Túl hosszúnak tűnt a lista, és egyébként is agyon aggodalmaskodtam mostanában magam, tehát visszajött a régi játék, beteg lettem.
És akiket sikerült, mert mindennaposan készek belőlem, elértem telefonon. Akiket nem, azokra maradt az email.
Nehéz volt erről lemondanom, utólag persze rájöttem, hogy mindenkivel jó lenne, egy kétszemélyes, és egész napos beszélgetés. Mert ezek az emberek nem egy bulik, és nagyon hiányoznak...És kaptam egy nagyon jó választ, felébredtem tőle, munkakedvem lett, ember lettem tőle újból.
Szóval a levél:
Barátném!
Semmi gond! Csak pihenjél, ezzel többet használsz magadnak. Természetesen átadom T-nek is az üzidet. Majd bepótoljuk, ahogy a csövön kifér.
Képzeld el, milyen sztorira futottam!
A lényeg, hogy szívesen járnék el mellékállásba magánlakásokat
takarítani. Ha megszeretnek, akkor ajánlanak és így tovább. Nem
ragozom, pénz- az pénz. Találtam is a neten egy hirdetést, amire
levélben jelentkeztem.
Kaptam egy telefonos megkeresést, hogy máris kivasalhatok egy
rakás inget, amolyan próbamelóként.
Minden ok, stb.
Aztán finoman közölte az egyébiránt szimpatikus és megnyerő modorú
úriember aki alkalmazottakat keresett erre a dologra, hogy EROTIKUS TAKARÍTÁSRA kellenék!?!?!?!?
Was ist das!? =-O
Mosni, főzni, takarítani és háztartást kell vezetni ahogy szokás,
csak éppen van + feladat.
Hát ezt úgy hívják mifelénk, hogy: " Büdös k... feleség!"
Egy rakott-krumpli meg egy portörlés között lábad-közé vagy a szádba
veszed a házigazda seprűnyelét is, anyukám. Ez aztán a mulatság!
Szóval egyedi igényekhez is tudni kell alkalmazkodni, nem csak úgy
simán rend legyen.
Most már értem, mért nem jár be a főnök, mikor jön hozzá a
bejárónője. Mert végül is az a nője. Bruhaha...
Tényleg van még erotikus fodrászat is, nem csak kocsi mosás.
Abszolút elfogadom, hogy van- akinek éppen kiút a szarból és
diszkrét melóval, jól kereső bejárónőként tartja el a kölykeit meg
az albérletét.
Sőt ! De ez az én projektembe nem fér be.
Ma este színházba megyek. Legközelebb viszlek magammal!
Ma reggel a bipoláris depresszióról szóló nemzetközi szimpóziummal indítottam egy hotelben.( nívós volt a reggeli)
Nekem is az van már több, mint 10 éve, de kezeletlenül hagyva.
Mostanában jöttem rá, hogy az meg mi és jutottam el odáig, hogy
szakemberhez fordulok. Legalábbis kénytelen vagyok, mert egyedül
úgysem tudok megbirkózni vele, és ott a családom, akinek én vagyok
a feje, de támasz nélkül.
Még egy kis pánik cuccom is van és kész a napirend.
Mégis, legbelül határtalanul boldog ember vagyok, csak...?
Nem tudok beilleszkedni, akár egy autista. Pedig fejlett a
szocializációs készségem, vagy mifene hogy is híják. Mégsem vagyok
a civilizáció része.
Legszívesebben le sem jönnék a hegyről. A Normafához viszem a
kicsit minden reggel oviba. Az a környék a valódi otthonom!
Biztos hogy érteni fogsz, ezért le merem írni.
Számomra különleges csemege és hobbi barangolni azon a részen. A
zsalugáteres villák hátsó kertjeiben a fára épített
gyerek-bungalókat és a teraszról a kert aljába levezető kanyargó
csúszdákat nézni. Mozdulatlan hinták, trambulin, kerti székek és
tb. Mindenhol néma csönd és mozdulatlanság. Nem fényűző, de
kivételezett polgári élet nyomai.
Tudom, hogy ez az én hibám, de ilyenkor úgy érzem magam, mint a
nyilvános WC-ben, mintha minden budiajtón a foglalt jelzést látnám,
pedig majd be pisilek. A helikopterről ledobált segélycsomagokért
nyújtózó karok között éreztem a magamét is. Pedig még soha nem
tülekedtem, mikor egy jármű tele volt már. Nem is tudnék.
Mégis aszondom! Hogy az a Magasságos Nagy Ég dobjon má meg azzal
az élettel, ahova tartozom én és a hozzám tartozók.
Kívül állni. Szóval kívülállónak lenni. És felül lenni. Szóval a
dolgokon kívül és felülállónak lenni. Nem érintkezni csak akkor,
amikor nekem kedvem szottyan. Nem bírok elszánt ember lenni. Ahhoz
előtte meg kéne töltekeznem. Így csak felemészt a "fölösleges"
vágyakozás.
Pedig egyszerű. Én értem magamat. Kimondhatatlan kínzó vágy
gyötör a szabadság után, amit csak lopva kortyolgathatok.
Félreértenek, és azt hiszik, hogy felelőtlen vagyok. Pedig csak nem
ismernek és nem tudják, hogyan lehetne engem elfogadni olyannak,
amilyen vagyok. Gyűlölöm ezt a kurva kényszerzubbonyt! Hagyjanak
már békén! A legnívósabb társaságom a kiskertem, emeletnyi magas
napraforgókkal és döbbenetes világoskék hajnalkákkal. Benne a két
lenyűgöző emberpalántával, akiknek egy haja szála is többet ér az
ostoba valóságos valóságnál, amibe az anyjuk kényszerül. Már
többet tudnak az életről, mint amit én valaha is sejteni fogok.
Olyan egyszerű. Én egy bölcs öreg cigányasszony vagyok.
Reggelenként szeretnék guggolva meggyfapipát szívni a fa alatt a
rézvirágaim között.
Csak lenni. Meg se mozdulni. Több mázsányi tartalom van bennem és
nincs időm letenni a batyumat a földre. Pedig szívesen osztogatnék
egy kis hamuba sült pogácsát belőle az arra rászorulóknak.
Ez az ember egy olyan személyiség, akiről sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nem a ma embere. Mert már ott tartunk, hogy az ilyen emberekből van a legkevesebb, és emiatt is akadt el az élet., szakad le az ég.
Csak ők képesek felállítani a betegeket az ágyból, megfogni a megfoghatatlant és nem a mindennapi deszkákon állnak,... mert másért jöttek a világra. Nem aratnak, nem kapnak egyszerűen enyhülést, de....
