Ebben az évben minden könyv, amit a kezembe vettem "megtalált". Így volt ez tegnap is, a vonaton, ahol a négyórás kínszevedésnyi utat egy Popper-könyv olvasásával mulattam.
Székesfehérvárnál felordítottam, amúgy magamban: "Megvan".
Mi is ennek az évnek a nagy tanulsága nekem?
Popper Péter Arthur Millert (no meg egyúttal engem) idézi néhány gondolat erejéig. A Pillantás a hídról című darabjában arról beszél az egyik szereplő, hogy az lehet az egyik nagy bajunk, hogy félünk a száz százalékos dolgoktól. Jó lesz nekünk az ötven százalékos szerelem, vagy a nyolcvan százalékos anyaság, vagy a hatvan százalékos hit.
Nem engedjük végigélni a dolgainkat. Félünk, kiskapukat keresünk, hogy leléphessünk. Miért?
Mert félünk a teljes odaadástól. A teljes odaadás, a teljes bukás veszélyével jár.
A szeretet is ilyen. Vagy a szerelem. Teljes odaadás, önátadás és teljes elbukás. A határok átlépése, önmagunk átugrása...félelmetes. Ha egyszer megteszed, olyan világba kerülsz, ami eddig ismeretlen volt számodra.
De mégsem, ezt mi nem vállaljuk fel. Nem kellenek a fájdalmak, nem kellenek a szenvedések. Teljes kímélet kell, teljes diéta, miközben langymelegben, kellemes pocsolyában éldegélni, József Attilára gondolni- ez jár a fejünkben:
"Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém".
Hölgyeim és Uraim! A lélek böjtjénél nincs kíméletlenebb érzés. A száz százalékos érzelmekben, szenvedélyekben pedig néha-néha el kell égni.
Aztán pedig feltámadni.
KV.
