérlőket, a kullancsokat kilakoltassuk, illetve beköltözésüket magunkon és kedvenceinken is megelőzhessük, Dr. Mátray Árpád állatorvos, homeopata a megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Tényleg erőszakos az ember?
Minden korábbinál aktuálisabb témával foglalkozik a Spektrum vadonatúj, saját gyártású sorozata: ez pedig az erőszak! Az Erőszakos ember című sorozat október 13-án, este kilenckor kezdődik - meglepő okfejtésekkel...!

Meghitt karácsonyt - Adyval!
Budapesten születtem, de vidéken nőttem fel. Mondhatni, mindkét terület a maga módján "hazai pálya!" Nincs ebben semmi különleges! A csoda az, hogy mindenütt otthon érzem magam! Otthon vagyok Zagyvarékason, Angyalföldön, és Pesterzsébeten is! Éppen ezért küldök Nektek egy olyan verset, amely minden karácsonykor eszembe jut! Zagyvarékason ismertem meg azt a rendkívüli magyar tanárt, Agócsné Vincze Zsuzsát, akitől például az Ady-irodalmat megszerethettem! Ilyenkor is gondoljatok azokra a remek tanárokra, akik segítettek elindulni egy pályátokon! Gondoljatok azokra, akik valamire megtanítottak! Mert ők mind nagyszerűek, emberek!

Kíméletlen ragadozók vagyunk
Az ember a leghatékonyabb ragadozó a világon, kíméletlen vadászati és halászati módszereivel - derült ki a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányból, amelynek készítői 2125 szárazföldi és tengeri ragadozót elemeztek.

Hogyan tovább? Az ember magára maradt félelmeivel...
Egyedül nem megy - ebben is összefoglalhatnánk azt, amit a filozófia, vagy a szociálpszichológia az individuum, az egyén válságaként emleget immár jó néhány évtizede.Igaz, a jelenség már vagy másfélszáz esztendeje létezik. Az ember magára maradt félelmeivel, betegségeivel, erkölcsi-érzelmi bizonytalanságával.

Kis emberhatározó
Szophoklész írta, hogy „sok van, mi égen s földön csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb." A kérdés csak az, hogy miért van ez így. Könyvünk segítséget kíván nyújtani minden embernek, akit érdekelnek az emberek. Mi azt tartjuk csodálatosnak az emberben, hogy benne van a végtelen, ugyanúgy, ahogyan kívüle is ott van. Aki ezt a kettős végtelent hordozza, annak élete véges, melynek tartama alatt bárkivé lehet.

Sokaknak undorító új divat és jó üzlet!
Bika péniszéből sétapálca két és fél ezer euróért, sertés hússzeletből láncok, karkötők, fülbevalók 40 és 120 euró közötti áron. Emberi szív, placenta, emberi lábfej vietnámi papucsban, napos pelyhes kiscsibe, ez utóbbi csak 250 euróba kerül. De kapható ló pénisze, amelyen az érrendszert lehet vizsgálni 892,50 euróért, plusz 19 százalék áfa és természetesen a postaköltség. Mindezt annak a német orvosnak a web áruházában kínálják, akinek a nevéhez fűződik korunk új mumifikálása. Új üzlet, új divat.

Már láttam kutyát sírni...
Már láttam kutyát sírni... Jó lenne, ha jobban figyelnénk azokra a csodálatos teremtményekre, melyeket állatoknak neveznek. Sokat köszönhetünk nekik, s milyen üres lenne az emberi világ, ha nem lennének állatok, az emberállat társai.

Lassú víz, partot mos?
A víz szimbóluma valami olyan ősi mondanivalót hordoz, ami egyetemes. Tulajdonságaiban (folyékony, sodró, csordogáló, áradó), különböző megjelenési formáiban (csepp, tó, tenger, folyó) az ember mintha önmaga arcait látná visszatükröződni.

Békesség a világon minden jóakaratú embernek!
Felhívjuk kedves utasaink és vásárlóink figyelmét, hogy az olcsó csirkefarhát már nem kapható, de lehet tíz dekával több karácsonyi műhót és hűhót kapni, hozzá ingyen adunk egy negyvencentis hamis műmosolyt! Soha vissza nem térő alkalom, ne halassza el! Megváltó érkezett!
A skizofrénia speciális megnyilvánulása
A betegnek legalább két, de az egyik vizsgálat szerint átlagosan hét teljesen kialakult személyisége van. A személyiségek váltakozva határozzák meg, tartják teljes kontroll alatt az egyén magatartását.
Eljött az álmodozom, tehát vagyok korszak!
Mint ismeretes Darwin a Bajok eredete című, máig megíratlan munkájában három embertípust különböztet meg. A gondolkodó embert, az álmodozót és a tudatos embert. S bár a felsorolás - világtörténelmi szempontból - evolúciós sorrendet is jelent, a három típus között társadalmi hasznosság és szerethetőség szempontjából nem szerencsés különbséget tenni. Mert ez a bajok eredete.
Igen, nem vagyok ok. De miért!?
Kezdetben volt a bűntudat. Azért volt, hogy megkönnyítse a dolgunkat. Hogyan is találnánk vissza a Paradicsomba nélküle.A szeretők bűntudata önnön vágyaik, és a társadalmi normák ütközéséből fakad.
Zeusz dühében teremtett bennünket!
Akkor bomlott meg az emberi egység, amikor a hajdani a gömbölyű és kétnemű embereket Zeusz dühében ketté vágta- írja Platón. Így az egységes emberi természet megbomlott, kettő lett az egyből, s azóta mindegyik fél szüntelenül keresi a másikat.
Szexuális kapcsolat ember és állat között
Vajon Ön hogyan tudná definiálni az egészséges ember-állat kapcsolatot? Mi az, ami ebbe belefér? Vannak kedvencének kiváltságai? Esetleg aludhat az ön ágyában?
Akik bármely hónap 9-én születtek...
Akik bármely hónap 9-én születtek- született emberbarátok, akiket körülnyüzsögnek a többiek, és akiktől mindenki magától értetődőnek veszi a segítséget.
Megöljem vagy ne öljem? Az itt a kérdés
Akár így is hangozhatna a világirodalom egyik legnagyobb döntésképtelen alakjának, Hamletnek a kérdése. Sokunk számára azért szimpatikus ez a figura a maga vívódásaival együtt, mert megtestesíti az egyik legérdekesebb és legemberibb magatartás-típust.
Beszippant, vagy inkább magadban tartod? Milyen vagy?
Gyakran hallom mostanában emberek jellemzéseként, bemutatkozások alkalmával, hogy: "Én extrovertált vagyok" vagy "Én inkább introvertáltnak tartom magam". De vajon, tisztában vagyunk-e a e két -Jungtól eredeztethető- fogalom jelentésével?
Ha megindul a tömeg...
A példák sora gyakorlatilag végtelen: a metrótól a koncerteken át egészen Mekkáig nincs olyan tömeghelyzet, amiben az ember ne tülekedne, ne az "ÉN" lenne a legfontosabb (kivéve, ha véleményt kell alkotni), ne történnének balesetek, rosszabb esetben halálos sérülések.
Mutasd, hogyan dohányzol, megmondom milyen vagy!
Az, aki a cigijét a hüvelyk- és mutatóujja között, befele fordítva, tenyerébe görbített ujjakkal tartja: elmélkedő típusú ember.Olvassuk Dorian Green Nagy horoszkóp könyvében.
Mocskos szexisták?
A női egyenjogúságért folytatott harc létezése senkinek sem okoz különösebb meglepetést. A férfiak mozgalmáé, azaz a maszkulinizmusé már annál inkább. Miért is kéne védeni az elnyomó, állandóan előnyben részesülő erősebbik nem jogait? Ha belegondolunk a feminizmus jóvoltából létrejött nőkkel szembeni pozitív diszkrimináció sok esetben nem egyenjogúsághoz, hanem a nők kedvezőbb esélyeihez vezet. Pedig a cél a két nem egyenlősége lenne, nemde?
Baj van, nagy baj van...Megint a víz az Úr!
Talán az emberekben még soha nem volt olyan erős a vágy a harmóniára, mint napjainkban. Mert érezzük, hogy baj van... Legalább saját kis egyszemélyes világunkat szeretnénk egységben tudni.
A 100 legjobb mozis duma
Egy-egy filmélmény meghatározó lehet egy ember életében. Az elhíresült mondatok folyton ott szólnak az ember fülében, már-már szállóigeként használja őket. Forest Gump a bonbonról, Brad Pitt a harcról. Emlékszik?
Erotikus takarítás? Az én projektembe nem fér bele
Kaptam egy levelet. Készültem egy nagy-nagy bulira. Meghívtam azokat az embereket, nőket, akik úgy érzem meghatározóak voltak a szívemnek, és ezért örökké barátok maradtak, lesznek bennem.
Szentek a kuplerájban
Szentek, zsenik, próféták, hippik, kommunatagok és forradalmárok. Zavarba hoznak, nem tudunk mit kezdeni velük. Kivonulnak a hétköznapi világból néha valós, néha lelki értelemben, és egy egészen eltérő, saját világot építenek fel magukban és maguk körül.
Vallomás a rákomról- ez a régi üzenet most is ordít!
Azóta odafigyelek a rendszeres étkezésre, magamra, dolgaimra, környezetem tagjaira, és az életvitelemre, hogy lehetőleg ne stresszeljek. Így módosult a sorrend. Hormonkezelést nem kértem. Gyógyszert nem szedtem és nem szedek. E és C vitamint igen. És nem hordok órát.
Önmagukért zenélnek a hajléktalanok
Ma Budapesten mintegy 8000 hajléktalan él, közülük 3000-en a szabad ég alatt töltik az éjszakákat. Ráadásul, szakértők egybehangzó véleménye szerint, az aluljárókban, kapualjakban meghúzódni kényszerülő fedélnélküliek száma folyamatosan nő: csak tavaly egy év alatt mintegy 800-zal többen kényszerültek az utcára. A különösen nehéz téli hónapok előtt még egy szabadtéri koncerttel hívják fel helyzetükre a figyelmet a hajléktalanok. Céljuk, hogy ezzel is segítsék a Budapest utcáin már hónapok óta látható színes elefántszobrok közelgő árverését, melyből a befolyt összeget a szervezők egy hajléktalanszálló felújítására szánják.
Adjunk esélyt, legyünk donorok!
A világon szinte mindenhol komoly problémát jelent, hogy élődonor hiányában nem tudnak annyi transzplantációt elvégezni, amennyire szükség lenne. Az emberek nem értik, nem érzik át ennek a kérdésnek a súlyát, ugyanakkor vannak olyan szakorvosok, akik ezt nem tekintik szívügyüknek. Ha valaki mégis rászánja magát és szeretné a szervét felajánlani, a tájékozatlanságának köszönhetően megretten a műtéttől, fél a későbbi következményektől.
"Nálunk nem a férjem, hanem a kutyám az első...!"
Időnként azon kaphatjuk magunkat, hogy az eb a főnök a családban. A dolog végtelenül komikus, de aki szereti a kutyáját, az pontosan tudja, hogy az állat mivel szolgál rá erre a már-már abszurd méreteket öltő figyelemre.
Nem mindegy, hogy adagolja! Veszélyes mellékhatások!
Nem tudod, mennyit kell bevenned belőle? Félsz a váratlan mellékhatásoktól? Nem akarod kockára tenni egészséged? Talán érdemes lenne megkérdezni őt magát, az Túlérzékenység Szakértőjét!
Megdöbbentő: az emberek fele nem tudja, hol a szíve
Az alapvető anatómiai ismeretek hiányosságára hívta fel a figyelmet a közelmúltban egy brit kutatás. Mint kiderült az emberek nagy része azonosítani tudja ugyan a beleket vagy a húgyhólyagot, azzal viszont már nincsenek tisztában, hogy hol van a veséjük vagy a gyomruk, sőt még a szívük pontos helyében sem biztosak.
Milyen az élet szőkén, másfél mázsásan?
Nem engedjük végigélni a dolgainkat. Félünk, kiskapukat keresünk, hogy leléphessünk. Miért? Mert félünk a teljes odaadástól. A teljes odaadástól. Hölgyeim és Uraim! A lélek böjtjénél nincs kíméletlenebb érzés. A száz százalékos érzelmekben, szenvedélyekben pedig néha-néha el kell égni. Aztán pedig feltámadni.
Nem érted önmagad? Menj el a tengerhez!
Igazán akkor értettem meg, hogy miért kellett annyira látnom a tengert, mikor felnőtt fejjel, sok-sok utazás után eljutottam Portugáliába, és ott is az európai földrész legdélnyugatibb pontjára.
Lelketlen az ember egyedül?
Harc az életért - így jellemezte Darwin a XIX. század közepén az evolúciót. Azt a folyamatot, amelynek megkoronázásaként színre lépett az ember. Hogy aztán leszerepeljen. Hogy aztán leszerepeljen. "Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is" - mondá az Úr és "megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát...
Elegáns otthon - egy ódon házban
Bármennyi új ház épül is, a régi, patinás ingatlanok népszerűsége töretlen. A bennük rejlő lehetőségek és páratlan, elegáns stílusuk miatt megérik a felújításba fektetett pénzt és energiát.