Megszűntek azok a közösségek, amelyekben otthon érezte magát. Hitelét vesztették azok az intézmények, amelyek hitet, értelmet, fogódzókat adtak volna mindennapi élete alakításához. Az ember magára maradt s belesüppedt az anyagi valóságba, élete folyama a szerzés a túlélés által behatárolt szűk mederben csordogált, ahol az anyagelvűség és a racionalitás működött iránytűként.
S bár a magára maradt ember rosszul érezte magát bőrében, az apró hétköznapi örömök s a hit, hogy a - szűkebb-tágabb - világ előbb-utóbb uralma alá hajtható mozgásteret biztosított ennek a fajta magatartásnak.
Az individuum válsága akkor érte el csúcspontját, amikor kiderült, hogy az anyagi jólét csak egy határig boldogít, s, hogy a hagyományos, tudományos világképen alapuló szemléletmóddal egyre kevésbé lehet megmagyarázni, megérteni a világot, s benne saját helyzetünket. S, hogy ebből fakadóan, egyre kevésbé kaphatunk személyes életünk alapkérdéseire érdemi válaszokat. Miként az egyes ember, úgy az Föld maga is kritikus helyzetbe került.
A versenyen és az individualizmuson alapuló életvitel egyenes következménye volt, hogy kizsákmányoljuk a természetet, kifosztjuk a nem-megújuló erőforrásokat és szennyezzük az egész bolygót.
A XX. század második felében - úgy kint, mint bent -, immár elemi erővel és megkerülhetetlenül jelentkezett a Hogyan tovább? -kérdése. S mint nem először az emberiség válság-történetében, a spiritualitás, az ezotéria kínálta a kilábaláshoz, az önmagunkba vetett hit megerősítéséhez, egy lehetséges harmónia megteremtéséhez a fogódzókat.
Mert leegyszerűsítve, a harmónia a kulcsszó: harmónia önmagunkban, harmónia emberi környezetünkkel és harmónia a világgal. Úgy kint, mint bent. Egyik a másik nélkül nem elképzelhető, érvénytelen.
Stanislav Grof, nemzetközileg elismert pszichológus, A tudat forradalma című könyvben így fogalmaz: " Az ősi és hagyományos kultúrák emberei különféle társadalmilag szentesített rítusok segítségével rendszeresen megtapasztalhatták a megváltozott, különleges tudatállapotokat. Tapasztalhatták az azonosulást és a mély kapcsolatot más emberekkel, az állatokkal, a természettel, sőt az egész világegyetemmel (...)
Lényegében ugyanez történik a mi kultúránkban azokkal, akiknek megadatik a lehetőség, hogy megtapasztalják a különleges tudatállapotokat.
Még nem találkoztam olyan emberrel - iskolázottságtól, intelligenciától és szakképzettségtől függetlenül -, aki erős transzperszonális élmények átélése után továbbra is magáénak vallotta volna a nyugati kultúra anyagelvű monoizmusát."
Ez a megfigyelés nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a racionális tudat kikapcsolásával egy olyan "világháló" részeseivé válhatunk, ahol a közösségben létezés, a nagy egésszel való azonosulás, mint alapélmény adatik meg, ahonnan erőt, hitet sőt szemléletet nyerhetünk életünk alakításához.
A személyiségfejlődés -fejlesztés beláthatatlan birodalma ez, olyan birodalom, ahová több úton is el lehet jutni, de az utak egyike sem írható le hagyományos, anyagelvű fogalmakkal.
Az önmagát, a világban a helyét kereső ember számára a hagyományos pszichológia, amely nem ismeri a lélek fogalmát, a tudatot az agy és az idegrendszer termékének tekinti, s nem foglalkozik azzal - csak mint kóros tudati jelenséggel -, hogy van-e túlvilág, kevés segítséget nyújt.
Mint Grof is megállapítja " a tudatról és az emberi elméről alkotott jelenlegi tudományos kép elégtelen és tarthatatlan.
Bizonyítékot szolgáltat erre az összehasonlító valláskutatás, az antropológia, a parapszichológia, a tanatológia (a haldoklás folyamatával foglalkozó tudomány)."
Dethlefsen, A sors mint esély című könyvében így ír az ezoterikus útról: "Ennek az útnak a célja az emberi teljesség, a bölcsesség megtalálása(...), az Istennel való egyesülés.(..)a kozmikus tudat elérése. Ezek a fogalmak az emberi út végcélját próbálják körülírni." Ha meggondoljuk, a létező spirituális, ezoterikus megközelítések, technikák közös nevezője két szóban is megfogalmazható: a megváltozott-módosult tudatállapot és a (kollektív) tudatalatti. Mindkettőnél az a lényeg, hogy túlmutat a hétköznapi, racionális tudáson és túl az ego-n is, valamint, hogy egy ősi, egységes közös tudásra vezetődik vissza.
A jóga, a meditáció, a transz, hipnózis, a kineziológia, a homeopátia, valamint a nyugati ezotéria négy oszlopa, az asztrológia, a kabala, az alkímia és mágia építőkövei tulajdonképp azonosak.
A szellemit, a lelkit tekintik elsődlegesnek. "Az emberekben egy egyetemes, mindenféle vallástól és politikától mentes spiritualitás alakul ki - állítja Grof -tisztán látják az egész teremtett világ egységét és érzékelik, milyen szoros kapcsolat fűzi őket a többi emberhez." Russel pedig így fogalmaz:" Spirituális reneszánsz közepén vagyunk, de a korábbiaktól eltérően ennek most nincs vezetője, a történelem folyamán először kollektíven fedezzük fel mindezt."
