Az antik szerző Lakoma című művében a szereplők Erószról, a szerelemről beszélgetnek. A komédiaíró Arisztophanész különös történettel rukkol elő az összejövetelen, mellyel az egységért való vágyakozás tényét szeretné igazolni a megbomlott, kettőségekre épülő világban.

A mitikus történet szerint hajdanában máshogy nézett ki az ember: gömbölyű volt és kétnemű, hímnős (ezen kívül volt nő és férfi természetű lény is). Kétszer annyi testrésze volt, mint a mai embereknek: négy-négy végtagja, két ellentétes irányba néző feje és két nemi szerve.

Aztán ez az emberi lény kicsit elbízta magát, és kivívta az istenek haragját. Zeusz feldühödött, és azzal büntette a lényeket, hogy kettévágta őket.

Ezután a főisten még meg is fenyegette őket: ha továbbra sem engedelmeskednek isteneiknek, még kétfelé fogja őket vágni, és akkor majd ugráljanak fél lábon, ha ez kell nekik...

A kettévágott felek ezután szörnyű kínokat éltek: ha a csillapíthatatlan vággyal egymást kereső felek egymásra is találtak, és ölelgették másik felüket, akkor sem leltek kielégülést az együttlétben.

Zeusz ekkor könyörületessé vált, látva szenvedésüket, s megszüntette a bajok forrását: nemi szerveiket hátulról előre helyezte, hogy együttlétük öröm és megtermékenyülés forrása legyen.

Azóta ennek az ősi megbomlásnak a hozadéka, hogy keressük az egységet, a másik felünket- legalábbis Platón képzeletbeli története szerint.

A kettes szám, a kettősség az, ami arra ösztönöz minket, hogy társra találjunk.  Hiszen aki kételkedik, állandó megerősítésre vár környezetétől, folyton társakra van szüksége.

A görög, pithagoraszi számmisztikában az egyes szám jelentette mindennek a kiindulópontját, az ellentétek egységét és az őskezdetet. A kettősség azonban mindenben a disszharmoniát jelenti, az egység keresését, mely megbomlott.

S ha ez a mese kitaláció is, mégis arra a szüntelen teljességvágyra ad választ, ami bennünk él a kezdetektől, hogy másik felünket megtalálva békére leljünk.