Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Önmagukért zenélnek a hajléktalanok

Ma Budapesten mintegy 8000 hajléktalan él, közülük 3000-en a szabad ég alatt töltik az éjszakákat. Ráadásul, szakértők egybehangzó véleménye szerint, az aluljárókban, kapualjakban meghúzódni kényszerülő fedélnélküliek száma folyamatosan nő: csak tavaly egy év alatt mintegy 800-zal többen kényszerültek az utcára. A különösen nehéz téli hónapok előtt még egy szabadtéri koncerttel hívják fel helyzetükre a figyelmet a hajléktalanok. Céljuk, hogy ezzel is segítsék a Budapest utcáin már hónapok óta látható színes elefántszobrok közelgő árverését, melyből a befolyt összeget a szervezők egy hajléktalanszálló felújítására szánják.


„Komoly probléma, hogy a hajléktalanság a legtöbb esetben egyirányú utca, azaz kicsi a remény a kiút megtalálására” – mondta Csikós Balázs, a zöldövezeti lakóparkjairól ismert Elephant Holding ingatlanfejlesztő igazgatója, a Homeless Elephant jótékonysági kiállítás főszervezője. „A helyzet különösen a téli hónapokban komoly: a szállók zsúfolásig telnek, a hírek rendszeresen számolnak be az utcán megfagyott hajléktalanokról. A kiállítás megszervezésével már most szeptemberben igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy a közelgő hónapok az utcán élők számára milyen nehéz körülményeket hozhatnak. A közel nyolcvan elefántot szeptember végén, a Lakásvásáron bocsátjuk árverésre, így a befolyó összeget még a tél kezdete előtt fel tudjuk használni a X. kerületi Segítőház felújítására. Az elefántok kikiáltási ára 10 ezer forinttól 500 ezer forintig terjed.”

A hajléktalanok a X. kerületi Segítőház felújításáért zenéltek: az átmeneti szálló célja hátteret adni azoknak a hajléktalanoknak, akik életvezetésükkel jelzik, elkötelezettek helyzetük jobbítására.

„Fontos üzenet ez a kezdeményezés manapság, mikor sokaknak hívó szó a gyűlölet, amikor a párbeszéd helyét gyakran az erőszak veszi át. Pedig muszáj hangsúlyoznunk: felelősek vagyunk értékeinkért, a környezetünkért, de kiváltképp egymásért: a hajléktalanokért is! Örülök ezeknek a színes „városi elefántoknak”, hisz bennük az összefogás és a segítő szándék megtestesülését látom” – mondta az eseményen Horváth Csaba főpolgármester-helyettes.



Az elefánt szobrokat eddig Budapest forgalmasabb terein, bevásárlóközpontjaiban lehetett látni, az aukció előtt és alatt azonban mindegyik alkotás egy helyen, a 15. Budapesti Lakásvásár helyszínén a Syma csarnokba tekinthetők meg. A szobrok online árverésen is megvehetők. A licitis.hu oldalon bárki ajánlatot tehet a számára legkedvesebb elefántra. Csak néhány név a kampányban résztvevő művészek közül: Sam Havadtoy, Balogh Ádám, Dvora Bochman, Zajácz Tamás, Varró Zoltán. Néhány elefántot celebek fesetettek meg, úgymint a Dukai Regina, Bódi Sylvi, Horváth Éva, Karsai Zita, Zimány Linda és Herczeg Zoltán nevével fémjelzett Sugarbird tervezőcsapat rózsaszín elefántja. Street art művészek is közreműködtek több szobor megfestésében: ők klasszikus mozijelenetek mellett Csányi Sándor színművész portréját is elhelyezték az egyik elefántborjún.

A hajléktalan zenekar:

A hajléktalanokból és szociális munkásokból álló Oltalom Kulturális Kör 2008-as megalakulása óta rendszeresen lép fel az ország különböző területein. Eddig összesen 26 alkalommal szerepelt - egyházi rendezvényeken, a Merlin Színházban, a Gödörben, a József Attila Színházban, idősek otthonaiban és hajléktalan szállókon. Műsorukon ismert zenészek, együttesek dalainak átdolgozása és különböző szépirodalmi alkotások szerepelnek. A Kör megismerteti a közönséggel a hajléktalanok sorsát és érzésvilágát, ezáltal mindenki átélheti az utca emberének kilátástalanságát és egyben reménységét. Célja továbbá megmutatni: ők is értékesek és tudnak értéket teremteni a kultúra és mások szórakoztatása terén. A Kör jelenlegi tagjai, bár csökkent létszámban, de nagy lelkesedéssel készülnek a próbákon. A felkészülés és a fellépéseken való részvétel azon túl, hogy rendszerességre és felelősségre szoktatja őket, sikerélményt és önbizalmat is ad nekik, ami nélkülözhetetlen a továbblépéshez.

A Homeless Elephant kiállításról

A Homeless Elephant keretein belül mintegy félszáz művész vállalkozott arra, hogy az egyforma elefántszobrokból egyedi műalkotást hozzon létre. Az elkészült műalkotások Budapest utcáit, köztereit díszítik 2009 nyarán, majd ősszel árverésre bocsátják őket, a befolyt összegből pedig egy X. kerületi hajléktalanszállót újít fel a szervező, az Elephant Holding.

Árverés időpontja: 2009. szeptember 26. 16:00-18:00 óra.

Árverés helyszíne: - Lakásvásár - Syma Csarnok.

 


A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.